Gyöngytyúk a zokniban

9.Jelenet

(Arizóna, éjszakai bár. Nyüzsgő műsorkezdés előtti zsongás. Kati, Géza, Péter és Judit

egy asztalnál, mindenki előtt ital, érződik a feszült hangulat, mindenki hangosan,

túljátszva beszél, Alex, fiatal pincérfiú jön whyskikkel)

Alex:              Kinek adhatom a whyskiket, picinyeim?

Diána:            Kinek? Nekünk, te hülye!

Alex:              Jól van, drágicám, ne bánts, úgyis nagyon szomorú a pici baba! (lerakja a whyskiket)

Péter:             (cikizve) Hogy van a picibaba?

Alex:              (szúrósan) Ahogy hagytál!

Diána:            Miért vagy szomorú, drága szépségem?

Alex:              Nem megy a…(legyint)Áh! Esszluzív vendégek előtt semmit!… (súgva Diánához) Mindent tudok, mindent láttam otthon a szomszédból.

Diána:            Már megint leselkedtél?…Na hess! (Alex el)

                        Hát akkor…Csirió! (megszólal a zene)Ó, kezdődik a műsor!

Kati:               Akkor kéz- és lábtörtést!

Diána:                        Kösz! De én csak a végén jövök. A Csodálatos Mandarinok kezdenek.

Géza:             (aki gyanúsan nézeget körbe) Azok kik?

Diána:            Egy trafó csoport.

Géza:             Trafó?  Hogy jön ide egy trafó?

Diána:            Ja, nem az a villanyszerelési dolog! Transzvesztita, csak mi így rövidítjük.

Judit:              Trafó? Ez jó! És mit csinálnak?

 (háttérben elindul a Mandarinszám, egy ideig nézik, Kati, Judit tátott szájjal, Géza

furcsállva,  majd halkan folytatják a beszélgetést)

Géza:             (meredten bámulja őket) Ezek a kvázi nők a valóságban férfiak? Szóval…köcsögök?!

Diána:            (Géza kezére teszi a kezét, és mélyen a szemébe néz) Ne diszkrimináljon drága. Ez nem az a hely és nem az az idő.

Géza:             (kezet csókol Diánának) Ha maga mondja hölgyem…De….Ezek között fog egy ilyen szépség is fellépni?

Diána:            (kacérkodva) Miért ne?

Géza:             Kis huncut! Hogy lepipálja őket, mi?…Naná! Egy ilyen gyönyörű, és… IGAZI nő!

(Kati köhögni kezd, majdnem visszaköpi a whyskit)

Diána:            Ó, drágám! (odanyúl, de nem éri el) Péter, verd már hátba!

Péter:             Örömmel! (rácsap Kati hátára)

Kati:               (rekedten) Ennyire nem kell.

Péter:             Bocs. Csak…(mutatja a karját)…elég izmos. Nehéz visszafogni. (közelebb hajol) De azért tudom! (megsimogatja finoman Kati hátát) Így jó?…

Alex:              Igen, drágám! Hozom!

(szám vége, mind tapsolnak)

Judit:              Egész jók voltak. Sőt! Mondhatni, a megtévesztésig hasonlítanak a…

Géza:             Hát a megtévesztésig azért nem. Engem ugyan senki nem tudna becsapni!

Diána:            (mosolyogva) Valóban?

Kati:               (idegesen Judithoz fordul) Mesélj az unokádról, Juditkám! Alig mondtál valamit! Melyik foga is jön épp?

Péter:             (csodálkozva) Unoka? Ezt….nem hittem volna!

Judit:              (pikírten Katihoz) Én se gondoltam, hogy szóba hozod. Hát van, de azért az ember…egy mulatóban nem dicsekszik vele!

Géza:             (nevetve) Ugyan, Juditkám, te olyan gyönyörű vagy, mintha még mindig 16 lennél. Akkor is ilyen csodálatos…(a mellét nézi)…alakod volt.

Judit:              (lángvörös lesz) Te…megnéztél engem annak idején?

Géza:             Hogyne néztelek volna! Csak…

Kati:               Csak?!

Géza:             (hümmögve) Hmmm…nem is tudom…(hirtelen Judithoz) Miért? Jártál volna velem?

Diána:            Hogyne járt volna? Veled mindenki járni akart!

Géza:             (döbbenten) Ezt…te…vagy …ön…honnan tudja?

(mind zavarba jönnek, Alex jön italokkal)

Alex:              Hölgyeim és hölgyeim, íme az italok!

Kati:               (szinte üvöltve) Óh, a legjobbkor!

 Géza:            (csodálkozva) Hölgyeim!!?

Alex:              (rákacsint) Bocsika, tévedtem volna? (megcsípi Gézát)

Géza:             Hé!

Diána:            (Alexhez) Viselkedj, te korsó!

Judit:              (szintén zavarban) Ez az! Világ korsói egyesüljetek! (felhajtja a whyskit)

Kati:               Világ osztálytársai egyesüljetek!

Géza:             Ez már jobban tetszik.

Diána:            Én inkább úgy mondanám, szeressük egymást gyerekek! (Gézához) Tegezhetsz, nyugodtan! Csirió!

Géza:             (zavartan) Csirió! (pertut isznakDiánával, hosszan nézik egymást)

Péter:             Csirió! (majd Katival koccint, férfiasan nézi) Tegeződhetünk?

Kati:               Ó…miért ne?! Csirió!

Alex:              (lelkendezve) Csirióóó!

Diána:            Te még mindig itt vagy?

Alex:              Csak hallgatózom. Tudod, amióta nincs plusz munkám…illetve alig… hát valamivel nekem is kell szórakozni.

Diána:            Mi az? A kurváskodás, bocsika az escortservice, már nem jól fizet, vagy kikoptak a törzsvendégeid?

Alex:              De gonosz vagy tudod, hogy én nem vagyok olyan! Na jó tudod, hogy szeretem a f…….. fiúkat, de pénzért soha.

Diána:            Ki vagy te a Melina Mercury ? Ne nézz rám olyan ostobán, te kis köcsög. Bocsánat csupor. Ő játszott a Vasárnap soha című filmben egy utcalányt, aki vasárnap soha nem ba…….dolgozott. (döbbent csend, Diána zavartan) Na, tűnés! Nem látod, hogy zavarsz?!

Alex:              De. Szeretek zavarni. Az olyan…izgi!… (Gézára kacsint) Ha gondolja,  megmutathatom esetleg a sötétszobát.

Géza:             Mit?! Majd megmutatom én neked a…

Alex:              (kelletve magát) Jó jó, hát én is arra gondoltam…….. ! De nem kell úgy kapkodnunk, semmi kis előjáték, udvarlás?

(Géza majdnem felpattan, mind idegesek)

Diána:            (Géza vállára teszi a kezét, kedvesen) Nyugi. (Alexhez) Takarodj!

Kati:               (felhajtja a whyskit) És még egy kört!

Alex:              Máris!…(Gézához) Jövök vissza!…(el)

Géza:             (megrázza magát) Fuj. Muszáj, hogy itt…ez szolgáljon ki? Vagy ez…(most néz jobban körbe) egy effektív buzibár?! Nem értem.

Diána:            (búgó hangon) Nem baj, kedvesem. Csak igyál. Nemsokára én jövök. Azt csak megvárod!…

Géza:             Lady Diánáért bármit! (megsimogatja a kezét) Már alig várom, hogy…énekelj.

Diána:            Ó, de kedves!

Kati:               Na, elég! Hagyd abba az udvarlást!

Géza:             Katikám, mi már tíz éve elváltunk, ha nem emlékeznél….

Péter:             (Katihoz fordul) Akkor  te….egyedül vagy?

Kati:               Igen. (élesen) De TE a Diána férje vagy!

Géza.              (felkapja a fejét) Mi?!! A férje?! Ez a taknyos?

Judit:              Elég! Most azért jöttünk ide, hogy szórakozzunk, vagy azért, hogy veszekedjetek! Mert ha igen, akkor én…

Kati:               Ne, Judit, könyörgöm, maradj!

Judit:              Laci már biztos vár.

Péter:             Hát hívd ide őt is!

Judit:              Áh!…Laci és az éjszakázás…(csöng a telefonja) Laci? Nahát, épp rólad beszéltünk!…Hogy…kivel?….A…kollégáimmal. Tudod, bentmaradunk egy kicsit a suliban, mert szülinapi buli van…Feküdj le nyugodtan, drágám! Majd megyek!

Géza:             Jellemző. A Laci semmit nem változott. Mondd meg neki, hogy…

Judit:              (elfordul a telefonnal) Szia, drágám, puszi, puszi. (lerakja) Hülye vagy? Mit üvöltözöl a kagylóba?

Géza:             Nem értem! Hogy lehet valaki ennyire fafejű?

Diána:            Mindig ilyen volt, most mit csodálkozol? Kispolgár.

Géza:             (döbbenten) Te…honnan tudod?…Már az előbb is ismertél valami emléket a gimnáziumból…

Diána:            (zavartan) Biztos…Kati mesélte.

Géza:             Ti…egyébként honnan ismeritek egymást? Ennyire?!

Kati:               (idegesen) Semmi közöd hozzá! Péterkém, nem táncolunk?

Péter:             Ó, boldog örömest! (felállnak táncolni)

Diána:            (idegesen néz utánuk) Nahát, ez a Kati!…csak úgy elmegy táncolni a…az ember férjével!

Judit:              Nahát! micsoda kispolgári gondolkodás! Pedig TE aztán sose voltál ilyen!

Géza.              Mi?! Hát ti is rég ismeritek egymást?!

Diána:            (a vállára teszi a kezét) Nyugi. Majd mindent elmesélek, nyuszika. Csak…várd meg a számomat. Mindjárt jövök. Készülnöm kell rá… lélekben.

Géza.              És azt hogy teszed?

Diána:            Általában valaki besegít…pár kedves szóval…

Géza:             Értem…Én szívesen be-segítek….Ne, ne nevess! Ez most nem udvarlás… valami sokkal mélyebb …(elbűvölve nézi Diánát)…Ez a szempár…valahonnan annyira ismerős…(Diána eltakarja a kezével, de Géza leveszi a kezét) Ne, ne takard el. Olyan gyönyörű! Nem ismertem, csak…mintha! Tudod? Olyan…déjá vu. Mintha már megálmodtalak volna! Álmaim nőjét! Én eddig ezt az érzést nem ismertem. Csak egyszer, régen….Hogy az ember meglát valakit, életében először, és rögtön az az érzése, hogy ismeri…hogy már ezer éve…összetartoznak.

(Juditból kibuggyan a nevetés, elfordul, a műsort nézi)

(Péter és Katit látjuk táncolni, Kati időnként idegesen az asztal felé pillantgat,

egyébként összesimulva táncolnak)

Péter:             Te gyönyörű vagy!…

Kati:               (zavartan) ugyan! Miért, Diána, nem?

Péter:             De,ő is…csak…

Kati:               Nem szereted?

Péter:             Dehogynem, szeretem!

Kati:               Akkor mi az a csak?

Péter:             Hát, ez hosszú történet.

Kati:               Olyan régen ismerkedtetek meg?

Péter:             Diána nem mesélte?

Kati:               Nem, erre azon az egy estén nem került sor!..

Péter:             Ja, persze, bocs. Hisz meg is sértődtél miattam…Hát igen, azt hiszem..             Mi valahol rokonlelkek vagyunk…Dávid s

szerelmei!….(nevetnek)

Kati.               Igen…elég furcsa. (hirtelen) Azt mondtad, Dávid?…tehát még?…

Péter:             Ó, igen. Először Dávidként ismertem meg egy buliban.

Kati:               És? Csak nem jöttek már akkor össze?

Péter:             (kicsit zavartan)…Öööö…De. Lényegében mi már tíz éve együtt élünk. Már a Diána előtti időszakban is…

(Kati hirtelen megtorpan, eltolja magától)

Kati:               Akkor…te…

Péter:             (visszahúzza, a fülébe, súgva) Ne aggódj, én heteró vagyok. Dávid volt az egyetlen férfi az életemben. Lehet hogy ő is csak azért, mert…már a nőt láttam benne…Érted? (elhallgat)

Kati:               Nem. (megállnak a táncban)

Péter:             Miattam csinálta.

(az asztalt látjuk újra, ahol Géza és Diána  sutyorognak, Alex jön megint italokkal,erre

Judit is odafordul, mindenki be van már csípve)

Alex:             Itt az újabb adag, hölgyeim!

Géza:             És uram!

Diána:           Alex, hallod így beszél egy igazi gentleman! De legalább most már tudod, hogy mit szeretek benned?

Alex:             Na, mit?

Diána:           Az égvilágon semmit!

(mind nevetnek)

Alex:             (sértetten) Ezt megjegyeztem!

Diána:           Az jó, legalább fejleszted a memóriád!

Géza:             (nevetve) Drága Diána, mit keres itt ez a borzalmas kölyök?

Alex:              Hát sajnos nem annyit, amennyit szeretnék! (sértetten el)

Judit:             Legalább humora van. (kissé berúgva) Nem sok ez a whyski? Én nem szoktam…

Géza:             Nem. Még a gimnáziumban szoktam rá Katival.

Diána:           Én is.

Géza:             Bár, csak egyszer ültünk be, de…Hogyhogy te is?

Judit:             (elterelőleg) Jaj, itt már mindenki összevissza beszél! (vihog)

(Kati és Péter jönnek, leülnek)

Kati.              Nocsak. Becsípett a nagyika?

Diána:           Igyunk a szuper nagyikra!

Géza:             Szuper nagyi?! Hát ez jó! Emlékeztek a Gulovitch tanárnőre? Őt hívtuk a háta mögött így.

Judit:             De csak a háta mögött, mert szemtől szemben rettegtünk tőle.

Diána:           Különösen a lányok, mindig zrikálta őket:  „Fiam, nem fél attól a sötétségtől, ami magában lakik?”

Judit:             Igen, tényleg mindig ezt mondta! De ezt akkor nem is értettük, ma már kapisgálom, mire gondolt.

Géza:             (most már idegesen)  Diána te honnan tudsz minderről?!…

Kati:              (tettetve) Tényleg, honnét?

Géza:             Még a hanghordozását is jól utánoztad!

Diána:           Honnét is, honnét is? Várjatok csak…..

 Konferanszié:

                                    Hölgyeim és uraim, következik az est nagy attrakciója, a várva várt, a csodálatos, az egyszeri és megismételhetetlen, a titokzatos Lady Diana!

Diána:            Jézusmária, ez én vagyok! (felpattan, majd műmosollyal végiglibeg a közönség sorain, mintha direkt jönne onnan, integet mindenkinek) Itt vagyok, kedveskéim!…Az én közönségeim kedves soraiban!… (a reflektor végre megtalálja, rámegy, kíséri végig a színpadra)

DAL – Diána (taps)

Géza:             Ez csodálatos…

Kati:               (tátott szájjal) Ez…döbbenetes…

Péter:             Mikor megláttam így…akkor tudtam, hogy jól döntöttem!

Géza.              Hogy elvetted?

Péter:             Nem, hanem hogy átope…(Kati bokán rúgja)…hogy…ez a pálya való neki.

(Gézának egyre furcsább a helyzet)

Judit:              (a gyomrát fogja) Én…egy kicsit rosszul vagyok.

Kati:               (félve) Diánától?

Judit:              Nem…csak a gyomrom…a sok pia…

Péter:             Mély lélegzeteket tessék…egy kis víz…(mögé áll, a hátát masszírozza) Így….engedd el magad…

(Diána jön)

Diána:            Na, hogy tetszett?

Péter:             Csodálatos voltál, drágám, mint mindig!

Géza:             Elbűvölő! (megragadja Diánát, majdnem szájoncsókolja, de zavartan a többiek miatt csak az arcára sikerül, alig bír magával) Én…én azt hiszem, hogy…tudom, hogy itt ez a srác, ez az állítólagos férjed, de…

(Péter úgy megnyomja Judit hátát, hogy az hangosan felnyög)

Diána:            (Péterhez) Juditnak is udvarolsz már?! Pedig ő nem olyan… ne is próbálkozz! Ő már 25 éve csak a Lacival!

Gáza:             (hirtelen, zavart dühvel, az asztalra csap) Elég! Honnan tudsz te mindent a gimnáziumi éveinkről?!!!

(néma csend)

Alex:              (jön) Még egy kört?

Diána:            Kuss!

Kati.               Vizet! Sok vizet!

Diána:            Tényleg, neked hogy tetszett, Katikám?

Géza.              (feláll) Márpedig válaszolni fogtok nekem! Most és azonnal!

Diána:            Géza az Istenért ne ragadtasd el magad! Nem illik, hiszen alig ismersz.

Géza:              A szerelem független az ismerettség idejétől. (Péter megmozdul, de Géza visszalöki, már berúgva) Nem érdekelsz, taknyos! (Diánához) Kellesz nekem! És érzem, hogy már nagyon régóta ismerlek!

Diána:           Na, ez az egy igaz.

Géza:             Ugye? Csak én ismerlek téged igazán!

 Diána:          (Gézának) Csak te ismersz? Hát még fel sem ismertél!

Géza:             (megragadja) De, felismertelek, te vagy a legcsodálatosabb nő, akit valaha láttam! Csak azt az egyet nem értem, honnan tudsz mindent a mi (Katira és Juditra mutat) múltunkról?

Diána:           (elérzékenyülve) Istenem! A múltunk…

Géza:             A MI múltunk!…

Diána:           Nem, nem csak a tietek…

(Péter, Kati és Judit dermedten hallgatnak, Géza ide-oda néz)

Géza.             Mi van?!!!

Diána:           Hogy mi?….Ha csak most ismertél volna meg, és nem 25 év után mondod ezt, hogy én…a legcsodálatosabb…(könnyes lesz a szeme)

Péter:             (idegesen) Akkor?! Akkor mi lenne?

Diána:           Akkor…akkor az lenne hogy….(Péterhez, szomorúan) te is láthatod, hogy Gézu…nem mindennapi férfi. Sose volt az….

Géza:             (dermedten) Gézu?! Így egy barátom hívott a suliban…

Diána:           Igen, a Dave. (Dév)

(Kati és Judit felsóhajtanak teljesen kiborulva)

Géza:             Nyírő Dave…jó fej volt. Mi van vele?

Diána:           Hát ez.

Kati:              (elsírja magát) Nem bírom! (kirohan)

Judit:             Na, már megint. Tudtam, hogy lesz egy harmadik rohanás is!..

                       (homlokára csapja a vizes szalvétát, hátradől)

Péter:             Kati!…(utánarohan)

Géza:             Semit nem értek.

Judit:             (hátradőlve, fahangon) Nővé operáltatta magát, mit nem értesz?…jaj, azt hiszem hánynom kell! Alex!

Alex.             Jövök, rohanok! Gyere, édes. Betámogatlak a vécébe. Melyikbe parancsolsz?…Amúgy csak egy van. (kimennek)

Géza:             (leforrázva)…De …miért?…Nem, ezt nem tudom felfogni…

Diána:           (körbemutat) Hát semmit nem értesz? Már rég rájöhettél volna a környezetből…

Géza:             (összezavarodva) Igen, valahogy azt láttam, hogy itt fiúk, de hogy TE!!! Egy Lady Diána…egy ilyen nő…férfi?!!!

Diána:           Nem férfi. A személyi számom kettessel kezdődik.

Géza:             Hihetetlen…(bámulja Diánát, majd hirtelen felpattan, üvölteni kezd) Akkor ti…ti mind hülyét csináltatok belőlem?!!! Kati! Hol vagy?!!! (felborítja az asztalt, elindult Diána felé) Te…én téged…megöllek!

Diána:           Hé, hé, hé!

(odapattan két biztonságis, elkezdik húzni kifele)

Géza:             (üvölt) Hagyjanak békén! Hagyjanak! Átvertetek! Rohadtak!

Diána:           (utánaüvölt sírva) Ki kérte hogy gyere? Én csak Katit akartam elhívni! Minek jöttél? Mit mész utána? Mindent tönkretettél! Mikor végre kibékültem…Katival!….(lezuhan az asztalhoz, sírva, Judit és Alex jönnek, átölelik, közben az üvöltöző Gézát kidobják. Teljes döbbenet a bárban, mindenki őket figyeli, Diána hangosan zokog, Géza tombol)

Géza:             Engedjenek!!!….Szemetek! …

                                                           Vége az első felvonásnak

Gyöngytyúk a zokniban

8. jelenet

(Szállodaszoba, Kati fel-alá járkál zaklatottan, dühösen, Judit döbbenten hallgatja, ő

sem tud semmi vigasztalót mondani)

Kati:               És amikor már végre elfogadom, feldolgozom, tudomásul veszem, megbocsátom, megértő vagyok, toleráns, kedves, még a mellméreteinket is megvitatjuk, akkor….akkor bejön KULCCSAL!!! egy tök jóképű, FIATAL srác!…érted?! és közli, hogy a FÉRJE!!!!! Megőrülök! Ez már sok! EZ már sok.

Judit:              És úgy ahogy voltál, pongyolában elrohantál?

Kati:               Igen. (felmutatja a pongyolát) Ebben! Fuj! (ledobja a földre)

Judit:              Azért ne dobd el, nagyon szép darab!

Kati:               Túl szép! Ilyet egy igazi nő nem hord! Csak színházban a primadonnák!

Judit:              Ő az. (felveszi a pongyolát, sóhajt) Hát, úgy látszik, ez már így marad. Te ahányszor odamész, elrohansz. Legközelebb majd meztelenül.

Kati:               Na nem. Nincs legközelebb! Vége. (kis szünet)

Judit:              De hát végülis…

Kati:               (közbevág) Ne kezdd védeni megint! Te mit szólnál, ha a Laci női ruhában mászkálna, majd beállítana egy pasi és azt mondaná, hogy ő a FÉRJE!!!!???

(csöng Judit mobilja)

                        Ó, ezt nem hiszem el! Hát veled nem lehet egy percet értelmesen beszélni? Miért nem kapcsolod ki azt a rohadt telefont!

Judit:              (a telefonba)  Jön a foga? Jó, hát az egy természetes dolog, hogy sír. Laci! Nem kell orvoshoz vinni! Ne idegesítsd a gyerekeket ezzel!

Kati.               Bezzeg nekem nem vetted fel a mobilt! Pedig már útközben hívtalak!

Judit:              (Katihoz) Órám volt! Én ugyanis tanítok! (a telefonba) Nem, nem neked mondtam. Semmi, majd elmesélem. Laci, egyszer, félórára rád bízták a gyereket, bírd ki! Mondtam, hogy ma kivételesen nem érek rá! Később megyek. Szia! (leteszi)

Kati:               Hogy bírsz ezzel élni?!

Judit:              Remekül! Na, hol is tartottunk? Ja, igen. A pasi. Jó, értelek. Elhiszem, hogy rossz érzés volt, na de először is, te nem élsz vele 25 éve, másodszor, ha már elfogadtad, megértetted a lelkét…akkor miért csodálkozol ezen? Ha egyszer nő lett, férje van! (hirtelen) Bár…ezt egészen én se értem…úgy érted, hogy gyűrűs?…Van már nálunk ilyen?

Kati:               Mit tudom én? Ez érdekel a legkevésbé. Lényeg, hogy ott lakik, vele él.

Judit:              Akkor nem megyünk az Arizónába?…Pedig már olyan kíváncsi lennék…

Kati:               Te ne légy kíváncsi az én kontómra! Vagy menj el, ha akarsz!

Judit:              Ugyan már, ne hülyéskedj. Inkább gondold át…

Kati:               Ezen nincs mit átgondolni! Nem érted? (bőröndöt rángat elő a szekrényből) Pakolok, és megyek. Eleget láttam. (kopognak az ajtón)      Tessék!

(Géza, jóképű, 50-es macho, Kati volt férje jön, mindketten ledöbbennek)

                        Hát te?…

Géza:             Bocs. Bejöhetek? (bejön) Gondoltam, ha már összefutottunk itt Pesten, meglátogatom a feleségemet…

Kati:               A VOLT feleségedet!

Géza:             Oké. Szia, Juditkám.

Judit:              Szia. (Géza megpuszilja Juditot, Katit, majd leül)

Géza:             Már mész? Sajnálom. Pedig, jó lett volna kicsit sétálni itt Pesten… 25 éve nem voltunk itt együtt. Judit is itt van…

Kati:               (idegesen) Na mi van, csak nem elérzékenyültél a volt osztálytársaktól?

Géza:             De. Tegnap még külön találkoztunk egy páran. A Béla, a Tibi….

Kati:               Meg a volt összes nőid?

Judit:              Jaj, Kati, ne légy már ilyen pikírt Gézával! Ha éppenséggel tudni akarod, Laci is ott volt! A régi haverok.

Kati:               (csodálkozva) Nem is mondtad.

Judit:              Hát…még nem jutottunk oda, mert…(zavarba jön)…másról volt szó.

Géza:             Másról? Miről?

Kati:               (idegesen) Semmi közöd hozzá. Női dolgok.

Géza:             Áh, szóval a gyerekek.(Katihoz) Sarah hogy van? Egy hónapja beszéltem vele, de nagyon rossz volt a hangja. Szakított Leslie-vel?

Kati:               (kicsit elbizonytalanodva) Nem, dehogy. Szerintem…jól van. Igen, minden rendben. És Ingrid? Meg az új svájci gyerekeid?

Géza.              Kati, ne húzzál, jó?

Judit:              Mi történt?  Csak nem elváltál megint?

Kati:               Még nem. De már úton van.

Judit:              Ezt nem is mesélted az osztálytalálkozón!

Géza:             Miért, olyan jó mese lett volna? Ingrid…egy tévedés volt. Hagyjuk.

Kati:               (kuncogva)…el.

(Géza hallgat, kicsit szomorú megvetéssel nézi Katit)

Judit:              Sajnálom.

Géza:             Én is.

Kati:               Ó, te szegény. Pedig jó apa lettél volna!

Géza.              Legalább olyan jó, mint te anyának!…

Judit:              Elég! Én nem értem. Ti most szeretitek egymást, vagy nem? Ha vége, akkor meg mindek veszekedtek állandóan?

Géza:             Nem veszekszünk állandóan. Sőt! Abszolút jól megvagyunk. Nem tudom Kati miért ilyen ideges most.

(mindketten ránéznek, Kati irtó zavarban, Géza Judithoz)

                        Tényleg, Dávid miért nem jött el? Nem tudsz róla semmit?

Judit:              (zavartan) Nem…nem reagált…nem tudjuk, mi van vele…Semmit.

Géza:             Értem…(szúrósan nézi Katit)…akkor ezért vagy velem ingerült. Mert Ő nem jött el.  Bocs, erről én nem tehetek!

Kati:               (elfordul, fúj egy nagyot, majd más hangon) Szóval, mi van Sarah-val? Miért volt rossz a hangja? Mit mondott?

Géza:             Semmit. Csak éreztem, hogy szomorú. Igennel, nemmel válaszolt, majd gyorsan letette.

(Kati egy pillanatra magába zuhan, elgondolkodik)

Kati:               Nem tudok róla, hogy lenne valami…De…már úgyis megyek haza!

                        (gyorsan tovább pakol)

Géza:             (halkan) És akkor mi van? Akkor találkozol vele?…

(Kati egy pillanatra megáll a pakolásban)

Judit:              (Katihoz) Azt mondtad…minden rendben van Sarah-val…

(Kati nem tudja mit mondjon, ebben a pillanatban kopogás)

Kati:               Ó, ki az már megint? Tessék!

(Diána és Péter jönnek, de csak Pétert látjuk először)

Péter:             (be, egy csokor virágot ad Katinak) Bocsánatot kérni jöttem…

                        Pontosabban Diána vett rá, mert valóban nem közölte kiskegyeddel, hogy én…szóval hogy én vagyok, és…

Diána:            (félrelöki, dívának öltözve, már fellépéshez, belép) Ó, képtelen vagy elmondani egy normális mondatot! Arról van szó, Katikám, hogy bocsika, bocsika…mindent elmagyarázok, de gyere el kérlek az Arizónába! Nézz meg, és ott majd beszélgetünk…(ekkor veszi észre

                        Gézát meg Juditot, megdöbben, Kati és Judit szintén szólni sem tudnak, Géza azonban férfiasan végignéz Diánán)

Géza:             Kezitcsókolom! Kacsóh Géza.

Diána:            (hirtelen maga elé kapja a fátylat) Tudom…azaz… (Géza közben kezet csókol neki)

Géza.              Azaz…sejtette? Gondolom, Kati mesélt rólam. Önről viszont nem mesélt nekem. (Katira néz)

Kati:               (zavarban) Ő…ööööö…Ő egy új barátnőm…egy…izé…fellépő…

Diána:            Igen, fellépek egy lokálban. Onnan ismerjük egymást…Katival.

Géza:             Nocsak!

Péter:             Idő van. Nem megyünk?

Diána:            De…Megyünk…Kati, akkor…Judit?

Géza:             Szóval Judit is?…Önökkel tarthatok?

Diána-Kati:   Nem!!!!

Géza:             (csodálkozva) Nem?…Hát…jó…Nem is tudtam, Katikám, hogy ilyen titkos helyekre jársz, ahova senki más nem teheti be a lábát.

Judit:              Ó, persze, hát jöjjön csak Géza is!

Kati:               (súgva) Te megbolondultál?!! Miért hívod oda? Minden kiderül!

Judit:              (súgva) Na és? Most már mindegy.

Kati:               (súgva) Elájulok!

Géza:             (Diánának udvarolva) Maga csodálatos! Ez a fellépő ruhája?

Diána:            Nem, a piacra készültem.

Géza:             Bocs, de annyira elbűvölő…tényleg! Olyan ritkán látni egy nőt ..így öltözködni!

Diána:            Hát igen…Meghallgatja hogy énekelek?

Kati:               (bokán rúgja) Ne hívd!!!

Diána:            (sziszegve) Hagyj már! Tetszem neki!

Péter:             (idegesen) Na, akkor megyünk már? A pasi is jön?

Diána:            Az urat Gézának hívják! Ugye, jól értettem?

Géza:             Fenomenális a memóriája! Akárcsak a…

Diána:            Ki ne mondja!

Péter:             Géza, velünk tart?

Géza:             Hogyne, szívesen! Ha lehet…(körbenéz, senki nem válaszol, csak Diána mosolyog rá) Akkor…felőlem mehetünk sofőr úr!

Péter:             (sértetten) Sofőr?!

Géza:             Miért, nem maga vezet?

Péter:             De, én vezetek! Csakhogy én nem sofőr vagyok, hanem…

Géza:             (Dianához) …A fia? (Kati hangosan felnevet) Mit nevetsz?

Kati:               (cinikusan) Jókedvem van!

Diána:            (idegesen) Na, menjünk! Későre jár! Gyertek lányok!

Kati:               Én…azt hiszem…fáj a fejem…Inkább maradok.

Péter:             (belekarol) Egy whyskitől elmúlik. Szabad?…(közben mennek kifele)

Kati:               Egy?! Nyolc whyskit kérek! De sűrgősen! (Judithoz kétségbeesve) Mi lesz ebből?!!!

Judit:              (súgva) Botrány. De a nyolcadik whyski után észre sem veszed! (kimennek)

Gyöngytyúk a zokniban

És most itt tartunk:

7. jelenet

(Reggel. Diána vidáman fütyörészve, kávét főz, piritóst készít az amerikai konyhában,

Kati tántorog ki pongyolában egy szobából)

Kati:               (lehuppan a fotelra) Ó! A fejem!

Diána:            Kezicsókolom, kisasszony! Hogy aludt, kedves barátnőm?

Kati:               Fogalmam sincs. Mikor aludtam el?

Diána:            Még itt kint a kanapén. Félálomban segítettem neked betántorogni a szobádba, és lefektettelek.

Kati:               (felkapja a fejét) Lefektettél?!

Diána:            Úgy értem, betettelek az ágyba. Mást már…ne nagyon várj tőlem

Kati:               Ó, igen. De…(végignéz magán, a pongyola alatt hálóing) …azért levetkőztettél!

Diána:            Bátorkodtam.

Kati:               (nőiesen, dacosan) Nem adtam rá engedélyt!

Diána:            (nevetve, hozza a reggelit) Ugyan már. Láttalak eleget.

Kati:               De 25 évvel ezelőtt!

Diána:            Igaz, de most már…nekem mindegy hogy egy NŐ hány éves….

Kati:               Ah….(fejét fogja)…szörnyeteg…Miért tetted ezt velem? (ásít)

Diána:            (vállat von) Miért nem jöttél hozzám? Na, itt a reggeli! Tessék enni, ettől majd kitisztul a fejed.

Kati:               Te nem is rúgtál be?

Diána:            Nem, én már ezt megszoktam. A bárban. (melléül, esznek) Tényleg, akkor eljössz este megnézni?

Kati:               (teli szájjal) Ühüm…

(kulcs hallatszik a zárban, majd bejön valaki, ajtócsapódás, kintről férfihang)

Péter:              Szia, mama! Megjöttem! Hol vagy, drágám?

(Katinak torkán akad a falat)

Kati:               (döbbenten) A fiad? Nem mondtad, hogy fiad is van.

(Péter, jóképű harmincas férfi be, megdöbben, mind a hárman döbbenten nézik

egymást)

Péter:              Jó étvágyat! Kezitcsókolom! (csodálkozva nézi Katit, Diánához) Szabadna tudnom ki a hölgy…pongyolában?!

Diána:            Péter….ő…Kati…volt osztálytársnőm. Kati, ő Kászonyi Péter… a férjem.

Kati:               (rámered) MI?!…..

No mit szóltok?

Gyöngytyúk a zokniban

A mai penzum:

6. jelenet

(Diána lakása, vagyis a régi Dávidé, más berendezéssel, modernizálva, amerikai

konyha, színes falak. Diána és Kati ülnek a nappaliban, Kati különösen szorongva,

nézeget körbe)

Kati:               Megváltozott a lakás.

Diána:            Csak a bútorok. Miután egyedül maradtam…sokáig őrizgettem a régi darabokat…aztán egyszercsak rájöttem, hogy muszáj mindent kidobni. Mindent megváltoztatni!

(hirtelen összenéznek)

Kati:               (élesen) Még magadat is?

Diána:            (szelíden) Nem…Az nem akkor történt…Ez csak…az első lépés volt. „Leválás a szülőkről”…ahogy mondják. Te csak tudod. Olvastam a könyveidet.

Kati:               Igen?

Diána:            Igen…”Autogén tréning”…”Hogyan legyünk még boldogabbak?”… (célzatosan) Megértő vagy, és elnéző…legalábbis a könyvek alapján. Az elfogadás anyja!

Kati:               (felpattan) Jó! Ha ezért hívtál ide, hogy a könyveimen gúnyolódj…

Diána:            (visszahúzza) Ne pattogj! Meghallgatsz, vagy nem?!

Kati:               (feszülten) Ha elég figyelmesen olvastad volna azokat a könyveket,  tudnád, hogy az első pont mindig a düh. A felháborodás természetes, mikor az embert egy nagy csapás éri. A megértés csak utána jön. Szóval?

Diána:            Szóval a bútorok kidobásával megtettem az első lépést önmagam felé. Végre olyanokat vettem, amiket ÉN szeretek!

Kati.               (csodálkozva) Te mindent megkaptál gyerekként is. Mária néni és Lajos bácsi imádtak. A gondolatodat lesték. Ezt…mindig irigyeltem.

Diána.            A gondolatomat…igen…De aztán a végén az a gondolat valahogy mindig átalakult anyu fejében…És mire tárgyiasult, már azt kaptam, ami NEKI tetszett!

Kati.               Ezt nem tudtam.

Diána:            Én sem. Én is csak…utána jöttem rá. Mikor már nem volt. Valójában… sosem engedték hogy önmagam legyek. De talán…ők sem tudtak róla. Annyira egyek voltunk hárman…hogy…azt hittük mindig ugyanazt akarjuk…Holott…

Kati:               Holott? (csend)

Diána:            Észrevehettem volna már sokkal hamarabb is. Utólag eszembe jutottak dolgok…

Kati:               (félve) Engem sem…szerettél?…Úgy értem…mint nőt…

Diána:            Dehogynem, de…Csak…A legjobbak mégis a beszélgetések voltak veled. A színjátszókör…

Kati:               És…az első csók?…Amikor…valahol itt ültünk….

Diána:            Pont itt. Ez volt az ágyam helye.

Kati.               (alig tudja kinyögni) Semmi…hatással nem volt rád?

Diána:            (halkan) De. Az…az nagyon jó volt.

Kati:               (szomorúan megkönnyebbül) No, arra én is gyakran gondolok.

(nézik egymást, majd Kati feszülten) Folytasd. Második lépés?

Diána:            (szomorúan) Valóban érdekel, vagy csak anyag leszek valamelyik kurzusodon?

Kati:               (megenyhül) Persze, hogy érdekel. Ne haragudj. De…azért fogadd el, hogy nekem se könnyű.

Diána:            Az első őszinte mondatod!

Kati:               (megint felcsattan) Ó, de kedves! Hát lehet, hogy te nőnek képzeled magad, de pont olyan maradtál, mint egy férfi! Ő okoz problémát, és még ő cikiz! (csend)

Diána:            Nem volt könnyű feldolgozni anyuék hirtelen halálát. Váratlanul, olyan gyorsan egymás után…És én még csak 22 éves voltam! Te elmentél…  aztán nemsokára ők is…végleg.

Kati:               Szóval én is hiányoztam?

Diána:                        (feláll, whiskyt hoz) Four roses. Nekem még mindig a kedvencem.

Kati:               (zavartan) Nekem is.

Diána:            Hát akkor…Isten hozott nálam! Újra. (isznak, csend)

Kati:               (halkan) Jársz még az Amigóba?

Diána:            Nem, oda csak veled jártam. Kibékülni.

Kati:               Meg szakítani is. (hirtelen)  Már akkor is… a fiúkat szeretted?…

Diána:            Nem. Eszembe se jutott ilyesmi. De…kétségtelen, hogy valami zavart.

                        Volt bennem valami érzés…amit nem tudtam hova tenni…

Kati:               Ezért inkább elfojtottad.

Diána:            Ahogy mondja, pszichológusnő. Ez volt a második lépés.

Kati:               Mi?

Diána:            A pszichológusnő. Pont így mondta ő is.

Kati:               És még…mit mondott?

Diána:            Lábra állított. Abbahagytam a sikertelen felvételiket a színművészetire, és nyitottam egy üzletet. Különleges tárgyakból. Tudod, mindig  jó kézügyességem volt és szerettem a szép…

Kati:               (közbevág) Nem az üzleti életedre vagyok kíváncsi! Hanem arra, hogy…

Diána:            (közbevág) Mit gondolsz?! Elutazol Amerikába ripsz-ropsz, félév múlva már a Géza felesége vagy, mert véletlenül épp New York-ban szállt le az egyik járat, erre én hopsz, rájövök, hogy meleg vagyok, és gyorsan fölszedek egy tucat fiút?!!!

Kati.               TE nem akartál velem jönni!

Diána:            Te meg nem akartál hozzám jönni!

Kati:               Én akartam, csak azt mondtam, gyere ki velem Amerikába! Ha már egyszer megkaptam azt az ösztöndíjat…

Diána:            Attól mert te utáltad az anyádat, én még nem!! (csend) Bocs. (csend)

Kati:               (könnyes szemmel) Azt hiszem, mégis jobb lesz, ha elmegyek.

Diána:            Kati! Hallgass végig! Ez egy…folyamat volt…olyan nehéz elmondani…

                        Szóval lábra álltam, és…elkezdtem kipróbálni magam az életben. Eldöntöttem, hogy gazdag leszek és boldog. Az üzlet bejött, és…

                        megnősültem.

Kati:               (döbbenten) Te…elvettél egy MÁSIK nőt?!!!

Diána:            Miért? Te nem mentél hozzá egy MÁSIK férfihez?!

Kati.               Na jó, de én…kit vettél el?!

Diána:            Ilonát. A beosztottamat. De nem tartott sokáig. (kis szünet) Jöttek a férfiak…Először Ilonához. Aztán az egyik….véletlenül engem talált otthon helyette…

Kati:               Ó…Szóval így kezdődött?

Diána:            (sóhajt) És aztán már hozzám jöttek….Úgyhogy elváltunk.

Kati:               (megint idegesen) Akkor se értem. Hogy…hogy jött ez rád hirtelen?!

Diána:            (idegesen) Nem hirtelen. Már a pszichológusnő ráébresztett, csak nem akartam elfogadni. Mindig volt valami mozgolódás bennem, valami diszkomfort érzés, de …inkább elvettem Ilonát. Viszont, ha te, akkor, mikor utoljára megkértelek, és igent mondtál, mert azt mondtál, igaz? Várj, ne szakíts félbe. Ha akkor valóban hozzám jössz, ma már két nagy gyerekünk lenne, talán elváltunk volna, de lehet hogy boldogan élünk.

Kati:               Ne kend rám! Én …csak téged szerettelek…mindig! Persze, hogy hozzád akartam menni, de….

Diána:            De?!

Kati:               Talán én is éreztem ezt…hogy is mondtad…diszkomfort érzést, vagy mit, nem gondolod?!

Diána:            (csodálkozva) Mit…mit éreztél? (Kati hallgat) Nem…voltam…jó?….

Kati:               (kínlódva) Nem, nem így értem…csak…egyszerűen nem értettem például, hogy mi köt annyira a szüleidhez?! Miért nem jössz ki velem Amerikába? Egy normális fiú…

Diána!            Á! Szóval mégsem voltam neked „normális”?…

Kati.               Bizonyos értelemben…igen, most hogy mondod, nem. Ilyenekben például….Hogy…nem szaladgáltunk folyton kéz a kézben, többnyire inkább…beszélgettünk…színházba jártunk…

Diána:            …ahelyett, hogy szerelmeskedtünk volna. (Kati hallgat) És Géza?

Kati:               Géza…Géza lerohant…

Diána:            Mikor?

Kati:               Hát…azután a nagy összeveszés után…

Diána:            Én azt mondtam, előbb házasodjunk össze. Kezdjünk el itthon egy életet, aztán…

Kati.               Igen, de én AKKOR kaptam az ösztöndíjat! Élni akartam! Nem tyúkanyóként gyerekeket szülni…

Diána:            …ahogy Gézával tetted.

Kati:               Véletlen volt.

Diána:            Mi?

Kati:               A gyerek. Na, nem mintha most már bánnám!…Legalább … valakim van…

Diána:            Géza elhagyott?

Kati:               Én rúgtam ki.

Diána:            Agyoncsalt, igaz?

Kati:               Most rólam beszélünk vagy rólad?!! Ott tartottunk, hogy meleg lettél! Jó, mondjuk, hogy megértem! De minek kellett ez a…borzalom?

Diána:            Az operáció? Azért szívecském, mert ez nem borzalom, hanem életem legboldogabb pillanata volt.

Kati.               A műtét?!

Diána:            Nem a műtét! Az eredménye! Ez! (feláll, pördül egyet, mint egy nő) Hogy végre Én én vagyok!  (Kati értetlenül, idegenkedve nézi) Látom, nem érted. Emlékszel mikor a Rómeó és Júliát kezdtük próbálni? Pont itt.

Kati:               Igen.

Diána:            És mit kezdtem el mondani ösztönösen?

Kati:               Ó, Rómeó…(hirtelen döbbenettel) Júliát… Várj csak! Azt mondtad: ösztönösen?

Diána:            Igen!

Kati:               Én azt hittem…az jutott hirtelen eszedbe…vagy, hogy hülyéskedsz.

Diána:            Nem! Én komolyan azt hittem, Júlia vagyok. Persze, aztán nem őt játszottam, de mindig irigyeltelek. És…vágytam a női szerepek után.

Kati:               Ezért nem vettek fel a főiskolára…

Diána:            Na végre már kapisgálsz valamit.

Kati:               És…te ezt tudtad?!

Diána:            Dehogy! Mikor először felléptem az Arizónában…igazi nőként…akkor értettem meg. Életemben először tudtam, ki vagyok. Hogy EZ vagyok én. És sikerem is lett. Óriási! Én vagyok a sztár.

Kati:               Hol???

Diána:            Fellépek egy bárban. A műtét után egyből a helyemre kerültem szakmailag is.

Kati:               Te…fellépsz egy bárban…mint NŐ?!

Diána:            Naná, mint férfi! Az életben nő vagyok, de esténként stikában  férfiruhába bújok, mert úgy szeretnék férfi lenni!

Kati:               (elneveti magát) Jó, hülyeséget kérdeztem. (újra elkomorul) Dehát ez…

                        (hirtelen feláll) Oké, örülök, hogy a helyedre kerültél, nekem most már mennem kell!

Diána:            (szomorúan) Menj. (Kati megtorpan) Valóban naivság volt azt képzelnem rólad, hogy majd eljössz megnézni. Pedig…az első pillanattól fogva erre várok. Hogy egyszer majd…ott leszel…és elmondod a véleményed…ahogy régen. A te kritikus szemeddel…

Kati:               (erőt vesz magán, visszajön, felhajt egy pohárral) Ez jó! Töltesz még?

Diána:            (tölt, majd komolyan) Na jó, megpróbálom elmagyarázni. Miután elváltam Ilonától, lett egy barátom. Az már világos volt, hogy…érted?

Kati:               Igen.

Diána:            Évekig vele éltem, aztán…nem is tudom…egyre jobban zavart, hogy úgy vagyunk együtt mint két férfi.

Kati:               (csodálkozva) De hát azok voltatok.

Diána:            Nem érted?!…Hazugságnak éreztem, hogy férfiruhában kell járnom! Én…én nem melegnek éreztem magam, hanem….

Kati:               …nőnek.

Diána:            Ez volt a harmadik lépcsőfok. Ismét tele voltam lelkifurdalással, hogy…ez sem jó? Hát akkor mi?…Mi az, ami ÉN vagyok?! És akkor,  hosszú, kínlódó évek után megtettem az első lépéseket egy bezártnak hitt kapu felé.

Kati:               És?

Diána:            És kiderült, hogy a kapu sohasem volt zárva. Csak féltem kinyitni.

                        (csend, majd halkan) Egyébként…mondd…tényleg csak úgy kíváncsiságból…hogy Géza…mi volt vele annyira más?…

Kati:               Te kedves és gyengéd voltál. Ő…. vad és szenvedélyes. Ha csak rádnéz már…

Diána:            Jó, ne folytasd, értem. (maga elé mered)            Ha hozzám jössz, és nekem szülsz…akkor is megcsaltál volna?…Egy Gézával?

Kati:               Ki tudja? De ezt inkább én kérdezhetném, nem? …Fordítva.

Diána:            (lassan) Én azt hiszem…hogyha veled élek…Diána sosem születik meg.

                        Mindig úgy gondoltam, csak Ilona a hibás, hogy nem tud helyettesíteni téged…

Kati:               (most először kedvesen megfogja a kezét) Te is tudod, hogy ez nem igaz.

                        Mire lett volna jó egy hazug életet élni?

Diána:            (könnyes szemmel megszorítja a kezét) Tudtam, hogy megértesz.

Kati:               Elmegyek…abba a bárba, ha akarod. Sőt!…Én is…kíváncsi vagyok rád!

                        Hiszen olyan tehetséges voltál mindig! Imádtalak nézni!

Diána:            (hirtelen átöleli) Úgy szeretlek!

Kati:               (öleli) Dávid! (hirtelen megdermednek, majd zavartan elengedik egymást) Vagyis…úgy értem…én is nagyon szeretlek…Diána. (csend)

Diána:            Holnap pont van egy fellépésem. Csirió! 

Kati:               Oké! (felhajtja az italt) Azt hiszem, becsíptem.

Diána:            Akkor feküdj le! (Kati csodálkozva néz rá) Van két szobám…Ha nem zavar, hogy én a másikban vagyok…

Kati:               (nevet) Nem…(kicsit eldől a kanapén) De…szeretném, ha még mesélnél…

(Diána lekapcsolja a nagyvillanyt, csak egy hangulatlámpa ég, Kati mellé ül, aki a

vállára hajtja a fejét)

Diána:            Sose bírtad az italt. Emlékszel az első bulira? Mikor egymás mellett hánytunk? (vihognak)

Kati:               Nem bírtad kivárni amíg kijövök a fürdőszobából. (szomorúan) De veled még az is természetes volt. Hogy mellettem hánysz. (kuncog, nevetnek, Kati belebokszol) Miért csináltad ezt, te…

Diána:            Jaj, a mellem.

Kati:               (tovább nevetve már az ital hatása alatt) Ó, bocs…Régen ez nem volt itt!

Diána:            (szintén nevet) De most itt van! És milyen szép!…

Kati:               Szép…(kihúzza magát) Azért az enyém se rossz még…Vagy igen?

Diána:            Tűrhető.

Kati:               Te…dög! (rácsap, majd hirtelen érdeklődéssel) De mondd…tényleg… nem furcsa érzés? Ezek itt… (Diána melleire bök)

Diána:            Ezek itt…elmulasztották a  bennem dúló borzalmas viharokat. Más pályát, én nemet tévesztettem. Az egész addigi életem tévedés volt,  álom. Igen, a hernyó álma.

Kati:               (merengve) Bár meglenne még az a hernyó!…. (kuncog)

Diána:            (nevet) Hála isten, hogy nincs!

Kati:               Nem sajnáltad egy kicsit se? Mert én nagyon!…

Diána:            Kösz. Kedves vagy, de én egyáltalán!  Megváltunk egymástól, mint fa az ágától! (összenéznek komolyan) Elfogadsz most már?….

Kati:               (felveszi a poharat) Igyunk!

Diána:                        Csin-csin!  (isznak) Diánára!

Kati:               Diánára!… (kicsit eldől, Diána átöleli, Kati elalszik) 

És még mindig nincs vége!

Gyöngytyúk a zokniban

Újra olvasva nekem is egyre jobban tetszik! Hogy lehetséges ez??!

5. jelenet

(A szállodaszobában Kati zokog az ágyon, magánkívül, Judit mellette)

Judit:              (értetlenül) Mi történt?! Nem értem!

Kati:               (a zokogástól fuldokolva, alig érthetően) Nővé operáltatta magát!

Judit:              Kővé?!

Kati:               Nővé! Én váltam kővé! Képzeld…ott áll Mária néni az ajtóban!….

(zokog)

Judit:              Mária néni?! Hát még él?

Kati:               Nem! Ő Dávid.

Judit:              Mária néni Dávid?…

Kati:               Diána…

Judit:              Ki?

Kati:               Dávid! Aki úgy néz ki, mint Mária néni!

Judit:              Dávid úgy néz ki…(hirtelen megérti) Buzi lett?!

Kati:               Nem, Diána lett.

Judit:              Tehát buzi. (felháborodva) Ó, a disznó! Remélem megtépted a piszkot! Pasik tömkelegét  vehette el tőlünk! Engem mondjuk nem érint, de mennyi a szerencsétlen facér nő! Ezek a buzik meg osztódással szaporodnak! És az semmi, hogy tisztességes fiúkat rontanak meg, de még a nemünket is bitorolják! Szóval…te…egy …meleggel jártál a gimiben?!

Kati:               Nem, egy nővel. (hirtelen felül, mint egy őrült néz Juditra) Tehát én…leszbikus vagyok.

Judit:              (ijedten hátrál) Na ne…

Kati:               Megtébolyodom.

Judit:              Lassan én is.

Kati:               Hát most mondd meg, mondd meg őszintén, úgy nézek ki, mint egy leszbikus? Hát fiús vagyok én? (Judit végignéz rajta furcsállva) Hát nadrágot hordok?! (a nadrágjára néz) Na jó, most kivételesen…

Judit:              Életedben nem volt rajtad szoknya, csak a ballagáson, meg talán amikor a Rómeó és Júliát játszottátok. És mindig majdnem elestél benne.

Kati:               Na ne, csak nem gondolod, hogy…nem, én utálom a nőket! Bocs…nem úgy értettem, hogy mindenkit…téged szeretlek…persze nem úgy! Ugye nem értesz félre?!

Judit:              (egyre hátrább hőköl az őrült kitöréstől) Nem, nem értelek félre. Nyugi. Tudod mit? Inkább mondd tovább hogy volt?

Kati:               Mi?!

Judit:              Hát miután Dávid ezt elmondta.

Kati:               Ja! Felsikoltottam és elrohantam!

Judit:              Komolyan?

Kati:               Nem, visítva!

Judit:              Ne hülyéskedj!

Kati:               De komolyan!

Judit:              Hát most visítva, vagy komolyan?

Kati:               Komolyan visítva! (járkál) Én ezt nem bírom ki…én megőrülök…adj valami nyugtatót….            (bekap néhány szemet, majd ráiszik) Na, nem adsz?

Judit:              Most vettél be!

Kati:               Ó, az csak pár szem volt. Nem lesz elég. (meghúzza az üveget megint)

Judit:              (kitépi a kezéből az üveget, lenyomja a fotelra) Elég! (leül mellé, elgondolkodva) Szóval ezért tűnt el…Bebuzult. Egy ilyen szép fiú!… (hirtelen) Talán túl szép!…igen, olyan finom volt mindig…olyan lányos…

Kati.               (hörögve) Egyáltalán nem volt lányos! Nagyonis…férfias volt…Bár…

Judit.              Bár?

Kati:               Semmi. (maga elé mered)

Judit:              (óvatosan) Szóval…voltak jelei?…(Kati hallgat)…Hát, ha Gézához hasonlítjuk…

Kati:               (hirtelen) Miért? Géza veled is kikezdett?

Judit:              (csöng a telefonja, felveszi) Szia, édesem! Mondjad!

Kati:               (dühösen) Mondjad?! Te mondd, hogy mi volt Gézával?!

Judit:              (a telefonba) Nem érdekes, csak Kati. Tudod, Amerikából. De hát mennyire vágta el az ujját? Elállt a vérzés? Hát kösd be! Ott van a fiókban tudod, az a….hogyhogy melyik méret? Amelyik jó rá! Na jó, sietek, persze. Nem, ne vidd orvoshoz! (leteszi)

Kati:               Szóval?!!!

Judit:              Kati! Kivel nem kezdett ki a Géza?

Kati:               Velem.

Judit:              Persze, mert te voltál az egyetlen lány az iskolában, aki észre sem vette! Holott ő aztán…tényleg férfi volt…(Kati szúrósan ránéz) Nyugi, én nem jártam vele. Engem már akkor is csak a Laci…

Kati:               De ti együtt is maradtatok! Nem úgy, mint én és Dávid…(rémülten, borzadva) Diána?!!!!

Judit.              Diána?! Nevet is változtatott?

Kati:               Hát képtelen vagy felfogni, hogy nő?!! Átoperáltatta magát!

Judit:              Jézusom…Most már értem…Bocs, én azt hittem, hogy csak meleg lett, vagy…bisex…de hogy…nő?! Ez…tényleg szörnyű lehetett. (kis csend) Melle is van?…

Kati.               Hát persze hogy van! Melle és…ki tudja mi…Jaj, gondolni se tudok rá!

Judit:              (letörten) Megértem. De vajon…Miért?…Nem is kérdezted?

Kati:               Nem kérdeztem, én hányni szerettem volna!

Judit:              Azért…engem érdekelne.

Kati:               Nehogy azt mondd, hogy menjek vissza!

(csöng a telefon)

                        Ó, biztos Sarah. (kicsit összeszedni magát, műhangon) Hello! Sarah?

                        (elfehéredik) Diána?…Ja, Dávid….vagyis…igen…(hallgat)…Jó… értem… igen…átgondolom. Szia. (lerakja)

Judit:              (izgatottan) Na? Mit mondott?

Kati:               Hogy…menjek vissza.

Judit:              És?…

Kati:               Hogy…elnézést kér…és…ezért nem jött el az osztálytalálkozóra, mert félt, hogy mit szólok…meg szólunk…de főleg én…És hogy olyan régóta szeretne látni, meg annyiszor fel akart hívni…és megérti, hogy ez nekem egy sokk, de…mennyire jó, hogy felmentem, és…köszöni.

Judit:              Ó, szegény. (kis csend)

Kati:               Szegény?! Ő???

Judit:              Látod, mennyire megviselte. Rosszul eshetett neki, hogy így elrohantál.

Kati:               Neki? És nekem? Nekem?!!

Judit:              Kati! Nem lehetsz ilyen önző. Ha tényleg szeretted…márpedig igen, akkor te vagy az egyetlen, akinek meg kell őt érteni! Biztos sok barátját elveszítette ezáltal. Mert az emberek nem toleránsak. Képzeld, miket vághattak a fejéhez.

Kati:               Na de hát ez szörnyű!

Judit:              Ki tudja mi zajlik a lelkében? Semmit nem tudsz róla 25 éve!

(csend)

Kati.               Pont te mondod, hogy értsek meg egy ilyesmit, aki…

Judit:              Egy hétköznapi kispolgár vagyok hozzád képest?

Kati.               Nem így értettem…

Judit:              De, és igazad is van. Én ilyen vagyok, egyszerű gimnáziumi tanárnő, egy férjjel, három gyerekkel, unokával, minden extra nélkül. Ti viszont… mindig is különlegesek voltatok. Te is, Dávid is. Sőt, Géza is a maga módján. Egy pilóta!…

Kati:               (keserűen) Géza legalább férfi! Már rég szétmentünk, de még utána is… néha amikor megjelent…összevesztünk, aztán…nem tudtam neki ellenállni.

Judit:              Ezt nem mondtad eddig.

Kati:               Ó, hát nem mindegy? Géza ennyi volt. Aztán repült tovább egy másik nőhöz. Őt csak…Az érdekelte…

Judit:              Azért AZ  nem semmi!…( kuncognak)

Kati:               Sőt. Elég fontos kapocs volt közöttünk, de az egyetlen, érted? Az egyetlen kapocs! Aztán fölkelt, és ment bütykölni a gépét, teniszezni, vitorlázni, sörözni…de beszélgetni semmiről nem lehetett vele. Semmi lelki dologról. Dáviddal mindenről…

Judit:              Akkor most erről is kell.

Kati:               (felcsattan) Erről?!!!

Judit:              (megfogja Kati kezét) Pont azt szeretted benne. Hogy neki VAN lelke. Ne légy Géza.

Gyöngytyúk a zokniban

Megint egy új nap, és új fejezet:

4. jelenet

(Dávidék ajtaja ismét, most már a mai Kati csönget, előtte igazgatja magát, ajtót nyit

egy középkorú nő)

Kati:                           (meglepetten) . . .  Mária néni! Kezitcsókolom! (a nyakába ugrik, a nő furcsán hátrál) Nem tetszett változni semmit. (a nő továbbra is hallgat, Kati zavartan) Nem tetszik megismerni? Kati vagyok. Úristen, ennyire megöregedtem!?

Diána:            Nem, nem, dehogy!…Sőt!…(szinte szerelmes hangon) Gyönyörű vagy most is…

Kati:               (furcsállva nézi)…Köszönöm…Dávid?

Diána:            (széttárja a karját) Hát… (lesütött szemmel) igen!…

Kati:               Úristen, mi történt vele?!

Diána:            (döbbenten) Ja! Hogy ez kérdés volt…(kínlódva) Kati…Én nem Mária néni vagyok..

Kati:               (értetlenül) Tessék?! De hát…

Diána:            Hasonlítok, tudom. Elvégre van némi közünk egymáshoz. (kezet nyújt zavartan) Diána.

Kati:               Diána?…Tudtommal nem volt testvére Mária néninek. Pláne nem ikertestvére! (zavartan nevetgél, Diána hallgat, Kati visszanyeri lélekjelenlétét) Dehát akkor honnan ismer engem . . .

Diána:            (rekedten) Elég…régről…A gimnáziumból.

Kati:               Hát én is…én is akkor jártam ide, meg az egyetem elején is még…. (idegesen) Elnézést, de mi ez az egész?! Ha nem Mária, akkor ki maga egyáltalán?! És…hol van Dávid? Nyírő Dávid! Az osztálytársnője voltam! És a…(elharapja, idegesen) szóval én vagyok a Kati Amerikából!

Diána:            Látom. Az a helyzet, hogy Dávid…

Kati:               (felkiált) Meghalt?

Diána:            Nem, nem egészen.

Kati:               Kórházban van? Melyikben?

Diána:            Nem nincs kórházban sem, hanem hát, hogy mondjam, hogy is mondjam Dávid már nem lakik itt.

Kati:               (megkönnyebbülten) Ja, persze, nyilván elköltözött. (óvatosan) megnősült?

Diána:            (felnevet) Na, azt nem! Illetve már…

Kati:               (megörül) Elvált? Hol lakik?

Diána:            Itt.

Kati.               Itt?!!! Hát akkor…(indulna be, Diána útját állja)

Diána:            Nem egészen, illetve, mégse….Nézd, Kati, Dávid már nincs!

Kati:               (megzavarodva) Nem értem. Hát akkor mégis …

Diána:            Nem, nem halt meg, azaz bizonyos értelemben talán mégis, mert  . . . (kifakad) Katikám hát nem ismersz meg? Én vagyok, azaz voltam Nyírő Dávid!

Kati.               (rámered) Mária néni?!…

Diána:            (idegesen) Nem, nem Mária néni! Dávid!! Azaz…most már Diána.

Kati:               Mi?!Egy kukkot sem értek! (hirtelen elneveti magát) Te viccelsz! Dávid! Ó, hisz mindig is remek voltál! Te felvetted anyád ruháját?!

Diána:            (sértetten) Ez nem anyám ruhája.

Kati:               Jó, úgy értettem, őt utánzod? Szórakozol velem? Megtudtad, hogy jövök, igaz? Engedj már be, mesélj! Színész lettél? (viccelődve) vagy nőimitátor?…

Diána:            (komolyan) Nem imitátor. NŐ lettem. Igazából.

Kati:               (döbbenten nézi) Mi lettél?!….

Diána:            Nyírő Diána. Nővé operáltattam magam.

(Kati kővé meredten áll, Diána most megkönnyebbülve, hogy elmondta, kedvesen beinvitálja) Na, gyere. Menjünk be. (Kati mozdulatlanul áll)

(Diána közben indul be, pont olyan hangon, mint az anyja) Kávét? Süteményt? Van eper is! (visszafordul, látja, hogy Kati nem mozdul) Kati, én tudom, hogy ez így hirtelen felfoghatatlan, de hidd el, annyira örülök, hogy itt vagy (megfogja mindkét kezét) …engedd meg, hogy elmagyarázzam! Biztos meg fogsz érteni. Hisz mi mindig annyira…na, gyere.

Kati:               (undorodva kitépi a kezét Diána kezéből) Engedj! (szinte hiszterikusan

üvölteni kezd) Nem! Ez nem lehet igaz! (zokogva elrohan)

Diána:            Kati! Kati! Várj! Legalább engedd, hogy…(szalad utána, de Kati már eltűnt mint a szélvész, megáll, kiabál) Kati! Ne menj el!….

Gyöngytyúk a zokniban

Ime a folytatás:

3. jelenet

(Ma. Szállodaszoba Pesten, ahol Kati lakik. Judit, Kati és Dávid volt osztálytársnője,

tanárnő, rendezett külsejű, kiegyensúlyozott nő)

Kati:               (idegesen, kiborulva) De miért nem volt ott?!!! Ha egyszer megígérte! Tényleg aggódom érte!

Judit:              Te nem aggódsz, te látni akartad. Amit meg is értek, de hát…

Kati:               Miért, ez normális dolog, hogy soha nem jön el? Mindenki ott volt.

Judit.              Még Géza is.

Kati:               Ah! (dühösen) Ő csak a bosszantásomra.

Judit:              Rég elváltatok, mi bosszant még mindig?

Kati:               Semmi. (Judit ránéz) Na jó, bosszant, mert csak azért utazott ide Svájcból, hogy lássa, hogy találkozunk Dávid meg én ennyi év után! Most meg röhög a markába. Na mindegy, Géza olyan amilyen, de ha már egyszer itthon vagyok…

Judit:              Akkor keresd meg!

Kati:               Gézát? Elég, ha évente egyszer átruccan Amerikába Sarah miatt.

Judit:              Ki mondta, hogy Gézát keresd meg?

Kati:               Akkor meg ki a fenét?

Judit:              Nem a fenét, hanem Dávidot!

Kati:               (meghökken) Gondolod?

Judit:              Gondolom.

Kati:               De hol?

Judit:              Hát, először is a régi lakásán.

Kati:               Ugyan, senki nem lakik már ott.

Judit:              Katikám, ez még mindig Magyarország! Nem Amerika. Nálunk…van, aki még ott lakik. (csöng a telefonja) Igen, kisfiam. Julikára vigyázni? Ma? Hát ma…na jó, egy óra múlva. De máskor szólhatnál hamarabb is! (lerakja)

Kati:               Istenem! Hogy te nagymama vagy. Ezt el se hiszem!

Judit:              Még én se. Furcsa. Egyelőre nem is tudom hova tenni.

Kati:               Elmehetek veled? Úgy megnézném!

Judit:              Persze! Mindenképp meg akartam mutatni, csak nem tudtam, hogy pont ma kell vigyáznom rá.

Kati.               Zolika csak úgy csettint, és te már ugrasz?

Judit:              Dehogy! Ez most kivételes. Nagyon jóban vagyunk. Hál’Isten. És Sarah?

Kati:               Mi is. Csak tudod…nálunk más…ott az egyetem…évente csak egy…(gyorsan helyesbít)…csak egy párszor jár haza. Mint minden fiatal!

Judit:              Párszor?!…És hogy bírod?

Kati:               öööö…Remekül! Mindenki élje a saját életét!

Judit:              (furcsán nézi) Kemény lettél. Mint anyád volt. (Kati felkapja a fejét) Bocs. (csöng a telefonja) Igen? Hát persze, hogy tudom. Tej a hűtőben, banán a kosárban…jó, veszek kiflit. Hatot. Szia! (leteszi)

Kati:               Nahát, hogy Zolika apa! Nemrég küldted a képet, hogy megszületett!

Judit:              Nemrég. 23 éve. (nevetnek) Az semmi! De már Livinek is komoly udvarlója van, …Sanyika…szerencsére még gimnazista.

Kati:               Majd kirepülnek ők is nemsokára!

Judit:              Remélem nem repülnek messzire! Én biztos nehezen bírnám, hogy hónapokig ne lássam őket….

Kati:               (szigorú hangon) Felnőtté kell válni!

Judit:              Igen…akkor is ezt mondtad, mikor kimentél….az ösztöndíjjal.

Kati:               És azóta hat könyvem jelent meg! Tényleg, mondtam, hogy útban van a hetedik?

Judit:              (nevet) Útban van? Az új gyerek?…

Kati:               (feszülten) Attól, mert nekem csak egy van…

Judit:              Jó, jó, viccnek szántam. Ahogy mondtad…(csend) De…Most mégis Dávidot keresed….Szép pár voltatok. És hogy játszottátok a Rómeó és Júliát!…Sose gondoltam volna hogy… (elhallgat)

Kati.               (lágy hangon) Szóval, azt mondod, menjek el a lakásukra? Csak úgy? (elmosolyodik) …és Mária néni ajtót nyit…(nevetnek)

Judit:              Na, az szép lenne!

Kati:               (ijedten) Nem!…Egy idegen nő fog ajtót nyitni!…Egy…feleség!!! Vagy a fia?…Lánya?!…(kétségbeesve néz Juditra, akinek megint csöng a telefonja) Vagy unokája….

Gyöngytyúk a zokniban

2. jelenet

(Legalább 30 évvel ezelőtt. Pesti lakás, a fiatal, gimnazista Kati csenget, Mária néni,

Dávid anyja nyit ajtót. Az ajtó jobb szélen sréhen, egy konyhára nyílik, onnan Dávid

szobája, ami szintén látható.)

Kati:               Csókolom.

Mária:            Szervusz, Katikám, Gyere be.(hangosan) Dávid! Kati jött!

(bentről egy fiúhang)

Dávid:            Mindjárt! (gitárszót hallunk, Dávid énekel)

Mária:            (elérzékenyülve néz Dávid ajtaja felé) Gyakorol!

Kati:               (szintén ugyanolyan arccal néz az ajtó felé, majd összenéznek Máriával)

                        Szép hangja van.

Maria:            Ugye? Gondolod, hogy színész lesz?

Kati:               Biztos!

Mária:            Olyan ügyesek voltatok a múltkor is! Csak bámultalak titeket! Mint az igazi profik!

Kati:               Ugyan, Mária néni! Ez csak amatőr színjátszás. De Dávid…tényleg tehetséges.

(közben leülnek, Mária néni süteményt tesz az asztalra)

Mária:            (aggódva) De vajon felveszik?  Annyian jelentkeznek, tiszta lutri az egész! Vegyél, drágám.

Kati.               Köszönöm.

Mária.            (ábrándozva) Eljátszhatnátok Rómeót és Júliát!

Kati:               (nevet) Á, engem úgyse vesznek fel. (elmereng) De a Júlia…VELE… nem lenne rossz…(elvesz egy süteményt) Ez milyen finom!

Dávid:            (szép arcú, csinos, gimnazista fiú be) Ugye? Csak az én anyukám tud így sütni! (megcsókolja anyja homlokát, Kati kicsit féltékenyen nézi, azt hiszi, őt is megpuszilja majd, de Dávid csak elmegy mellette, leül, ő is vesz egy sütemény) Megtanultam a gitárszámot! Betesszük a következő darabba?

Kati.               (kicsit letörten) Aha…

Máris:            Kávét? Isztok?

Dávid:            Én nem, kösz.

Kati:               Én…sem. Inkább…(feláll, toporog)

Mária:            Menjünk be?

Kati:               (zavartan) Ja…ööö…

Máris:            Persze, tudom, gyakorolni akartok! Jó, nem zavarok! De azért egy limonádét csak iszol, Katika.

Dávid:            Én kérek!

Kati:               (állva) …Megyünk?…

Mária:            (Dávidhoz) Majd beviszem a limonádét.

(Dávid és Kati átmennek Dávid szobájába, Mária utánuk szól)

                        Van eper is! Habbal!

(Kati kelletlen arcot vág, bemennek)

Dávid:            (felkapja a gitárt) Na? Hallottad? (elkezd énekelni, de Kati elnéz, abbahagyja) Mi van?

Kati:               Semmi.

Dávid:            (lerakja a gitárt, sóhajt) Most az idegesít, hogy anyu még ötször be fog jönni? De miért? Hát te is szereted, nem?

Kati:               Szeretem, szeretem, de mégiscsak…(elhallgat)

Dávid:            …mégiscsak?

Kati:               Na, gyakorolunk? (hirtelen) Anyád azt mondta, eljátszhatnánk Rómeó és Júliát. Mi lenne ha…persze nem az egészet, de csinálnánk mondjuk egy Shakespeare-egyveleget.

Dávid:            (nagyon szépen, maga elé) Ó, Rómeó, miért vagy te Rómeó?…

Kati:               (nevetve)Azt én mondom!

Dávid:            (Kati felé folytatja) Tagadd meg atyád…

Kati                (átveszi) …s én sem leszek Capulet tovább. (szerelmesen nézi Dávidot, egymással szemben állnak, ekkor benyit Mária)

Mária:            Itt a limonádé! Meg az eper. Isteni! Végigjártam az egész piacot! Dávidkám, nem fázik meg a torkod a huzatban? Tudod, milyen érzékeny vagy. Behoztam a süteményt is. Na, mit próbáltok? Nézhetem?

(pillanatnyi zavart csend, majd csengetnek)

                        Lajos! (felpattan kiszalad)

Kati:               Hála Istennek!

Dávid:            (megörül) Apu! (indulna ki)

Kati.               Hova mész?!

Dávid:            Köszönök neki!

Kati:               De…most?!….

(Dávid zavartan visszafordul, lopva Katira néz, aki hozzálép és folytatja a Júlia monológot, közben belesül, egyre nagyobb zavarban vannak, a végén hirtelen Kati megcsókolja, Dávid is viszonozza, kissé ügyetlenül, zavartan állnak egymással szemben)

Dávid:                       Ezt most…miért kaptam?

Kati:               Csak úgy…

(hirtelen egyszerre újra megcsókolják egymást, most már hosszabban)

Dávid:            (megsimogatja Kati haját) Ezt szeretted volna?….

(Kati szégyenlősen hozzábújik, Dávid szeretettel öleli, csókolgatja)

Gyöngytyúk a zokniban

Kedves kis Szentjánosbogaraim!

Volt egyszer egy színház! Budán,a tejgyárral szemben! A Haladás Moziból Karinthy Márton színházat csinált, nem is akár milyet! Marci hívására és a jó sorsomat követve odavetődtem, és hosszú ideig sok örömet és szeretetet kaptam és talán adtam is a falai között.

Csodálatos karrier ívet írtam le a színházban! A néma, epizodistától eljutottam az abszolút főszerepig. Egész ottani munkásságom megkoronázására készültem, amikor az általam írt Gyöngytyúk a zokniban című darabomat letettem az asztalára. Csodálatos rendezőt is szereztem hozzá: Bozsik Yvette személyében. Yvette velem akarta eljátszatni a főszerepet, ám Marci még nálam is nagyobb nevet szeretett volna az előadás élére, úgy nevezett húzónevet. No olyat meg hosszas keresés után sem találtunk. A terv elsikkadt, a koronázás elmaradt!

Egy merész gondolattól vezetve most azonban folytatásokban közreadom a művemet. Hátha…

Tölgyesy Zoltán-Vajda Anikó

GYÖNGYTYÚK A ZOKNIBAN

                                                     színmű két felvonásban

       Dramaturg: Pataki Éva

SZEREPLŐK:        

Diána, korábban Dávid, 50 körüli

Kati, 50 körüli, Dávid volt osztálytársnője

Sarah, Kati és Géza lánya, egyetemista

Péter, 30 körüli, Diána élettársa

Géza, 50 körüli, Kati volt férje, volt osztálytárs

Judit, 50 körüli, Kati barátnője, volt osztálytárs

Alex., fiatal pincérfiú

Mária, Dávid édesanyja, 40 körüli  – emlékképben

Kati édesanyja, 40 körüli – emlékképben

Fiatal Dávid, gimnazista – emlékképben

Fiatal Kati, gimnazista – emlékképben

John, 50 körüli amerikai milliomos

Továbbá: emberek a bárban, fellépők, konferanszié

JÁTSZÓDIK:

Pesten és Amerikában.

Helyszínek: Diána lakása Pesten, Kati lakása Amerikában, Kati hotelszobája Pesten,  bár Pesten, bár Amerikában, emlékképben Dávidék régi lakása, emlékképben Katiék régi lakása

1. jelenet

(Amerikai lakásbelső New-Jerseyben. Kati, 50 körüli csinos, határozott értelmiségi nő. A lánya, Sarah, egyetemista, flegma, kissé elhanyagolt külsejű lány, egy szakadt válltáskába dobál be vasalatlan ruhákat, közben folyamatosan rágcsál valamit.)

Kati:                           Sarah! Miért nem vasalod ki azokat a cuccokat? Egyáltalán hogy nézel ki?  Mi történt a fejeddel?  (Sarah hosszú haja berasztázva, szétáll)

 Sarah:           (undokul) Raszta! Már legalább féléve így hordom! Harmadszor kérded meg! (hirtelen dühvel) Anyway, I don’t like to speak hungarian, don’t I?!

(csöng a telefon)

Kati:               De magyarok vagyunk, akkor is, ha…(felveszi a telefont, bűbájos hangon) Yes, hello hear is Cathy Tomek speaking! Oh! Wonderful! Of course! Ok! Right, tomorrow! Bye, Mr.Charleston! (lerakja) Elfogadták a könyvemet!!!

Sarah:            (unottan) Óriási! (indul ki)

Kati:               Nem is gratulálsz?

Sarah:            (anyját utánozva) „Oh! Wonderful! How nice!” (undorral) Ez miről szól? A „nevelés csodája”? „Remek házasság”? „Hogy legyünk még boldogabbak?” Hanyadik könyved is a wonderful life-ról? (gúnyolódva énekelve megy kifele) It’s a wonderful, wonderful life….

Kati:               Várj! Mikor jössz? Hálaadásra hazajössz? (félve) Vagy csak ….nyáron?…Sarah!

Sarah:            (visszafordul) Utálom a hálaadást! És ami azt illeti téged úgyse….

                        (közben a skype szól)

Kati:               Pillanat. (beleszól) Yes….(hirtelen megváltozik a hangja, boldogan felkiált)  Judit! Végre! Hogy mennyit kerestelek! Miért nem hívtál vissza? Igen, az osztálytalálkozó miatt! 25 év! Istenem, hiszen még most is fiatalok vagyunk! Na jó, jó már nem annyira! Persze, hogy megyek!

(Sarah áll, Kati nem veszi észre, annyira el van mélyedve a beszélgetésbe)

Sarah:            Esik. Elvihetem ezt a dzsekit?

Kati:               (izgatottan folytatja) És Ő? Ő is ott lesz? Hogyhogy melyik Ő?

(szerelmes hangon) Persze, hogy Dávid….

(Sarah vet egy dühös pillantást, majd felkapja a dzsekit, és kiviharzik)

Tudom, hogy a múltkor se ment el, de ez most a huszonötödik! Mégis,

szerinted mi lehet vele, hogy nem válaszol? Csak nem…halt meg?!… Nem, az nem lehet. Azt megéreztem volna….Érzed?! Mit?! Égett szag? Krumplifőzelék?!…Kinek ordibálsz?! A férjed…Te krumplifőzelékkel vagy elfoglalva, miközben én Dávidról beszélek?! Mi? Milyen új e-mail? Na jó, akkor leteszem! Pont most kell nézegetned az emailjeidet, mikor velem beszélsz?… MI?!!! ŐŐŐŐ?!!! Nem mondod komolyan! Azt írja, hogy jön?!! És pont miközben velem beszélsz….Ez égi jel! (felugrik, izgatottan járkál)…Most le kell mennem…Mi? Ha izgatott vagyok, futok egy kört a parkban…Jaj, nem hiszem el…Jön! Megérezte! Megérezte, hogy beszélünk! (megáll, kis szünet, más hangon) Ez nem pszichológiai túlzás! Te nem hiszel a telepátiában, mert mindig is…Áh, mindegy, majd otthon beszélünk! Máris megrendelem a repülőjegyet! De most lerakom. Szia! (lecsapja, keresi a dzsekijét) Hol a francba van a dzsekim?!…Na mindegy.  (indul ki) Sarah, képzeld!…hol vagy?!… (keserűen) Jellemző. Elment, köszönés nélkül. Ó, hogy zuhog! (visszajön, leroskad) Meg fog ázni. Még egy dzsekit se vitt magával.

                        (eldől a kanapén, becsukja a szemét, elmosolyodik) Istenem, Dávid…

                        Vajon megnősült?…Vagy gondol még rám ő is?…Ó, bárcsak ott lenne!

(zene, lassan sötét, Kati emlékképe jelenik meg)

No drágaságaim! Ez volt az első jelenet. Kérlek, írjátok meg érdekel-e a folytatás, vagy hogy tetszett, vagy bármit, ami az eszetekbe jut! Millió tsók!

Kidőlt keresztfának nem köszön már senki

In memoriam Zsazsa tax

Kedves Szentjánosbogaraim!

            Rég óta nem írtam nektek semmit, a testemmel együtt az agyam is karanténba vonult. De most, az élet mégis csak megszólalásra kényszerít. Pályatársam, Zsazsa Tax nemrégiben bekövetkezett halálával én lettem a magyar transzvesztiták doyenje, korelnöke. Ezért úgy érzem, hogy kötelességem megemlékezni Zsazsáról. Először is elárulom polgári nevét: Nyíri Dánielnek hívták. Sok gyermekes családba született, ahol édesanyja korán felfedezte kisfia másságát, ezért azt mondta testvéreinek, hogy „bemutatom új húgocskátokat, Zsazsikát”.

A pisze orrú, gömbölyded kisfiú boldog gyermekkora innentől kezdve biztosított volt. Kezdeti transzvesztita szárnypróbálkozásairól nem sokat tudunk. Egy bizonyos: a nyolcvanas években, Hemző Ilona által szervezett, Moulin Rouge béli, egyszeri transzvesztita show sztárjaként, teljes fegyverzetben lépett közönsége elé. Saját, csilingelő szopránján adott elő fergeteges operett- és táncdalokat. Zentai Annára erősen emlékeztető habitusa azonnal sok-sok nézője kedvencévé tette.

            Pár évvel később megnyíltak az első meleg szórakozó helyek, bárok, így én már a Lokálban, az Arizónában és a Tungsram udvar béli Angyalban is felléptem kis csapatommal, a Csodálatos Mandarinokkal. Zsazsa később többször a szememre vetette, hogy én nem segítettem az ő akkori színpadra kerülését. Erre egyetlen, de komoly mentségem, hogy nem is tudtam Zsazsa létezéséről. A Tungsram udvarban közben művészeti-vezető váltás történt: „Lady Dömper” helyett Hatvani Attila személyében. Ő lelökött minket a kiérdemelt trónusunkról és a Mandarinok helyett Zsazsa Taxot vette be a rendszeres műsorba. Sajnálatos módon a Zsazsánál jóval fiatalabb pályatársai nem tudták sem elviselni, sem megérteni a náluk több, mint kétszer idősebb Zsazsa sikerét. Ők csak egy konkurens, nyivákoló öregasszonyt láttak benne, semmi egyebet. Ezért aztán szervezett hadjáratot indítottak ellene. Szűk táboruk közvetlenül a színpad szélére állt, ahol huhogással, kacsingatással igyekeztek őt megzavarni. Gyakran éjszaka is többször felhívták, de nem szóltak a telefonjába. Mind erre a frissen debütált és a közönség zöme által pajzsra emelt Zsazsa nem volt felkészülve. Ezek az alantas támadások késztették arra, hogy sündisznő állásba helyezkedjen és minden, felé irányuló mozdulatot vagy mondatot sértésként fogadjon és visszavágjon. Sajnos, ez a magatartása már akkor sem változott, amikor megszilárdította helyét a szakmában és támadói is belefáradtak a zaklatásába.

            Később, az Angyal helyszíne megváltozott: a Tungsram udvarból a Szövetség utcába költözött. A meleg élet ebben az időben élte a szabaddá változásának fénykorát. Ekkoriban gyakran léptem fel együtt Zsazsával és a Mandarinokkal is a Szövetség utca színpadán. Együtt énekeltünk, táncoltunk, bohóckodtunk a Gerényi Kati által színpadra állított Hairben és a Három nővér musicalesített változatában is. Utóbbiban Posta Irénke játszotta Olgát, Zsazsa Mását, én pedig Irinát. Nem sokkal előtte váltunk meg rendkívül ügyes, de egyre növekvő igényű sminkesünktől, Feritől. Gyorsan vettünk egy pár parókát, de az arcunk kifestéséhez ügyetlenek voltunk. Első rémísztő próbálkozásaimat látva Zsazsa kedvesen és önként felajánlotta, hogy eljön hozzám és megtanít kifesteni magam. Ez nagyon nagy szó volt, mert ebben a támadó és irigy világban, akkoriban, nem nagyon segített senki, senkinek. Tanfolyama több hétig tartott melynek végére közösen kialakítottuk azt az arcot, amit a mai napig is használok.

            Zsazsa kettős lénye már az első látogatásakor megmutatkozott. Amikor kávéval kínáltam, kiderült, hogy ő csak a főzött kávét hajlandó meginni. Ezt a szerény óhaját körülbelül úgy adta elő, olyan ellentmondást nem tűrő stílusban és hangon, mint amikor a hajóskapitány beleordít a hajókürtbe és utasításokat mennydörög. Megszeppentem és átszaladtam az Erzsébet presszóba hozni igazi főzött kávét. Egész kapcsolatunk ebben a szellemben folytatódott: egy puszi – egy pofon. Sajátságos humorát, pikírt, csipkelődő megjegyzéseit mindig nagyon élveztem. Bár, amikor megpróbáltam viszonozni, nem mindig fogadta azt örömmel.

Ekkoriban érte a legnagyobb siker és megtiszteltetés, amikor meghívták a heti hetes női változatába rendszeres tagként. Ezzel egy csapásra országos ismertségre tett szert. Állandó meghökkentő pillanata volt, amikor nyílt színen lekapta a parókáját. Ez már-már a védjegye lett.

            Sok év telt el azóta. Az Angyal bezárt, Zsazsa visszavonult és már én is a visszavonulás szélén táncolok. Visszavonulása után Zsazsa énektanításba kezdett. Tanítványai között szerepelt Szulák Andrea, Kiss Mari Nagy Attila és Novák Angéla is.

Nyolcvan felé járt, amikor megrohanták a betegségek. És végül a Covid vitte magával.

            A Nemzeti sírkert szóró parcellájában az Óz nagy slágere, a Szivárvány-dal hangjaira szórták szét hamvait. Sajnos e végső aktuson szomorúan kevesen vettek részt, régi, zajos sikereinek tanúi távol maradtak. Úgy látszik, a hallgatásban töltött utolsó évei megtörték e művész varázsát.

            Ezért jutott eszembe a címbéli sor, amit a tanítványától Nagy Attilától hallottam: „Kidőlt keresztfának nem köszön már senki.”

Nyugodj békében Zsazsika!