Remek hír!

Hölgyeim és Uraim! Ladys and Gentlemen! Meine Liebe Frauen und Herren!

Kedves Lányok és Fiúk!

Nagy esemény van készülőben! Takács Mária, a Meleg férfiak, hideg diktatúrák rendezője segítségével hamarosan bemutatjuk Együttesünk hajnalát jelentő 1986-os egy!!! órás szilveszteri műsorunkat! Jön! JÖn! JÖÖÖN!

Nem muszáj egy ültő helyetekben végignézni. Apró részletekben is érdekes! Kezdők voltunk, itt-ott ügyetlenek is, de lelkesek, nagyon lelkesek! És nem utolsó sorban szemtelenül és boldogan FIATALOK!

Fogadjátok szeretettel! Coming soon!

Karantén végi beszélgetés Czeizel Gáborral

Verőfényes szombat délután a Bambi teraszán. Ő biciklivel érkezik én kocsival. Rögtön elmeséli, hogy ebben a házban lakott Molnár Gál Péter, a híres MGP az utolsó igazi kritikus, akihez személyes jó barátság fűzte. Kicseréljük az emlékeinket róla. Mindkettőnknek volt jó is rossz is bőven. -Hogy bírtad a karantént? Egész jól! Érdekes módon a Spirit és a Spinoza is az általam rendezett darabbal zárta kapuit. A Spirit az Eszter hagyatékával, a Spinoza a Pulitzer üggyel. – Azóta? Megállt az élet? -Egyáltalán nem. A következő rendezéseimen dolgozom. Tömörítek, összevonok, sok szereplőből kevesebbet csinálok, nagy színpadra szánt műveket kis színpadra alkalmazok. -Mikre készülsz? -Az öreg hölgy látogatása elmaradt szegény Felföldi Anikó halála miatt. Most, miután a tetemes jogdíj már ki van fizetve, új koncepciót kellett kitalálnom. Azt tervezem, hogy jövő tavasszal Hegy Barbara és Jantyik Csaba főszereplésével visszük színre a darabot. Kertész Péterrel pedig, aki Felföldi partnere lett volna, színre viszem az Elveszett paradicsomot. Októberben pedig nagy fába vágom a fejszémet, főleg mert még sosem rendeztem Shakespearet. Most viszont rögtön egy izgalmas családtörténettel fogok megküzdeni, amibe mesei és horror elemek is vegyülnek: a Lear király-jal. Perjés János főszereplésével. – Gyönyörű tervek, nehéz feladatok! A Spinozában pedig új szereplőkkel , Hajdú Lacival és Széll Attilával felújítjuk a Címzett ismeretlen c. levél regényt. És lesz ott is még egy különös, bibliai mégis könnyebb műfajú darab (ha minden igaz): Mózes és Jézus Budapesten. -Na tessék még ez is! A hétköznapokat a szabad időtöket mivel töltöttétek? -Jól bírtuk, nem ettük meg egymást. Húsz év után már amúgyis rágós falatoknak bizonyulnánk! Sokféle filmet néztünk. olvasgattunk. Sajnos elmaradt édesapám emléktáblájának a leleplezése is a Czeizel Intézet falán. Azt most már hamarosan pótolhatjuk. Meglehetős büszkeséggel tölt el, hogy noha egy fillért sem örököltem édesapám jelentős vagyonából, de legalább nem is kótyavetyéltem el az életművét, az ő szellemi öröksége megmarad! Nem úgy, mint a közelmúltban történt szegény Karinthy Mártonnal. -Pedig milyen szép emlékeink is vannak a Karinthy Szíhházról is, ahol a te rendezésedben és az én főszereplésemmel adtuk elő a Primadonna, a Balaton csillagát! -Igen valóban nagy siker is volt, csak fájóan kevés előadás. -Mit szólsz hozzá, hogy éred meg a meleg közösséget ért támadásokat? -Dühítenek. Pont egy Erdélyben játszódó meleg témájú darab, az Öröm és boldogság bemutatóján dolgoztunk, amikor Kövér László pálcát tört felettünk. Az egész stáb felháborodott élen Hegyi Barbarával, és megegyeztünk: Még jobban kell csináljuk! Mi ennyit tudunk tenni! -Végezetül egy személyes kérdés: Velem tervez valamit Rendező úr? -Igen! De most rohanok! Kisasszony volt egy feketém! Én ennyit tudok tenni

Pár szó a könyvemről egy dicséret kapcsán

Mindenkivel örömmel közlöm, aki még esetleg nem tudná, hogy 2018-ban megjelent önéletrajzom Én, Miss Mandarin címmel a Kossuth kiadó gondozásában. Nagy örömet szerezve ezzel főleg nekem és lassan gyarapodó olvasótáboromnak. És ez itt kérem a fő probléma! A kiadó, és én is gyors fogyásra, könyvsikerre és újra nyomásra számítottunk!

Ez mind késik a mai napig! Miközben ilyen szívmelengető kritikákat kapok! Ezt történetesen Görgényi Balázstól:

Zolikám!Most olvastam a könyvedet,nagyon tetszett,szívből gratulálok hozzá!Alig tudtam letenni,annyira lebilincselt nyílt őszinteséged,történeteid életszagúsága,fanyar humora.A következő írásodra is biztos vevő leszek,minden jót Neked,sok sikert a továbbiakhoz!Baráti öleléssel: G.-S.Balázs

Én természetesen rögtön elhittem minden szavát és fagyott kis lelkemet megmelengettem!

De ha tényleg ilyen jó miért nem fogy gyorsabban és miért nem olvassák még többen?!

Kérlek Benneteket olvassátok és terjesszétek! Előre is köszönöm!

Elvonási tüneteim vannak

Beszélgetés Lady Dömperrel

– Hogy bírod a karantént?

– Mintha hullámvasúton ülnék. Egyik nap jól bírom, máskor ideges és feszült vagyok.

– Mit gondolsz, meddig nem nyithat ki az Alterego?

– A jelenlegi szabályzók szerint augusztus 15-éig biztos nem.

– Mi lett a társulattal, most mit csinálnak a többiek?

– Szétszéledtek, mindenki maga próbálja megoldani az életét ebben a nehéz helyzetben.

– Te például hogyan? Milyen lehetőségeid vannak?

– Hát egész pontosan most a nyugdíjas éveimre félre rakosgatott pénzemhez kell hozzányúlnom.

Tulajdonképpen a hétköznapjaim nem változtak jelentősen. Bevásárlás, főzés, traccs a barátokkal, főleg telefonon persze. De a hétvégéim nagyon megváltoztak. Borzasztóan hiányzik az az energiafröccs, amiben minden héten részesültem az Alteregoban. Nem is a műsor, a színpad, hanem a közeg, amiben ott élünk. Az a szeretet és érdeklődés, amivel a nálam jóval fiatalabbak körülvesznek, elárasztanak engem. Nekem ez adta az energiát, kedvet egész hétre. Azt mondhatnám ez az én doppingom, már-már drogom.  Most aztán tessék, akaratom ellenére elvonóra fogtak, és ezt nagyon megszenvedem.

Sok más dolog is bánt, amit nem tudok kommentelni a színpadról. A mikrofonomat, a fegyveremet is kicsavarták a kezemből. Mélyen elkeserít és felháborít, amit  a transzneműekkel  csináltak! Az összetartozás évéről zengenek szent tirádákat, miközben épp most szorítanak ki egy csoportot a társadalmunkból! Miért, kinek, minek árt ez a maroknyi, amúgy is szenvedő, vagy súlyos problémákkal küzdő csoportocska?! Még mi sem mindig értjük őket, akik pedig elfogadók és segítőkészek vagyunk!

A hazájuk elhagyására vagy öngyilkosságra kényszerítik őket, csak mert keresik az útjukat?!  Kinek van joga és milyen alapon megmondani, hogy helyes-e , amit tesznek? Ők már megszülettek, itt vannak közöttünk, a mi társadalmunk részei! Ővelük nem tartozunk össze? Miért?! Ráadásul a keresztény demokraták a krisztusi szeretet és megbocsájtás nevében teszik mindezt! Miből gondolják, hogy a nagy házasulósdi és szaporodási program csupa „egészséges” heterot termel majd?!

– Megértem a felháborodásodat, és teljes mértékben egyetértek veled! Pláne, ha hozzávesszük, hogy Kövér László véleménye szerint, nem vagyunk egyenrangúak sem a többi hazánk fiával! De utazzunk a színpad, a művészetünk vizeire! Készülsz valami új számmal az augusztusi megnyitóra?

– Egyenlőre nem, nincs hozzá se kedvem, se energiám. Pedig, ha régiekről esik szó mindig megemlítelek Titeket, hiszen, amikor én elkezdtem ezt a szép de rögös pályát a Csodálatos Mandarínok már remek műsorokkal szórakoztattak, példaértékűen. Lenne honnan erőt meríteni!

– Köszönöm kedves megemlékezésedet! Jól esik, hogy van, aki még emlékszik ránk. Remélem, sőt kívánom, hogy új erőket mozgósítva pozitívan kerülj ki ebből a hullámvölgyből is!

A szabadság vérvörös körmei

Kedves szentjánosbogaraim! Tovább is van, mondjam még?

Engedelmetekkel folytatom a tegnapi történetet a Párizsban átélt csodás Gay Prideról.

Vérvörös körmeim elkészültek, meg is száradtak, az idő is elérkezett, hát felszálltunk külön bejáratú furgonunkra és elindult a banzáj! Közvetlen előttünk egy kamionnyi átoperált lány büszkélkedett új személyi számával. Mert ott és akkor ezt még megtehették! Mind félmeztelenek voltak, gyönyörű új cicijeikkel büszkélkedtek. Azok meg szabadon rengtek és szálltak a magasba. Egy némelyikük nem átallotta mini szoknyáját fel-felhúzogatni, elővillantva új szemérmetlen testrészét. Fotoriporterek hada szaladt az autójuk mögött, élesre állított blendék tömkelege leste a vadonatúj Vénusz dombokat!

Egyszer csak elhaladtunk az utca közepén aléltan fekvő menyasszony mellett. Hatalmas fehér krinolinja égnek állva láthatóvá tette kockás férfi gatyáját. Később megpillantottuk a lábán viselt férfi túra bakancsát is. Hosszú sötét haja bájosan keretezte szakállas-bajszos orcáját. Addig még sosem láttunk még csak hasonlót sem. Még az is csak a jövő zenéje  volt, hogy  Conchita Wurst felröppenjen a phönix madarán. De itt ez is belefért.

A kocsisor fontolva haladt. Néha meg-meglódult, majd hirtelen lefékezett. Mi Tibivel az út többszörösét tettük meg előre-hátra szaladva tehetetlenül. Nekem az est végére az egyik cipősarkam is beletörött az erölködésbe. Közben egy váratlan megállásunkkor felbukkant egy ifjú pár az autónk mellett. A fiú kezében egy szál szegfű, amit nyilván a barátnőjének hozott. Ám ő kedvesen, szelíd erőszakkal unszolta, hogy a virágot nekünk adja. A fiú nagy zavarában, és mert tuti rövidlátó volt, a virágot oda is nyújtotta TIBINEK! Hiába mindig akadnak másképp gondolkodók!

Végéhez ért a gyönyörű nap, de a váratlan események még nem! Én Tibi karjába kapaszkodva, kitört sarkamat kímélve, apró nyögések és sóhajok közepette botorkáltam a szállásunk felé. És ekkor becsapott a menykő! A hátunk mögül nagy teljesítményű motor búgott fel egyre hangosodva, és amikor mellénk ért hatalmas diadalordítással lekapta a hátsó ülésen  ülő srác a fejemről  nőiségem ékét, a parókámat. És már száguldottak is tovább. Ha lehet, én még az ő hangjukat is megsokszorozva artikulátlan üvöltében  törtem ki, Csingacsguk indián törzsfőnök legjobb magyar tanítványaként. Ugyanis az aznap esti transzvesztita verseny főszereplőjét ragadták el rólam álnok kezek  nagyon vidáman. Talán a hangomban volt valami vérfagyasztó, talán csak megviccelni akartak, mert 50 méter után nevetve a földhöz vágták a kincset érő zsákmányukat, amit nem tudtunk volna már aznap pótolni. Tibi fürgén előre szaladt meggyalázott koronámért, és így végül mégis csak happy enddel ért véget a napunk.

Pláne, hogy éjjel a versenyt is megnyertük! De ezt majd legközelebb mesélem el!

A szabadság tizenkét pillanata

Ez a valahai tv sorozat címe jutott eszembe egy mai baráti beszélgetés során.

Istenem, milyen boldogok is voltunk Sz Tibi barátommal és régi harcos társammal, amikor Bozsik Yvette felkért minket, hogy a következő rendezésében szerepeljünk! Én az Egy faun délutánjában már a Dívát alakítottam nála  a kritikusok és a közönség egyöntetű elismerése közepette, de Tibi új volt a szereplő gárdában. A Próbák és a bemutató sikere már rengeteg boldog pillanatot szerzett nekünk. S ez csak folytatódott vagy inkább fokozódott, amikor egy előadás után Yvette közölte, hogy meghívták a Kabarét Párizsba a MagyArt-ra, a magyar kultúra egy hónapos bemutatkozására a francia fővárosban.

Az előadásokat a Divan Du Mondban tartották, a Place Pigalle közép pontjában.  Merő véletlen volt, hogy a műintézmény vezetője egy nagyon kellemes meleg férfiú volt. A repülőtérről Tibivel egyenesen a Pigallera siettünk, megnézni az előadás színhelyét. A szívünk majd kiugrott a helyéről a szemünkkel együtt, amikor megláttuk, hogy az épület homlokzata a mi előadásunk plakátjaival van kidekorálva, és mindennek a tetejében a plakáton mi vagyunk, Tibi és én, Krausz Alizzal, a Bozsik társulat legnagyobb tehetségével! Erre mondják, hogy szem nem maradt szárazon!

 A meleg direktor a tenyerén hordozott minket, és egy kis furgont is bérelt nekünk a pont akkor tartott Gay Pridra.

Gay Pride Párizsban! A mi részvételünkkel!  A legmerészebb álmainkat is túlszárnyalta! Már-már a hihetetlen kategóriában repkedtünk! Kétszázezer felvonuló és kétszer annyi néző! A buszmegállók, a telefonfülkék tetején integető boldog vidám emberek. A Place de la Concorde nagy szökőkútjaiban félmeztelen srácok integettek a vizes pólóikkal! Mindenhol öröm vidám szeretet és elfogadás áradt a levegőben! Egy csodálatos népünnepély részesei lettünk.

A nagy napon kimentünk az indulás helyszínére. Mindketten legszebb női ruháinkat viseltük!  Szépek voltunk és Istenem, milyen fiatalok! A várakozási időt is jól használtuk ki, mégpedig a körmöm kilakkozására! Tibi szorgosan és nagy szakértelemmel pingálta a körmeimet a Bois de Boulogne árnyas fái alatt!  A mai napig az igazi szabadság ízét érzem a számban, ha erre a percre gondolok, amely arany tűzzel égett a szívembe!

A vasfüggöny mögül kibújt két elnyomott, meggyötört, másodrendű állampolgár, és mint két kis hunyorgó vakond hirtelen kijutott a fényre! A szabadság, a bármi megtörténhet isteni fényére! Hogy ez is létezik, egy másik világ, a megvalósult álom, az emberi méltóság világa! Ez több volt nekünk, mint tizenkét pillanat!

Kedves Szentjánosbogaraim!

A mai napom ismét nem hiába telt el! Szinkronisztikus élményben részesített az Univerzum! Vagy annak alkotója, nem is tudom.

A szinkronicitás szót a pszichológia tudományában először Carl Gustav Jung kezdte használni az 1920-as években.(…) A szinkronicitás szótári definíciója pszichológiai értelemben ‘eredetileg egymással kapcsolatban nem álló események előfordulása és a meggyőződés, hogy ez az együttes előfordulás nem puszta véletlen. Egyszerűen fogalmazva a szinkronicitás egy rejtélyes esemény, amikor két vagy több dolog történik egyszerre, egymással összefüggésben, bár normál esetben ez lehetetlennek tűnne.(…)

Az én történetem a következő: Kora délután egymás kezét fogva nézzük a Netflix saját gyártású sorozatát az Orange is the new Black-et, ami magyarra fordítva a Narancs az új fekete. Ez egy több évadból álló sorozat, évadonként 10-12 epizóddal. Egy női börtönben játszódik, és bemutatja az összes lehetséges konfliktust és a szerelmeket is. Központi figurái Piper és Alex egy dekoratív szerelmespár, két bomba nő, akik komoly akár életre szóló kapcsolatban vannak. Szeretik és gyűlölik egymást, ártanak és segítenek egymásnak, mert a szerelem szenvedés IS!

Az 5., igen jól ovassátok! az ötödik évadot néztük, amikor az utolsó jelenetben Piper felteszi a kérdést: Alex Elisabeth Wause akarsz a társam lenni? Azaz megkéri szerelme kezét. Alex igent mond.

 Bennem megfagyott a vér, mert a saját szavaimat hallottam! Én ugyanis pont ezekkel a szavakkal kértem meg Bélus kezét 12 éve a karácsonyfa alatt!

Nem szégyellem bevallani, hogy elsírtam magam. Bélus megsimogatta az okos buksimat. Ez igaz, ez velünk történik? Üzenetet kaptunk! 

Kedves szentjánosbogaraim! A mai napom ismét nem hiába telt el! Szinkronisztikus élményben részesített az Univerzum! Vagy annak alkotója, nem is tudom. A szinkronicitás szót a pszichológia tudományában először Carl Gustav Jung kezdte használni az 1920-as években.(…) A szinkronicitás szótári definíciója pszichológiai értelemben ‘eredetileg egymással kapcsolatban nem álló események előfordulása és a meggyőződés, hogy ez az együttes előfordulás nem puszta véletlen. Egyszerűen fogalmazva a szinkronicitás egy rejtélyes esemény, amikor két vagy több dolog történik egyszerre, egymással összefüggésben, bár normál esetben ez lehetetlennek tűnne.(…) Az én történetem a következő: Kora délután egymás kezét fogva nézzük a Netflix saját gyártású sorozatát az Orange is the new Black-et, ami magyarra fordítva a Narancs az új fekete. Ez egy több évadból álló sorozat, évadonként 10-12 epizóddal. Egy női börtönben játszódik, és bemutatja az összes lehetséges konfliktust és a szerelmeket is. Központi figurái Piper és Alex egy dekoratív szerelmespár, két bomba nő, akik komoly akár életre szóló kapcsolatban vannak. Szeretik és gyűlölik egymást, ártanak és segítenek egymásnak, mert a szerelem szenvedés IS! Az 5., igen jól ovassátok! az ötödik évadot néztük, /mi mindenre jó a karantén!/amikor az utolsó jelenetben Piper felteszi a kérdést: Alex Elisabeth Wause akarsz a társam lenni? Azaz megkéri szerelme kezét. Alex igent mond. Bennem megfagyott a vér, mert a saját szavaimat hallottam! Én ugyanis pont ezekkel a szavakkal kértem meg Bélus kezét 12 éve a karácsonyfa alatt! Nem szégyellem bevallani, hogy elsírtam magam. Bélus megsimogatta az okos buksimat. Ez igaz? Ez velünk történik? Üzenetet kaptunk!