A boldogság kék madara

Kedves kis Szentjánosbogaraim!

Régóta nem zaklattalak Benneteket butuska szösszeneteimmel, igaz nem is untattalak Titeket!

Igazán nem is tudom okát adni a hallgatásomnak, lustaságom, jóravaló restségem is biztos szerepet játszott benne. De most végre támadt egy gondolatom, amely megosztásra érdemes!

Ehhez be kell vallanom, hogy már hetek óta hűséges nézői vagyunk a Nagy Ő az Édenben ausztrál  realitynek. Szép emberek, nők és férfiak sürögnek, forognak, randevúznak, keresik a szerelmet, a boldogságot, az igazit. Persze sokat intrikálnak, harcolnak, aljaskodnak is, pont, mint a való életben.

De a vége felé 3 pár rátalál egymásra és a szerelemre! Sok filmben láttunk már ilyet, talán én is átéltem egy-kettőt, talán Ti is. De a filmekben, színdarabokban minden előre elrendezett, tuti. A saját életünkben meg sohasem mehetünk biztosra!

 De ebben a műsorban előttünk született meg a csoda, felzengett a szerelem! Ahogy eleinte óvatoskodtak, féltek az elköteleződéstől és az újabb csalódásoktól, sebektől. És aztán ahogy minden szemérmet és óvatoskodást áttörve kibuggyant belőlük a boldogság és a szerelem! A mágikus szeretlek szó kiröppent a szájukból és önálló dalra fakadt!

És akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy a boldogság, a szép, a jó mindig itt lebzsel a közelünkben! Ha egy marék ezüst port dobnánk rá kirajzolódna  előttünk az  alakja! Szívet látnánk vagy egy hattyút, egy gyűrűt vagy egyszerűen az éppen röppenő madarat, a boldogság kék madarát, csak most épp ezüstben! Mindig itt van a közelünkben, csak meg kell érezzük, lássuk! Érezzétek és lássátok! Soha ne csüggedjetek!

Gyöngytyúk a zokniban

És íme az utolsó jelenet:

Köszönöm kedves olvasómnak a figyelmet és biztást!

11. jelenet

(Kati otthon ül, és az óráját nézegeti. Sarah jön, kiöltözve, boldogan, a nyakába borul)

Sarah:             Anyu, anyu! Képzeld, minden úgy lett, ahogy Diána mondta! Baker! Ezt nem hittem volna! Hol van Diána?

Kati:               Nem tudom. Na mondd már, mi volt!

Sarah:             Képzeld,  az a tyúk már két hét után be akarta mutatni a szüleinek, és kellett vegyen egy szmokingot, mert másképp nem engedik be a hálaadási partyra!

Kati:               Jó, és?

Sarah:             Amúgy nem ártott neki ez a kis környezetváltozás, mert tök jól nézett ki, ilyen  vé alakú pulcsi volt rajta, mint az angol diákokon Oxfordban, de marha jól áll neki, és tulajdonképpen rájöttem, hogy sose bírtam azt a szakadt szürke farmerját, pláne, hogy ki se mosta soha, én azt szerettem ahogy apu öltözközött, olyan laza eleganciával, és most, Leslie is úgy nézett ki, egy az egyben!

Kati:               De mi történt?!!!

Sarah:             Camparit ittunk! Életemben nem jutott volna eszembe! Tök finom! Meg táncoltunk is! De tudod hogy? Jaj, az isteni volt! Sose táncoltunk még, mert azt mondta, falábú, én meg örültem, hogy nem kell esetlenkednem a miniszoknyás csinibabák között, erre kiderült, hogy imádunk táncolni mind a ketten! És képzeld! Azt mondta, álomszép a lábam!!! Meg hogy ilyen csajt még nem is látott! Én kéne legyek Miss Amerika!

Kati:               Szóval kibékültetek?

Sarah:             Még a körmöm is tetszett neki! Ez a mintázat különösen, hogy fele fekete, fele fehér, azt mondta, na, végre, ez vagy te!!!

Kati.                A külsőségeken kívül mondott valami értelmeset?!!!

Sarah:             Ezek nem külsőségek! Hát nem érted? Szeret!

Kati.                Mondta??

Sarah:             Mondta. De hát ezt amúgy is tudtam.

Kati:               Egy hete még nem úgy nézett ki!

Sarah:             Na jó, nem, de én belül mindig is tudtam, hogy csak ő, és ő is, de nem gondoltam, hogy meg tud változni! Pontosabban…ezt ő mondta nekem.

Kati:               Szó szerint?

Sarah:             Hát hogy…milyen édes vagyok….hogy nem sértődtem meg, hanem végighallgattam…állítólag életében először! Na, ekkor majdnem megszólaltam, de visszafogtam magam. Még hogy én nem hallgattam végig soha? Na mindegy. Eltűrtem, és arra gondoltam, amit Diána mondott, hogy csak egy  önző férfi, aki hallgatni akarja a saját hangját, mindenre csak bólogassak, na és akkor bólogatva végighallgattam, az önző siránkozását, hogy ő mennyit szenvedett –minekutána Ő hagyott el! Haha! – szóval nem tud élni nélkülem, de én mindig olyan tüskés vagyok, meg önző …ekkor se szólaltam meg!…és neki kellett egy kedves lány, aki csak hallgatja, simogatja, és igazat ad neki mindenben, mert kisebbségi komplexusa van, de erről nem beszélni kell, hanem elmulasztani szeretettel és erre csak egy nő képes,  és mindegy ki az a nő, na ekkor tényleg majdnem felpattantam…

Kati:               A disznó! Még hogy mindegy! Csak nem azt mondta, hogy erre Sally is jó volt?!

Sarah:             Hát majdnem, de nem egészen. Sally arra volt jó, hogy rájött, mégsincs igaza, merthogy az a nő egyesegyedül én vagyok! És már régóta csak rám gondol, de félt jelentkezni, mert  remélni se merte, hogy valaha én is ilyen leszek, illetve hogy TUDOK ilyen IS lenni!

Kati:               Mint Sally?!

Sarah:             Nem…ilyen…egyedi, különlegesen csinos, kedves és szerény, és okos egyben, és bölcs, és igazi nő!….És imád és megőrül értem!!!

Kati:               Hát, azt látom, hogy ott nem sokat beszéltél.

Sarah:             Ja, még az is volt, hogy persze azt akarja, hogy menjek fel, de mondtam, hogy nem, majd hívjon, ezt nekem is át kell gondolni.

Kati:               Mit kell átgondolni?! Hát majd megőrülsz érte!

Sarah:             Ezt mondta Diána. Hogy várakoztassam egy kicsit.

Kati:               És ha megsértődik?!

Sarah:             Akkor nem megyek hozzá.

Kati:               Miért, el akar venni?!

Sarah:             Ja, azt még nem mondtam?

Kati:               Hát ezt speciel nem! Ó, Sarah! Úgy örülük! (átöleli)

Sarah:             (szipogva) Én is! Na, most tényleg olyanok vagyunk mint egy amerikai család! Ó, anyám! (sírva-nevetnek, Sarah lerúgja a cipőjét) Ezt most már leveszem, mert azért nagyon nyom!

(Diána jön, pont meghallja az utolsó mondatot)

Diána:            De bevált?

Sarah:             Be!

Diána:            Valamit, valamiért, kisasszony! Szóval sikerült?

Sarah:             Minden! Ahogy mondtad! (átöleli)

Diána:            Sarah! Úgy örülök! Miattad siettem haza! Mesélj!

(csöng Sarah telefonja, Sarah ránéz, elérzékenyülve)

Sarah:             Bocs, de most telefonom van. Majd anyu elmeséli. (felveszi a telefont, közben felszalad a szobájába, kezében a cipő, másikban a telefon, szerelmes hangon) Szia! Itt vagyok! …Igen, itthon…

(Kati és Diána néznek utána, meghatódva)

Kati.                Hát ezt…elintézted. Kösz.

Diána:            Én? Ugyan. Neked köszönhető. De örülök, ha közöm volt hozzá.

Kati.                Hol voltál?

Diána:            Egy bárban.

Kati:               Á, szóval mégiscsak elmentél John-hoz…

Diána:            Igen, elmentem, és képzeled, megénekeltetett…és sikerem  volt…

Kati:               Ühüm…Örülök.

Diána:            De…aztán…

Kati:               Összejöttetek?

Diána:            Hát épp ez az .

Kati:               Igen?!

Diána:            Nem. Hirtelen…annyira elkezdtetek hiányozni! Főleg, hogy mi van Sarah-val, meg, hogy nem főztem…és …képzeld egyik pillanatról a másikra felálltam és otthagytam! (nevetnek)

Kati:               Otthagytad?

Diána:            Igen, szegény, annyira elképedt! És pont a taps után! Egyáltalán nem értette! Sikerem van, aztán elrohanok!

Kati.                De hát maradhattál volna, ha jól érezted magad! Nem vagy idekötve!

Diána:            Tudom, de épp ez az, hogy nem éreztem jól magam! Volt egy pillanat, ami jó volt. Táncolni egy férfivel…Szegényt becsaptam. Azt hitte vele jó, pedig csak az az érzés volt jó…Hogy átölel valaki. Pedig tulajdonképpen helyes pasi, nincs is bibircsók az orrán…rosszul emlékeztem…na jó, nem az én generációm…

Kati:               Úgy érted, épp az a baj, hogy a TE generációd…

Diána:            Így is lehet fogalmazni, de lényeg az, hogy ahoz képest kifejezetten jóképű, imád,  plusz van egy bárja…szóval elméletileg el is tudnám fogadni…ha ti nem lennétek.

Kati:               Ezt…hogy értsem?

Diána:            Nem tudom.  Ahogy ott ültem, feljött minden…ez az egész bár-élet valahogy olyan távolinak tűnt…és…hazavágytam. Úgy értem… ide.

                        Itt olyan nyugalom van. Lehet, hogy egyszerűen csak fáradt vagyok. Belefáradtam mindenbe és mindenkibe. Itt úgy érzem magam, mint otthon. Ahogy régen volt nálunk …csak fordítva…nem anyu jön be néha, hanem Sarah…Mi meg jókat beszélgetünk, nevetünk…

Kati:               Igen…Valahogy így van. (elkezd nevetni, majd utánozva egy férfihangot) „Leningrádban a platinás háztetők…”

Diána:            (szintén kibuggyan belőle a nevetés)…Török tanár úr! (folytatja az utánzást) „Hajítófabatkát sem ér”…

Kati:               „És holttestemen át fújó paprikák száguldjanak…”

Diána:            „…a kivívott diadalra!” (rázkódnak a nevetéstől) Tomek, Nyírő mit nevetnek?!

Egyszerre:     (fenyegető hangon) „Százak döngetik a gimnázium kapuit!”

Diána:            És a verselemzés?…Emlékszel? „ Góg és Magóg fia Ő…”

Kati:               „Verecke híres útján jött Ő….Tudjátok, hol van Verecke? Ott lenn délen, az Aldunánál…” (kidőlnek a nevetéstől)  Jaj, nem bírom!

Diána:            (italt hoz) Csirió!

Kati:               Csirió! (isznak, kis csend)            

Diána:            Csirió! Hányszor mondtuk ezt az Amigóban!

Kati:               Mikor épp kibékültünk!

Diána:            És milyen szép voltál a kis fekete ruhádban.

Kati:               Mert anyu szerint.

Diána-Kati:   Mindig kell egy kis fekete a szekrénybe!

Kati:               És milyen jóképű voltál! Nem is, inkább szép. Olyan költői és finom.

Diána:            Ó, a múlt! A megszépítő messzeség!

Kati:               De most, itt vagy! Csirió!

Diána:            Igen itt! És úgy tűnik, veled jobban érzem magam, mint Péterrel.

Kati:               És Ilona?

Diána.             És Ilonával.

Kati:               És John?

Diána:            És John-al.  (nevetnek)

Diána:            Milyen furcsa ez.

Kati:               Milyen furcsa.

Diána-Kati:   Csirió!

Diána:            Tudod, mi most milyenek vagyunk?

Kati:               Mint két hülye vihogó idióta.

Diána:            Nem. Olyanok vagyunk, mint gyöngytyúk a zokniban.

(Katiból ismét kibuggyan a nevetés)

Kati:               Mi?!!!

Diána:            Gyöngytyúk a zokniban! Ezt nem meséltem?!

Kati:               Nem. Ezt nem.

Diána:            Hogyhogy? Pedig ez nálunk családi mondás volt.

Kati:               És? Mit jelent?       

Diána:            Béla nagyapám híres állatbarát volt.

Kati.                Azt tudom. Ma állatvédőnek mondanák.

Diána:            Igen. Különösen a madarakat, baromfikat szerette, no meg engem.

Kati:               Hát ez természetes!

Diána:            Na, és akkor egy nap a szomszédban egyetlen gyöngyike kelt ki, amivel nem akartak bajlódni. Nekünk meg épp volt egy kotlósunk otthon, és így örökbe fogadta az újszülöttet. De nem volt miben hazahoznia, ezért a zoknijában hozta haza, nagyanyám meg döbbenten nézte az izgő-mozgó zoknit az asztalon! Azóta járja nálunk a mondás, ha valami teljesen szokatlant látunk-hallunk: mint a gyöngytyúk a zokniban!

(kis csend)

Kati:               Gyöngytyúk a zokniban. Hát igen…Tényleg olyanok vagyunk.

(nézik egymást) És most mi lesz?

Diána:            (feláll, elkezd egy tyúkot utánozni, úgy jár-kel, hozzá kotkodácsol, Kati nevet, Diána visszaül, átöleli, Kati a vállára dől) Ki tudja mit tartogat még számunkra a sors? (összenéznek, megsimogatja Katit)

Kati:               (zavartan) Nem…mi nem maradhatunk így mert…

Diána:            Mi ez az égett szag?

Kati:               Jézusom, a rakottkrumpli! (felpattannak mind a ketten)

Diána:            Hát főztél?

Kati:               Mit csináljak, nem jöttél!

Diána:            Ez szemrehányás?

Kati:               Még szép! Mindig te főzöl! Ezért felejtettem el! Úristen, ez szénné égett!

Diána:            Mutasd! Várj, nem szénné, a tetejét még meg lehet menteni! Adj egy kést!

Kati.                Ugyan már, az ehetetlen!

Diána:            Na, add ide! Fogd a másik oldalát!

Kati:               Aúúú!

Diána:            Egy ronggyal, hát forró! Na, tegyük ide.

Kati:               Ne oda, ide szoktam.

Diána:            És Sarah mindig leveri! Kicsit beljebb. Most jó.

(folyamatosan beszélnek,  közben lassan sötét)

                                                           FÜGGÖNY

Gyöngytyúk a zokniban

10. Jelenet.

(Bár. John, 50 körüli férfi és Diána a pultnál)

John:              Szebb vagy, mint valaha.

Diána:            Ah! Hagyjuk. Ez most nem fontos. Csirió. (inni akar)

John:              Várj! Mire igyunk?

(Diánát kicsit idegesíti)

Diána:            (ironikusan) A hálaadásra!…Nem mindegy?! Igyunk!

John:              (nevet) Na jó. Csirió! (isznak)

Diána:            Ti itt Amerikába mindennek olyan nagy feneket kerítetek! Már teljesen elfelejtetted, hogy magyar vagy?

John:              Azt sose lehet elfelejteni. Csak azért mondtam hogy valamire, mert úgy gondoltam, hogy…örülök, hogy itt vagy. Hogy…a találkozásra, vagy ilyesmi.

Diána:            (flegmán) Igen, én is örülök. (az órájára néz)

John:              Menned kell valahova?

Diána:            Ja, nem, csak…eszembe jutott, hogy Sarah most találkozik Leslie-vel.

John:              Tessék?!!

Diána:            Semmi, nem érdekes. (körbenéz) Szép ez a bár. Hát, szebb mint a mienk!

John:              Ugye? Ezt nem akarod tíz éve megnézni! Pedig ahogy megláttalak

                        Az Arizonában, annak idején, rögtön elképzeltem…itt lépnél fel…

                        Egész nap itt lennénk…együtt… Na mindegy. (kis csend)

Diána:            Tulajdonképpen én is meginogtam akkor, de…

John:              Ott volt Péter. (kis szünet) Már nincs?

Diána:            Nincs. Azért is vagyok itt. Ihatunk még egy…

John:              Persze, hogyne! (csettint a pincérnek)  Szóval…van itt valakid?

Diána:            Nem, dehogy! Egy volt osztálytársnőmnél vagyok. De…ez nem érdekes.

John:              Nagyon sejtelmes vagy! Biztos, hogy az az osztálytársnőd nem férfi?

Diána:            Persze hogy nem!

John:              Valami Leslie-ről beszéltél.

Diána:            (nevet) Leslie! Ja, hát ő reméljük férfi! (pincér italokat hoz)           Csirió!

John:              Szóval, mégis van valaki…

Diána:            Nem táncolunk? Olyan rég nem táncoltam!

(felállnak táncolni)

John:              Akkor…lehet, hogy meggondolod magad?…

Diána:            Css! Ne beszélj. (Diána picit a vállára hajtja a fejét) Milyen jó…

John:              Jó? (közelebb húzza, meg akarja csókolni a nyakát, de Diána elhúzza magát) Azt mondtad, jó.

Diána:            (zavartan) Igen, de…üljünk vissza!

John:              Nem vagy túl jókedvű. Pedig azt hittem…

Diána:            (próbál kedves lenni) Dehogynem! Nagyon jó itt! Örülök, hogy eljöttem, és, hogy újra látlak…Komolyan. (megszorítja a kezét)

John:              (lelkesen) Akkor kipróbáljuk? Most?

Diána:            Mit?!!

John:              Tíz éve várok erre a percre! És végre itt vagy! Ne hagyjuk ki!

Diána:                        De hogy érted?…Azonnal?

John:              Persze! Itt, a színpad! Gyere!

Diána:            A színpadon akarod?! Mindenki előtt?

John:              Miért? Én vagyok a tulajdonos! Azt csinálok, amit akarok!

Diána:            De nem velem!

John:              Nem veled? Mikor végre itt vagy?! Azt akarom, hogy mindenki lássa! (kézenfogja, húzza a színpad felé)

Diána:            Te megőrültél! Minek nézel?

John:              Ne izgulj, te profi vagy, bárhol megállod a helyed!

Diána:            Ez már aztán sértés! Hogy én veled a színpadon, mindenki előtt… csak azért mert te vagy a tulajdonos?!

John:              Velem?! Hát én nem tudok énekelni!

Diána:            Énekelni?!

John:              Naná, majd szavalni! Melyiket akarod? Szólok a hangosítóknak.

Diána:            Melyiket…

John:              Melyik számot?

Diána:            (zavartan) Ja, hogy énekelni…Nem, nem. Már nem léptem fel vagy egy hónapja!

John:              Szóval melyiket?

Diána:            De…Nem is tudok angolul!

John:              A playback tud. Jó, akkor eldöntöm én! (súg a hangosítóknak valamit, a színpadra lép)

                        Ladies and Gentleman! Let me introduce the most beautiful, most famous, and the best hungarian singer: Lady Diana! (feléint, rámegy a  reflektor, Diána automatikusan mosolyogni kezd, „viselkedik”, felmegy a színpadra, éneke, nagy taps.)

DAL-Diána.

És már csak egy jelenet van hátra!

Gyöngytyúk a zokniban

9.jelenet

(A lakás kitakarítva, az asztal megterítve, ebédhez, Diána elégedetten leül a tévé elé,

nyomogatja  a gombokat, csöng a mobilja)

Diána:            Halló!…Ó, John!….Nem hiszem el! Mit gondol, hol vagyok?…Á, nem.. Nem a zuhany alatt…ne legyen disznó!…Hát jó, azt meghiszem, hogy ott szeretne látni, de ezzel rengetegen vannak így. És mind hiába. Na, szóval? Nem, nem a bárban…nem is a lakásban…Illetve egy lakásban vagyok, de hogy hol…Ó, de okos fiú! Hát, rájött? Végre! Igen, konkrétan itt. Hogy mióta? Hát…az nem is olyan fontos…inkább az, hogy itt vagyok. Hát…ha gondolja…Mikor? …Ühüm…Jó, rendben. De csak egy italra. Akkor szombaton. Viszlát! (lerakja, kikapcsolja a

                        tévét, elgondolkodik.)

Sarah:             (be, normálisabban néz ki, vagyis úgy, mint az elején)

                        Azért ez…nekem túl kispolgári.

Diána:            A rakottkrumpli?

Sarah.             Ez az egész. Most az apám akarsz lenni, vagy mi?

Diána:            Dehogy akarok, csak szeretném ha jól lennétek.

Sarah:             Tényleg ennyire szeretted anyut? (Diána zavartan hallgat) Sőt, amint látom még most is. (leül, magába roskad)

Diána:            …Zavar?

Sarah:             Nem. Csak…(elhallgat)

Diána:            Csak?

Sarah:             Jó lehet, ha az embert szeretik.

Diána:            Sarah! Anyád nagyon szeret téged, csak ő…

Sarah:             Kivételesen nem rá gondoltam.

Diána:            (óvatosan)…Leslie?

Sarah:             Hm…Szóval mindent tudsz! Kibeszéltek a hátam mögött?!

Diána:            Aggódik érted!

Sarah:             (gúnyosan) Aggódik?!

Diána:            Sarah, ne légy cinikus. Leslie-vel is ilyen voltál?

Sarah:             (idegesen) Na jó, együk meg a szar krumplit.

Diána:            Nem zavar, hogy nő vagy?

Sarah:             (döbbenten) Tessék?!

Diána:            Merthogy, így álltál föl. (kikarikírozza Sarah esetlen felállását, ő szoknyában van, ettől humoros, Sarah önkéntelenül elneveti magát) Szerinted nem szebb így? (feláll, nőiesen)

Sarah:             Az ókorból kinőttünk.

Diána:            Szegény Leslie.

Sarah:             Mi van?!

Diána:            Nem tudod, hogy a férfiak imádják, ha egy nő szoknyában van? Tudniilik a kecses női láb…

Sarah.             Az enyém görbe.

Diána:            Ezt a hülyeséget meg ki mondta?! (Sarah nem válaszol)  Persze, Kati! Nála azért néha sikerült elérnem…Tudom, hogy nehéz elképzelni, de velem kedves volt és nőies…Annak idején. Nézd csak. Így néztünk ki. (egy képet mutat, Sarah döbbenten nézi)

Sarah:             De helyes voltál!…Ó, szegény anyu!

Diána:            (kikapja a kezéből)  Na jó, akkor ezt hagyjuk. Szóval, Hogy volt az az összeveszés Leslie-vel?

Sarah:             Sehogy! Egy bunkó!

Diána:            Mást szedett föl?

Sarah:             Egy cicababát!

Diána:            Ugye hogy eltaláltam? Lehet, hogy csak bosszantani akar.

Sarah:             De én nem akarok olyan lenni, mint Sally!

Diána:            Neked nem is kell. Ő nyilván kedves, csinos….ápolt.

Sarah:             Művi.

Diána:            Ehez nem kell művinek lenni.

Sarah:             Jó, hát én nem fogok tűsarkúban hasraesni, és…

Diána:            És muszáj folyton felcsattannod és gúnyolódnod?!….

(Sarah elhallgat, Diána nézi, majd kedvesen)

                        Szerintem neked gyönyörű lábad van.

Sarah:             (zavartan) Honnan veszed?

Diána:            Láttalak egyszer, mikor kijöttél a fürdőszobából, és csak egy pongyola volt rajtad. Mondjuk a bunkó, lapos papucsod egy kicsit levett az értékéből, de átláttam rajta.

(nevetnek)

(Kati jön haza, csinos, ruhában van, Sarah döbbenten nézi)

Kati:               (kedvesen megpuszilja őket) Sziasztok! Képzeljétek, kibékültem Mr. Jones-al. Megmondtam neki, hogy igaza van, lehet, hogy egy-két helyen húzni kell, meg…amiket mondtál. És irtó boldog volt. Azt mondta, hogy nem is biztos, lehet, hogy ő tévedett!

Sarah:             Ilyet bírtál mondani, hogy valamiben NEM NEKED van igazad?

Kati:               (zavartan kacarász) Hát…Istenem! Tényleg ingerült voltam vele a múltkor!

Diána:            Kati! Csodálatos vagy. Az igazat megvallva, én se hittem hogy ennyire fejlődőképes vagy!

(Sarah elkezd nevetni, majd mindhárman. Csöng Sarah telefonja.)

Diána:            Vedd föl!

                        (Sarah meredten nézi a mobilt)

                        Ő az, ugye? (lenyomja a gombot, Sarah füléhez nyomja) De kedves légy!

Sarah:             (zavartan) Leslie?!! Igen…én….Én…én…hát ha éppen tudni akarod…(veszekedni kezdene, de Diána kiveri a kezéből a telefont)

Diána:            (suttogva) Ne veszekedj! Várd meg, hogy mit mond!  (visszaadja a kezébe)

Sarah:             Ööö… Semmi csak leesett a telefonom…Igen…Miattad.  Mi van? Most valami bántót mondtam, vagy miért hallgatsz?   Mi?! Hogy… meghatódtál? Nahát. Velem? Miért? Mikor? Aha…aha… hát…én nem…(rázza a fejét, de Diána bólogat) Jó. Oké.(leteszi)

Diána:            Összevesztek Sallyvel, és találkozni akar!

Sarah:             Igen, de…most igent mondattál velem, mikor én meg akarom fojtani!

Diána:            Jó, az ráér. Egyelőre nézzük mibe mész. Majd én keresek neked valamit.

Sarah:             Mi? Csak nem képzeled?

Diána:            Dehogynem!  Nadrágot le!

Gyöngytyúk a zokniban

8. jelenet

(Éjszaka. Kati hálóingben, verejtékezve, kibotorkál a nappaliba, felgyújtja a villanyt,

elővesz egy üveget, iszik egy pohárral, liheg, látszik, hogy rosszat álmodott, bevesz

néhány tablettát is, egy naplót olvas, kicsit sírva, majd kiesik a kezéből, elalszik.)

8/a. álomkép

(A fiatal, gimnazista Katit látjuk egy korabeli lakásban, ami hasonlít természetesen a

Dávidékéhoz, a szobájába ül, tanul. Kicsapódik az ajtó, Kati anyja jön, kiborulva,

lihegve, megáll, a szívét fogja.)

Anya:             (hiszterikusan) Tönkre fog tenni! Az apád tönkre fog tenni! Megölöm! Megölöm! Figyelsz rám? Kati! Hallasz egyáltalán?!

Kati:               (halkan) Tanulok, mert holnap dolgozat…

Anya:             Hát ez nem igaz! Ez nem igaz! Egyik se figyel rám! Én itt dögölhetek meg, igaz?! (üvöltve) Hallod?!

Kati:               (ijedten) Igen.

Anya:             Érdekel is téged! Egy kedves szót, ha kapnék valakitől, csak egyet! Ez a mamlasz, ez semmire nem viszi! Ez nem férfi! Te Más férfiak kétszer ennyit keresnek! De a te apád!…Hozzá ne menj egy ilyenhez! Á, ilyen nincs is még egy! Bár, az a fiú, akit a múltkor bemutattál, mit mondjak…eléggé nyámnyila egy alak! És vékony a karja! Milyen férfi az ilyen?

Kati:               (feszülten, de félve) Dávid mindenkinek tetszik.

Anya.              Ja, persze, hallgass csak másra! De azért, annak ellenére hogy utálsz, mégis kénytelen vagyok megmondani az igazat! Mert egy anyának ez kötelessége! Nem hozzád való!

Kati:               (szinte sírva) Miért bántod?

Anya:             Miért? Mert szeretném, ha boldog lennél! És te, a te fejeddel, a te külsőddel, jobbat érdemelsz! Csak arra vigyázz, hogy szoknyát ne vegyél fel! Mert görbék a lábaid! És nincs csípőd! Nekem szerencsére van! Száz jobb is akadt volna, miért kellett hozzámennem ehez a szerencsétlenhez?!

Kati.                (kiabál, sírva) Elég! Hagyd abba!

8. jelenet (folyt)

(nagy üvöltés, Kati a saját sikítására ébred, zihálva, a nappaliban, Diána kiszalad egy

szobából rémülten)

Diána:            Mi van?

(Kicsapódik Sarah ajtaja)

Sarah:             (üvöltve) Elég!!! Hagyd abba!!! (becsapja az ajtót)

Diána:            Mi volt ez?

Kati:               (Diána vállára borul) Anyuval álmodtam.

Diána:            Megint kiabált?

Kati:               Honnan tudod?

Diána.             Hát csak emlékszem rá! Mennyit sírtál a vállamon anyád miatt! Sőt. Volt, hogy nálunk is aludtál. Nem emlékszel?

Kati:               De, arra emlékszem, csak már elfelejtettem hogy ezért…

Diána:            Na jó, hát másért is…de sokszor jöttél csak úgy, mert ki voltál borulva.

Kati.                Tényleg…

Diána:            És én mindig azt mondtam, miért nem ülsz le vele beszélni, és te azt mondtad nem lehet.

Kati:               Tényleg.

Diána:            És miért?

Kati:               Nem tudom…

Diána:            Mert egy önző dög. Már bocsánat. Így mondtad. És, hogy fogalma sincs önmagáról, olyan mint egy hároméves gyerek, hisztizik, toporzékol, és félsz tőle.

Kati:               (dermedten) Sarah is ezt mondta nekem egyszer. Hogy fél tőlem. És…egyáltalán nem értettem.

Diána:            Én viszont már kapisgálom….Szóval ezeket juttattam eszembe?

Kati:               Igen…Valami történt azóta….De…Nagyon rossz! Mindenkivel összevesztem! Senki nem áll velem szóba. Se Géza, se Sarah, és a kiadónál is utálnak.

Diána:            Ez normális dolog, ha az ember elkezd változni.

Kati?               Változni?!

Diána:            Igen. Változni. Végre! Nézz tükörbe! (a tükör felé fordítja erős mozdulattal, Kati felnyög) Látod? Látod, hogy pont olyan vagy, mint az anyád?! És mint Sarah kezd lenni?!

Kati:               Neee! Ezt az egyet nem akartam. Hogy olyan legyek. És mindent elkövettem, hogy Sarah-t ne úgy neveljem. Mindenhova elengedtem, nem tartottam féken, nem veszekedtem vele…

Diána:            Magyarul: szartál rá. Ez ugyanolyan mintha pórázon tartottad volna. Csak fordítva. (csend) De Sarah remek lány. Nyugi. Könnyen helyre fog jönni.

Kati:               Ezt…hogy érted?…

Diána:            Úgy édesem, hogy akkor én most kézbe veszem a dolgokat! Ha megengeded. Itt van két tropa nő, pontosabban három, de én már jobban vagyok, mert látom, szükség van rám! Nem véletlenül kerültem ide. Meg amúgy is, már könnyebben dolgozom fel a sérüléseket, mint te. Hál’ Istennek.

Kati:               Mit akarsz csinálni?

Diána:            Úgy látom, hajnalodik. Akkor már nem nagyon érdemes visszafeküdni.

                        A zuhany alá!

Kati:               Tessék?!

Diána:            Mondom: irány a fürdőszoba! Vagy lökjelek mégegyszer a tükör elé? Hogy nézel ki?! Én addig csinálok reggelit. Adj egy kis köténykét.

Kati:               Köténykét?…Nem szoktam…

Diána:            De biztos van valahol, egy eldugott fiókban…(keresgél) Majd megtalálom. Na, sipirc. (hangosan) Sarah! Ébresztő!

Sarah:             (bentről) Ki óbégat?

Diána:            Kuss legyen, felkelni és mosakodni, mert hasadra süt a nap! (kihúz egy fiókot) Na, ugye, hogy van kötényke? (ajtócsapódás, Kati rémülten berohan a fürdőszobába)

Sarah:             Takarodjon innen maga….

Diána:            Mit kérsz reggelire, kedvesem? Pirítóst? Vajat? Dzsemet? Kávét? Teát? Na jó, lemegyek mandulás csokiért is, de azt csak a reggeli után kapod meg! Tudod, a kisgyerekek is úgy szokták! (Sarah szóhoz sem jut, tátott szájjal bámulja, a fütyörészve kenyeret szeletelő Diánát)

Gyöngytyúk a zokniban

A 7. jelenet olyan rövid, hát legyen még egy!

7.Jelenet

(Kati lakása. Borzalmas rendetlenség, minden szanaszét, a konyhában elmosatlan

edények, Kati tréningruhában, lógó hajjal, teljes depresszióban ül a kanapén, fülén a

telefon. Oldalt Juditot látjuk, szintén telefonnal)

Judit:              Szóval kitakarítottál?

Kati:               (apatikusan) Ki.

Judit:              El is mosogattál?

Kati:               El.

Judit:              Mi van rajtad?

Kati.               Öööö…nadrág.

Judit:              Jó, azt nem is gondoltam, hogy szoknya! De rendes, vagy egy szakadt tréning.

Kati:               (végignéz magán) Nem szakadt.

Judit:              Kati?…Biztos, hogy…jól vagy?

Kati:               (hirtelen) Miért nem mondtad meg nekem, hogy Géza ennyire szeret?!

Judit:              Milliószor mondtam!

Kati:               Millió az semmi. Egyet mondj.

Judit:              Hát például…mikor otthagyott, pontosabban kirúgtad, akkor is elmondtam, hosszan.

Kati:               Az egy szakkönyvekből vett pszichológiai papolás volt.

Judit:              Ne keverj össze magaddal.

Kati.               (ingerülten) Na jó, most le kell tennem. Csöngettek. (valójában nem csöngetnek)

Judit:              (izgatottan) Dávid? 

Kati:               Diána.

Judit:              Mindegy.

Kati:               Nekem nem.

Judit:              De…miért nem mentél ki elé?

Kati:               Hát…ő mondta, hogy majd inkább egyedül…Tudod, szeret sétálgatni Amerikában…

Judit:              Bőrönddel?

Kati:               Na, most már tényleg leteszem. Jó?

Judit:              Jó. De…amíg tényleg csönget…legalább szedd össze magad egy kicsit. Szia. (leteszi)

(Kati sóhajt, ő is leteszi, meg se mozdul, csöngetnek, Diána jön több bőrönddel,

lihegve, kifizeti a taxist, aki segít becipelni a cuccait. Diána teljesen kiborulva, nem

néz semerre, megállás nélkül beszél)

Diána:            (lihegve) Azért  legalább kijöhettél volna elém! Ez a taxis órákig keringett! Ki tudja, merre? És, ha átvert? Meg ez a sok cucc is! Mikor így ki vagyok! Szia , Katikám. (megpuszilja, lerogy)

Kati:               Szia. Nem keringett órákig, nálunk ennyi idő beérni a reptérről.

Diána:            (hátradől) Ó, de jó, végre ülni! Hogy elfáradtam ezen a gépen!

Kati:               Miért, álltál?

Diána:            Ha-ha. Nem álltam, csak be vagyok szorítva egy szűk székbe, tudod, hogy nem bírom! Ráadásul fel sem állhatok sétálgatni! Ki sem léphetek  szívni egy kis friss levegőt! Micsoda találmány! Borzalom! Borzalom! És ennyi ideig jönni!…Óceánok felett! Még le sem zuhanhat nyugodtan az ember, mert nem biztos, hogy rögtön meghal, hanem lassú fulladásnak néz elébe! Jaj, mindjárt eláll a szívem! És rémképeim voltak a Titanicról a végén! Én nem tudom minek kellett azt a filmet megcsinálni, annyira bevésődnek az ember agyába ezek a szörnyű képek!…Jaj, bocs. Hallom, csak én beszélek. Jól vagy?

Kati:               (alhangon) Jól.

Diána:            Na, ennek örülök. Jól is nézel ki. (megpaskolja a térdét) Milyen szerencse, hogy itt vagyok! Te legalább meg fogsz nyugtatni! Te vagy az egyetlen, aki mindig vidám és összeszedett tud maradni, a legszörnyebb helyzetekben is! Ugye, megnyugtatsz?

Kati:               Meg.

Diána:            Jó, már meg is nyugodtam. El se tudod képzelni, milyen állapotban vagyok hetek óta! Majdnem öngyilkos lettem! Mit szólsz?

Kati:               (fahangon) Nahát.

Diána:            Ugye? Ugye, te se hinnéd? Mert én is olyan voltam mindig, aki a jég hátán is megél…de most…most kész…végem van…(zokog, Kati semmit nem reagál, abbahagyja, szipogva) Azt mondtam, hogy John hívott?

Kati.               Nem.

Diána:            Tudod ki az?

Kati.               Nem.

Diána:            Nahát, az is egy ideszakadt magyar. Egy vén trotty. (undorral) Legalább ötven éves! Egyszer Pesten járt és belémszeretett. Azóta üldöz. Na persze, nekem nem kell. De így, hogy itt vagyok…Ki tudja? Lehet, hogy megkeresem. Mit szólsz?

Kati.               Jó.

Diána:            Milliomos. És pont egy bárja van, ahol felléphetnék. Na mindegy. Csak úgy mondtam. (elhallgat, majd Katira néz, aztán körbe, ledöbben, most veszi észre a rendetlenséget, és Kati kinézetét) Kati!!! Veled mi van?!!!

Kati:               Semmi.

Diána:            Semmi?!!!! (felpattan) Jézusmária! Ez nem te vagy! Hogy néz itt ki minden?!…Úristen!…Géza?!…miatta vagy így?…Dehát azt mondtad, már túltetted magad, és Sarah-val kibékültetek.

Kati:               Egyszer ki.

Diána:            És kétszer?

Kati.               Azóta még nem szólalt meg.

Diána:            Mi?!!

Kati.               Ki se mozdul három hete.

Diána:            Leslie miatt?

Kati:               Igen.

Diána:            Szent habakuk! És én még azt hittem, egy szanatóriumba jövök!

Kati:               Oda jöttél. (kuncog) Csak nincs orvos! (vihog) Van két ápolt…illetve ápolatlan!…Mindenki azt csinál amit akar! Legfőképp alszik.

(Sarah letántorog, nem mozdult ki 3 hete)

                        Sarah?…Felkeltél?

Sarah:             Ez ki?

Kati:               Egy…barátnőm.

Sarah:             Van mandulás csoki?

Kati:               Nem vettem. Elfelejtettem

Sarah:             A kurva életbe! Már ennyit se lehet kérni?! (visszarohan)

(Kati sírva fakad)

Diána:            (átöleli) Mi van?

Kati:               Három hete ki se mozdul. Gézával összevesztem, ő meg Leslie-vel, a fiújával. Akkor úgy nézett ki, hirtelen olyan közel kerültünk egymáshoz, mint valamikor, gyerekkorában…de aztán…depressziós lett, bezárkózott…három hete ki se mozdul.

Diána:            És csokit veszel neki?

Kati:               Mit csináljak?

Diána:            Lökd ki az ágyból! Már nem egy három éves gyerek!

Kati:               De hát én is depressziós vagyok.

Diána:            Te miért?

Kati:               Nem tudom. Valami…valami történt amióta otthon jártam. Amióta veled találkoztam.

Diána:            Szóval rádhoztam a depressziót. Kösz.

Kati.                Nem, valami mást.

Diána:            Mit?

Kati:               Az emlékeket. (kis csend) Na, feküdjünk le. Van fent két-három vendégszoba. Választhatsz.

Diána:            Ó, micsoda luxus!

Kati:               Ez itt nem luxus.

Diána:            Nem? Ja, tényleg. CSAK két-három közül válogathatok? De snassz!…

Kati.                Segítsek vinni a cuccokat?

Diána:            Te komolyan le akarsz már feküdni?!!! Nem is beszélgetünk?

(Kati megint sírva fakad, elfordul)

Kati.                Én nem tudok beszélgetni! Ki vagyok! Folyton sírok! Ne haragudj! Azt hittem, attól, hogy idejössz, majd össze tudom szedni magam, de nem sikerült. Bocsáss meg. Egyél, ha találsz valamit a fridzsiderben.

Sarah:            (megjelenik) Semmi kaja nincs?

Diána:            Mindjárt megnézem!

Sarah:            Ó, mi a fene? Ilyen otthonosan tüsténtkedik ez itt nálunk? (lejön)

Diána:            Katival a gimnáziumban voltunk ba… voltunk jóban. Egyébként Diána vagyok. Szervusz, Sarah.

Sarah:            Helló. Még sose hallottam rólad.

Diána:            És Dávidról, a barátjáról?

(Kati halkan felsikít)

Sarah:            Arról igen. Túl sokat is! Bár főleg aputól. (közben Sarah a fridzsidert nézi)

Kati:               (csodálkozva) Gézától? Mikor?

Sarah:            Mikor elváltatok. Hogy azt a srácot szeretted. Hát tényleg semmi nincs?! Rendelj egy pizzát!

Diána:            Én vagyok Dávid.

Kati:               Jézusom. Ez most minek kellett?!

Sarah:            Mi?!!

Kati:               Semmi. Diána csak viccelődni akar.

Sarah:            Nem úgy tűnt.

Diána:            Örülök, hogy látod.

Sarah:            (végignéz rajta, hosszan) Szóval átoperáltatta magát. Na, szép. (újra belebújik a fridzsiderbe)

Kati:               (döbbenten) Te tudtad?!

Sarah:            Most mondta, nem? Dávid volt, Diána lett. Van ilyen.

(Kati döbbenten néz Diánára, aki szintén döbbent, de büszkén mosolyog)

Diána:            (megilletődve) Sarah! Te egy fantasztikus lány vagy!

Sarah:            Én is odavagyok magamért.

Diána:            Te vagy az első, aki erre ilyen természetesen reagál.

Sarah:            Most ugorjak a kútba? Annyi minden van! Meg különben sem érdekel.

Diána:            Hát ennek nem örülök, bár nem rád tartozik, ez igaz, de kicsit azért érdekelhetne az anyád miatt…

Sarah:            Az anyám pláne nem érdekel!

(Kati elfordul)

Diána:            Ilyet ne merj mondani!

Sarah:            Maga meg ne merjen így beszélni velem!

Diána:            De merek!

Sarah.             Milyen jogon?!

Diána:            A felnőtt jogán!

Sarah:            Háhá!

Diána:            Modortalan vagy!

Sarah:            Bingó. (indul vissza)

Diána:            Egyébként meg azon a jogon, hogy…lehettem volna akár én is az apád!…

Sarah:            (megdöbben egy pillanatra, visszafordul, összenéznek, Sarah végignéz rajta) Még jó, hogy nem lett! (felrohan)

Diána:            (bocsánatkérően Katira néz) Legalább… őszinte volt.

Gyöngytyúk a zokniban

5. jelenet

(Alex és Diána. Diána fekszik, homlokán borogatás, kisírt szemmel, Alex az

ágyánál ül, vigasztalja)

Diána:            Jer ó jer halál! Téged kívánlak!

Alex:              Tegnap még Pétert akartad!

Diána:            Elment! Elhagyott, elköltözött! Vége.

Alex:              Könyörgöm, ne sírd ki a gyönyörű szemeidet Diácskám, mi lesz veled az esti fellépésednél.

Diána:            Most! Most, mikor már azt hittem minden jóra fordul!

Alex.              Miért, fél évvel ezelőtt jobb lett volna?

Diána:            Köszönöm a vigasztalást! Egyébként igen, jobb lett volna, mert akkor épp dühös voltam rá! Most viszont…meglepetésként ért.

Alex:              Hát, nem tudom miért.

Diána:            Mi az, mit tudsz? Mit nem mondtál el?! Azonnal mondd, vagy agyonverlek!

Alex:              Nagyon kedves. Itt ülök az ágyánál, pakolom a borogatásokat, és akkor velem veszekszik!

Diána:            Na mondod már?!

Alex:              Hát, nincs mit mondani. Evidens volt, nem?

Diána:            Evidens?! Mi?! Kibékültünk, és a legaranyosabb volt…egész máig.

                        (újra zokogásban tör ki) Elment! Ezt nem hiszem el!

Alex:              Hát…igen…aranyos volt…hogy ne rúgd ki idő előtt.

Diána:            Mi?!!!

Alex:              Amíg nem volt benne biztos, hogy Nellyhez költözhet. De most, hogy kiderült, gyereket várnak…

Diána:            Ezt ne halljam többé!!!!!

Alex.              Jó, rendben. Most, hogy a Nelly szülni fog…

Diána:            Te! Megöllek, ha kinyitod a szád! (visszadől) Meghalok.

Alex.              Akkor már ketten vagyunk. De előbb ölj meg. Ez a helyes sorrend.

Diána:            (komolyan) Ne viccelődj. Ezt tényleg nem élem túl.

Alex:              (ő is komolyan) Na jó, figyelj. Akarod tudni, mi a bajod?

Diána:            Hogy Péter elhagyott. Péter!!!

Alex:              Nem. Neked az a bajod, hogy hittél benne.  Elhiteted magaddal, hogy van komoly kapcsolat.

Diána:            Van is! Csak egy ilyen sexmániás őrült, mint te, megelégszik a futó kalandokkal!

Alex:              Hát ha éppen tudni akarod…Nem elégszem meg! Csak…

Diána:            Csak, csak…Persze, tudom, te is sírsz folyton, minden nap más miatt!

                        De lényegében nem akarsz semmit! Ha akarnál, akkor legalább egy kapcsolatod lett volna, ami tovább tart fél napnál!

Alex:              (komolyan) Volt.

Diána:            Mi?

Alex:              (elérzékenyülve) Volt. Csak akkor még nem ismertél…És nekem az az egy elég volt arra, hogy megértsem: nincsenek álmok. Nem érdemes sírni. A valóság az, ami.

Diána:            (csodálkozva néz rá, hogy ilyen komolyan beszél) Gondolod?

Alex:              Igen. Azt hiszem te vagy eltévedve. A mi világunk nem a hollywoodi filmek örökkétartó szerelmeiről szól. Hanem erről.

Diána:                        Nem. Szerintem ez döntés kérdése. Akarsz komoly kapcsolatot vagy nem?

Alex:              Hát ez az! Mi nem akarunk, érted?! Igen, szomorú, de …én elfogadom magam. Tudom, hogy nem tudnék egy mellett megmaradni. Csakhogy te se. Azért választasz rosszul.

Diána:            (hosszan hallgat) Úgy érted: áltatom magam? (Alex bólint) Nem….

                        Lehet, hogy nem Péter az…de én akkor is: hiszek a lelki társban!

Alex:              Ja! Hinni, azt lehet!

Diána:            (elgondolkozik, majd hirtelen) Úristen! Szegény Kati! Nem ő volt a hibás. Én meg pofonvágtam. Hogy szégyellem magam! …Már őt sem hívhatom fel…Pedig ő biztos megértene!

Alex.              Na, őt speciel felhívhatod!

Diána:            (csodálkozva) Nem értelek. Te ma egyre furcsábbakat mondasz.

Alex:              (nevetve) Nem vagyok az a kis hülye köcsög, akinek képzeltél?

                        Na, hívd!

Diána:            Komolyan?

Alex:              Tessék, itt a száma. (odaadja a telefont)

Diána:            Nem…nem merem. (megszólal a mobil, ijedtében majdnem eldobja)

(A  színpadon két helyszín, megjelenik Kati amerikai oldala is)

                        Ha Péter az, nem veszem fel! (odaadja Alexnak) Azért nézd meg ki az. Hátha ő.

Alex:                          Halló, ki beszél? Kati?!!…Nahát, méghogy nincsenek véletlenek!… Adom!

Kati:               Dá…vagy…Diána, azért telefonálok, mert…nem zavarlak?…

Diána:            (felül) Kati?!!! Halló!!! Kati! Katikám, a legjobbkor! Elhagyott! Képzeld, elhagyott!

Kati:               (csend)…Elhagyott?…Végleg? Ki?

Diana:            Mindennek vége, vége, vége! Péter elhagyott, elköltözött, végképp egyedül maradtam! Öreg vagyok, fáradt vagyok, meg akarok halni.

Alex:              Ezer és ezer rajongód nevében követelem, hogy maradj életben nekünk!

Kati:               Mi történt egyáltalán?

Diána:            Amitől mindig is rettegtem, mert nem te jelentetted a fő veszélyt, te csak a baj előhírnöke voltál.

Kati:               Minek voltam én a mije?

Diána:            Te voltál az első penészfolt az almán, a romlás virága, a kapcsolatunk utolsó felvonása!

Kati:               Te költőnő, ne engem szapulj, Sapho, hanem a lényeget mondd!

Diána:            Jött egy fiatal kurva, felcsináltatta magát, érted?! Gyereket vár! Amit én képtelen vagyok megadni neki! A trónörököst! Nem mintha túl jó apa válhatna egy óriáscsecsemőből! Nem apa típus, nagyobb egója van, mint bármelyikünknek!

Kati:              Nekem mondod?

Alex:              Hajjaj!

Diána:                        Nem arra gondoltam.

Kati:               Én sem! Mire is?

Diána:                        (Alexhoz) Mi az, hogy hajjaj? Veled is?!!!

Alex:              Hajjaj!…

(Kati is hallja mindezt)

Mindhárman egyszerre:     A dög!

Diána:                        Menjen a kurva…

Alex:              …anyjába!..

Kati:               …Az egójával!

Diána:                        (Alexhoz) Ezért még számolunk!

Alex:              (széttárja a karját) Nem mindegy?… Épp erről beszélek. Ezekből akarsz te szobrot faragni?!

Diána:            Igazad van. Hagyjuk. Ennek már lőttek.  (a telefonba) Jaj, Katikám,  meg vagyok átkozva! Semmi nem jön össze! Se nővel, se fiúval. Pedig én nem akarok mást, csak egy szép, harmonikus kapcsolatot!

Kati:               (keserűn) Csak….

Diána:            Mitől ennyire nehéz ez?

Kati:               Hát ezt én is szeretném tudni!

Alex:              Én is.

Diána:            Miért nem sikerül nekem soha semmi!?

Alex:              Miért nem?

Kati:               Én is ezt kérdezem magamtól.

Diána:            Jaj Kati, annyira hiányzol, annyira! Gyere haza!

Alex:              (a telefon felé ordítva) Jöjjön azonnal, Katika, nem tudom tartani benne a lelket, már a whyskit sem issza! Ez a vég kezdete!

Diána:            Megtébolyodom, csak őrültekkel vagyok körülvéve. Az egyik elhagy, a másik meg ittmarad a nyakamon. Nincs valami dolgod valamelyik sötét szobában?

Alex:              Kösz! Kösz a sok vigaszért!

Diána:            Most meg sértődik. Kati! Itt vagy még?

Kati:               Igen…Csak gondolkozom valamin…

Diána:            Jaj, ne gondolkozz folyton.

Kati.               Tudod mit?…TE gyere ki!!

Diána:            (döbbenten) Hozzád?…

Kati:               Igen. Ja, nem úgy gondolom, csak hogy…gyere ki. Egy kis időre.

Diána:            Nem is tudom…vagyok én olyan állapotban?

Alex:              (aggódva) Hát nem tudom.

Kati:               Persze. Gyere minél előbb!

Alex:              És a bárral mi lesz?

Diána:            A bár…

Kati:               Pár hétig tudnak nélkülözni. Na, gyere! Kérlek! (leteszi)

Diána:            Kérlek?…Vajon mit akar?

Alex:              Tényleg. Azt, hogy miért telefonált, meg se kérdezted!

(csöng a telefon, felkapja)

Diána:                        Katikám, ne haragudj, valójában meg se kérdeztem, hogy…tessék? Hogy

ki?! John?! Ja, John. Amerikából. Persze, hogyne emlékeznék.

Hogy…meggondoltam-e? Mit? (Alexhoz) Tudod, az az amerikás magyar.

Megint meg akar hívni.

Alex:              Ez remek. Mondd, hogy mész.

Diána:                        De hát nem tudok. Katihoz megyek.

Alex:              Amerikába mész, nem?!!!

Diána:                        (a telefonba) Itt vagyok, persze….Csak…tudja az a helyzet, hogy épp…

                        Elutazom…A…Ausztráliába. Hát…igen. Sokan hívnak. Na pá. Majd

Legközelebb.  (leteszi)

Alex                Ezt most miért csináltad?! Pont kapóra jött!

Diána:            (komoran) Nem. Férfire gondolni sem tudok! (drámaian) Sírni megyek! Terápiára Katihoz!

Gyöngytyúk a zokniban

4.Jelenet

(Amerika. Hálaadás napja, elegánsan kiöltözve, Kati és Géza, ülnek egy gyönyörűen

megterített asztalnál, némán.)

Géza:             (az órájára néz) Biztos, hogy azt mondta, jön?

Kati:               Biztos.

Géza:             Biztos, hogy hatra?

Kati:               Biztos.

Géza:             A négy huszas járattal?

Kati:               (felcsattan) Minden évben így van, vagy nem?

Géza:             Mit eszünk?

Kati:               Pulykát.

Géza:             Ne mondd!

Kati:               Hálaadás van.

Géza:             Hála Istennek!

Kati:               Hagyd abba!             (hirtelen, ijedten) Gondolod, hogy valami baleset? Kapcsoljuk be a híreket.

Géza:             Nem balesetre gondolok.

Kati:               Hát?…(Géza hallgat) …Ja, persze! Hogy „furcsa volt a hangja”! De mikor?! Fél évvel ezelőtt!

Géza:             És azóta tudsz róla valamit?!

Kati:               Hát persze. Jól vizsgázott szociológiából, felvette a spanyolt…

Géza:             Nem erre gondolok!!!

Kati:               (kis csend után) Hát jó. Nem tudom, mi van Leslie-vel. Nekem nem mond semmit.

Géza.              Végre egy őszinte mondat!

Kati.               Miért mondod ezt nekem folyton?!

Géza:             Én?!!!

Kati.               Ja, tényleg…nem is te…ki is mondta?….Dávid…

Géza:             (felnevet) Áh! Szóval már ő is észrevette! Pedig 25 éve nem látott!

Kati:               (idegesen) Nem tehetek róla, hogy Sarah nem hallgat rám. Elrontottad.

Géza:             Bezzeg, ha Dávid gyereke lenne! Akkor törődtél volna vele, igaz?

Kati:               Apás lett! Mert téged ritkábban lát!

Géza:             Én vagyok a hibás, hogy elváltunk?

Kati:               Naná, majd én! Én csaltalak meg?!

Géza:             Megcsalni csak azt lehet, aki valaha is a mienk volt.

Kati:               Mi?…Ezt…hogy érted?!

Géza:             Sose szerettél engem.

Kati:               Micsoda hülye duma ez?! Dávidot is otthagytam miattad.

Géza:             Csak fizikailag. Mert nem jött ki veled Amerikába. De lelkileg vele maradtál.

Kati:               Na jó, ez hülyeség. Te megbolondultál.

Géza:             Igen? Hát akkor kérdezd meg Juditot.

Kati:               (döbbenten) Juditot? Miről? Nem értem.

Géza:             (idegesen) Nem érted, nem érted, mit értesz?!

Kati:               Mi van Judittal?! Azonnal mondd meg!

Géza:             Nem ő az érdekes! (járkál, mint egy kamasz, idegesen, nem néz Katira) Az a helyzet, hogy…Hogy én téged szerettelek. CSAK téged. Mindig. Már a gimnáziumban is, amikor észre sem vettél. Minden nőt megkaptam, és próbáltalak is féltékennyé tenni velük, de hiába. Téged hidegen hagyott. Csak Dávid, Dávid!! (csend)

Kati:               Jó, ez igaz. Tényleg így volt, hogy akkor még nem érdekeltél. De később…különösen mikor összejöttünk…azt nem mondhatod, hogy nem érezted mennyire…mennyire…

Géza:             …mennyire jó velem.. De, azt éreztem. Ez nem nagy ügy. Értek a nőkhöz, és pláne, ha az ember szerelmes…nem kell különösebb erőfeszítés ehez. De amúgy…

Kati.               Amúgy? Amúgy elmentél! Amikor csak tehetted!

Géza:             Amikor fájt.

Kati.               Mi?

Géza:             Az. Pont az…ahogy hozzámérsz…mint egy…jó chippendale fiúhoz.

Kati.               Ezt kikérem magamnak!

Géza:             De igen, így volt!

Kati.               Nem igaz!

Géza:             De! TE nem szerettél, azért mentem el!

Kati:               Szoknyapecér voltál és vagy.

Géza:             Igen, és te lettél volna az egyetlen, aki meg tud változtatni. Mellőled nem volt kedvem elmenni!

Kati:               Minden vasárnap 10-kor teniszeztél!

Géza:             Akkor értek rá a fiúk!

Kati:               Sose értél haza ebédre!

Géza:             Mindig rakottkrumpli volt!

Kati:               Azt hittem te is szereted.

Géza:             Hát erről van szó! Ennyit tudsz rólam! Érdekelt, hogy miért jöttem Amszterdamból egy nappal később?

Kati:               (csodálkozva) Mikor?

Géza:             Mikor? Amikor először megcsaltalak! ÉN emlékszem, de te észre se vetted! (Kati összezavarodva néz maga elé) Megmondjam mikor? Az első könyvbemutatódon!

Kati:               Ja, persze! Emlékszem! Dehogynem, dühös is voltam, hogy nem jöttél el!

Géza:             Érdekes, nem látszott rajtad! Amikor megjöttem, a nyakamba ugrottál lelkendezve: „Siker! Siker!” És ledöntöttél az ágyba.

Kati:               (halkan) Én csak…megörültem neked.

Géza:             Annyira, hogy meg se kérdezted mit csináltam ennyi ideig Amszterdamban?….(Kati hallgat, Géza gyűlölködve) … Lefeküdtünk, aztán te felkeltél, és rögtön telefonálgatni kezdtél! És órákig mesélted a könyved sikerét mindenkinek, míg én kipakoltam, megvacsoráztam…

Kati:               (közbevág, idegesen) Mert téged nem érdekelt! Csak másokkal tudtam megbeszélni!

Géza:             Nem is zavart, hogy mindig később jövök haza!

Kati:               Ez már túlzás! Én csak próbáltam meghagyni a szabadságodat. Azt gondoltam, nem bírnád, ha meg vagy kötve.

Géza.              Ócska kifogás. SENKI nem akar szoknyapecér lenni, érted? Egy férfi sem! Ennyit se értesz, a sok könyved után a boldog kapcsolatokról?!!

                        (hosszú csend)

Kati:               Géza, én…én tényleg nem gondoltam, hogy…

Géza:             Azt hiszem, jobb lesz, ha most elmegyek. Mondd meg Sarah-nak, hogy puszilom. Ha jön, egyáltalán.

Kati:               Ne! Géza, ne menj el! (utánafut, a nyakába csimpaszkodik, sír) Ne haragudj…igazad van…Szégyellem magam. Vak voltam…igen, lehet, hogy Dávidot…nem tudtam elfelejteni.

Géza:             Tudom.

Kati:               Ó, Istenem…elrontottuk! És teljesen fölöslegesen.

Géza:             Nem tehettél mást.

Kati:               De most még tehetünk!

Géza:             Nem. Te most is őt szereted.

Kati.               Nem igaz!

Géza:             Na, engedj.

Kati:               (csimpaszkodik belé) Ne menj el, ne hagyj itt! Géza, kérlek!

Géza:             Szia. És…segíts Sarah-nak. (elmegy)

(Kati zokog, majd dührohamot kap, szétveri a tortát, letépi magáról az elegáns ruhát,

repülnek a hajcsattok a fejéből, majd hirtelen megtorpan)

Kati:               Judit! (gyorsan telefonál) Halló, Judit? Légy szíves mondd meg mi volt…(üvöltve)…Nem érdekel a zöldborsólevesed!!! Akkor égjen! Rám figyelj légy szíves! És azonnal mondd meg, mi volt Gézával???…Ne hebegj, azt mondta, kérdezzelek meg téged! Az most mindegy, hogy mi volt! Elment. Válaszolj! Lefeküdtél vele?!…Hogy?….(leül, döbbenten hallgatja, majd szó nélkül leteszi a telefont, ami rögtön megszólal, Kati felveszi, majd halkan) Nem, semmi bajom. Csak letettem. Bocs. Köszönöm, hogy ezt elmondtad. Szia. (leteszi)

(Sarah jön, megáll döbbenten, nézi a szétbombázott asztalt, az összetört Katit)

Sarah:            Mi van itt? Kitört a harmadik világháború?

Kati:               Ó, Sarah! Kislányom! (a nyakába borul)

Sarah:            Ó, mi ez a drámai jelenet? Na, anyu!…

Kati:               (sírva) Meg tudsz nekem bocsátani?

Sarah:            Nem. Egyébként mit?

Kati:               Mindent.

Sarah:            Azt nem. Apa hol van?

Kati:               Itthagyott.

Sarah:            Akkor kvittek vagyunk.

Kati:               Hogy?

Sarah:            Mindegy. (körbenéz) Úristen, mi van itt? (gúnyosan) Na de anyuci!

                        Hálaadáskor?…

Kati:               Sarah, kérlek most ne. (próbálja fegyelmezni magát, de zokogásban tör ki)

Sarah:            (melléül, komolyan) Mi történt?

Kati:               Lefeküdt!…Lefeküdt Judittal!

Sarah:            Apa?!…

Kati:               De, nem is ez…hanem hogy…végig rólam beszélt!

Sarah.             (egyre jobban csodálkozik) Mikor?

Kati:               A gimnáziumban.

Sarah:            Gimná…és ezen most sírsz?!

Kati:               Jaj, nem érted! Engem szeretett! Érted? Szeretett! És én…én hülye!

Sarah:            Szóval vele járt, de téged szeretett?

Kati:               Nem jártak…csak egyszer…egy buli után…és szörnyű volt… azt

mondta Judit, hogy…Géza sírt!! (újra zokog)

Sarah:            (tétován) Jó hát…szar ügy…de mégiscsak húsz éve volt! Mit mondjak én?

Kati:               Te? Miért?

Sarah:            Engem tegnap hagyott ott Leslie! (ő is sírni kezd, majd nevetve-sírva összebújnak)

Kati:               De hát miért?

Sarah:            (az asztalhoz megy, kézzel tömi magába a tortát, vihog) Nincs egy őszinte mondatom…nem figyelek rá…meg mi is volt még?...(nézi az asztalt) Nahát, ezt le kéne fényképezni! Hihetetlen! Ma nem játsszuk a „jajderemek” családot? Gyertyafényes vacsorával, tüllruhában? Nem baj, hogy a tortával kezdtem? És állva?

Kati:               (szintén vihogva) Nem! Sőt, édessel kezdeni egészséges. (Sarah torkán megáll a falat)  Jaj, nem úgy értem, hogy azért! Csak…eszembe jutott, hogy olvastam… (összeomolva) Ez borzasztó! Hát már tényleg nincs egy mondat, ami a sajátom lenne?!

Sarah:            Ez az! Ezt mondta még Leslie! Hogy filmekbe valók a mondataim!

(összenéznek, kínjukban megint vihogásban törnek ki)

Kati:               Hát akkor talán…írj filmeket! (még jobban nevetnek, majd Sarah, hirtelen, az amerikai filmeket parodizálva, Katihoz fut)

Sarah:            (műhangon) Ó, anyucikám, hát mi bajod? Ne sírj! Szeretlek!

Kati:               (nevet, belemegy a játékba) Én is szeretlek, kicsim! Ne aggódj! Én mindig itt vagyok neked! Kérsz egy kis pulykát, drágám?

Sarah:            Gesztenyés?

Kati:               Igen!

Sarah.             Ó, a kedvencem! Te vagy a legcsodálatosabb anyuka a világon!

Kati:               Te is csodálatos vagy, kicsim!

Sarah:            Milyen szép ez a hálaadás! Az ember szíve megtelik melegséggel! Rosemaryék is eljönnek?

Kati:               Hát persze, hogy jönnek, drágám!

Sarah:            Milyen szép este lesz! Szeretem Rosemaryt! A kedvenc nagynénikém!

Kati:               És képzeld, itt lesz Margaret is a fiával, George-al. Nagyon csinos fiú! És állítólag nem jár senkivel!

Sarah:            Tényleg? Ó, George! Vajon észrevesz engem?

Kati:               Hát hogyne venne észre! Te vagy a leggyönyörűbb az egész társaságban, kislányom! Olyan szép vagy!

Sarah:            Igazán? Te is, anyukám!

Kati.               Szerintem…énekelj neki! Csodálatos hangod van!

Sarah:            Azt mondod? Hát jó!…(feltesz egy kalapot, és egy amerikai slágert kezd el énekelni, táncolni, parodizálva) Somebody loves me, I wonder who, I wonder who can it be…(felhúzza Katit, ő is vele táncol, nevetve énekelnek) … Somebody loves me, I wonder who, maybe it’s you!…

Gyöngytyúk a zokniban

3. Jelenet

(Diána lakása. Péter,Diána, Alex. Péter pakol, Diána a kanapén fekszik kiborulva)

Alex:             Igazán? A nőket?! Akkor mért élsz egy bajuszos nővel?

Péter:             Ezt kikérem magamnak! Diánának nincsen bajusza! 

Alex:             De volt! Méghozzá nem is olyan régen! Mondjuk Dávid korában.

Péter:             Az rég volt és elmúlt. A feleségemet Diánának hívják. Én kizárólag és csakis a nőket szeretem! Soha nem vonzott a saját nemem!

Alex:             Soha ne mond, hogy soha! Tudod, ha az ember biszexuális rögtön duplájára nő a lehetséges partnerek száma.

Péter:             (megragadja Alexet) Nem vagyok biszexuális, érted?!

Alex:             (halkan, kacéran) Ezt pont nekem mondod?

Péter:             (idegesen) Diánára is csak azért mondtam, hogy bajuszos, hogy téged bosszantsalak.

Alex              Akkor miért hagyod el?….(Péter még jobban szorítja a nyakát)

Péter:             Mert…gyereket akarok érted?

Alex:             Ma mindenki meg akar fojtani?! (Péter elengedi)

Diána:           (az ágyból) De hát pont Katitól akarsz gyereket, drágám?

Péter:             Nem. Nem tőle.

Diána:           (felpattan) Szóval van valakid? Nyilatkozz!

Péter:             Semmi közöd hozzá.

Diána:           Semmi közöm?  Hallod ezt? Semmi közöm! (sir)

Alex:             Ó, szegénykém.

(Péter összeroskadva leül, sir. Diána erre rögtön abbahagyja a sírást, int Alexnak)

Diána:           (Alexhoz, súgva) Menj már!

Alex:             Értem. (arrébb megy, de nem megy el)

Diána:            (Péterhez) Na, gyere ide.

(Péter odamegy, az ölébe fúrja a fejét)

Péter:             Mama, ne veszekedj velem, könyörgöm!  Tudod, hogy csak téged szeretlek!

Diána:            Tudom, drágám, tudom. Nyugodj meg.

Péter:             Olyan nehéz ez…Szeretlek…Én…nem akarlak elhagyni, de…

Diána:            Dehogynem. Értelek. Semmi baj.  (felhúzza maga mellé az ágyba)

(Alex karbatett kézzel áll, jelezve, nem tetszik neki, hogy Diána megint  megbocsát)

(Diána Péter fejét magához húzva tartja, közben hátranyúl a másik kezével és egy

vázát vág Alexhoz, aki elugrik, mérgesen kiszalad)

Péter:             (szipogva) Mi volt az? (fel akarja emelni a fejét, de Diána visszanyomja)

Diána:            Semmi. Csak a szomszédban veszekszenek megint a Gáspárék.

                        Jól van, édesem. Itt a mama. Nyugodj meg. (puszilgatja a fejét)

Gyöngytyúk a zokniban

2.Felvonás

1. Jelenet

(Diána lakása reggel van. Csöngetnek. Diána álmosan kibotorkál a hálószobából, Alex jön, dalol)

Alex:              O sole mio sono fronta di te……

Diána:            Jaj, mit akarsz? Idejössz korán reggel Pavarottit játszani, hogy felébressz? Hány óra?

Alex:              Egy kis kávéért jöttem, egyébként meg nincs már reggel. (leveszi a kávét a polcról) Kösz!

Diána:            Hé! Ne vidd el az egészet! Ó, micsoda szomszéd! Mondd, minek költöztél pont ide?!! (kikapja a kezéből a kávét) Mit gondolsz, mi mit iszunk Péterrel?

Alex:              (visszatépi a kávét) Visszahozom mire magadhoz térsz!(elindul, bekukkant a hálószobába visszafordul) Egyébként csak egy személyre kell, ha jól látom!…

Diána:            Mi? (feltépi a fürdőszobaajtót, berohan, majd ki) Hol van Péter?!

Alex:              Én nem tudom!… (megy ki)

Diána:            (utána, visszahúzza, a falhoz nyomja, becsapja az ajtót) Azonnal mondd meg, te disznó! Nálad van?! Elcsábítottad?!!!!

Alex:              Én?! Hát olyannak ismersz?!

Diána:            Olyannak!

Alex:              Aljas rágalom! Menj át, ha nem hiszed! (hörögve) De ha így nyomsz, elvisz a rendőrség szándékos fojtogatás gyanújával!

Diána:            (elengedi, döbbenten) Hát akkor…hol lehet?…(berohan a hálóba, majd ki) Tényleg! Nem aludt itthon! Csak észre se vettem, mert én úgy elájultam, mint egy hulla! (lerogy) Szent Isten! Micsoda este volt!… (ráförmed) Adj már egy kávét!

Alex:              (vidáman) Ó, hát szabad itt főznöm? Eddig nem engedted!

Diána:            Most engedem.

Alex:              Na persze. Ha ki vagyunk borulva, mert Péterke Katikával tűnik el az éjszakában, akkor persze jó az Alex is. Na mindegy, már megszoktam. (közben kávét főz) Engem mindenki csak egy kiszolgáló személyzetnek kezel. Kiszolgálok a bárban, kiszolgálok itthon, kiszolgálok…khm… bárhol…

Diána:            Várj csak…Mit mondtál?! Katival ment el?

Alex:              Miért? Nem?

Diána:            De…Tényleg, de hát…Á, nem! Az nem lehet! (idegesen felkapja a telefont, hívja, majd leteszi) Nem veszi fel!!! Ilyet még sose csinált!

Alex:              Biztos még alukálnak!

Diána:            Te!… (elindul felé, Alex elszalad)

Alex:              Nem szóltam! Visszamehetek kávét főzni?

Diána:            (idegesen járkál) Hazament volna az anyjához?!…(telefonál) Gizi néni? Csókolom! Péter otthon van?…Nem?!!!…Ja…dehogynem…tudom, hol van… lement vásárolni, ne aggódj…Én aggódom?! Te aggódsz! Mindig is túlaggódtad magad, ezért hagyott el! Mit kutakodsz folyton utána? Tessék? Hogy én hívtalak?! Jó, hát én hívtalak! És? Azért még nem kell aggódni! (lerakja, tárcsáz) Jónapot kívánok. Kászonyi Pétert…Mi?! mi az, hogy hagyjak üzenetet?!

Alex:              Talán üzenetrögzítő, nem? Vasárnap van! Ilyenkor nem dolgoznak a vállalatoknál!

(Diána lerogy, feszülten)

Diána:            A kosár a helyén van?

Alex:              Milyen kosár?

Diána:            Milyen, milyen! A bevásárló! Amivel le szoktunk menni, tudod!

Alex.               Persze, hogy tudom.

Diána:            Akkor miért nem válaszolsz?!

Alex:              Válaszoljak? Jó. A helyén van. Tessék, a kávé.

Diána:            (kilöki a kezéből) Kávé?! Hülye vagy?! Ötszáz a vérnyomásom! Hol van Kati száma?…A szállodáé…melyik szoba is?…

(Alex felvesz egy cédulát a telefon mellől, odaadja)

Alex:              Nem ez az?

Diána:            De. (idegesen járkál fel és alá, majd a telefonhoz lép)           Péter-Péter! Egész éjjel nem jött haza! Őrület, nem hiszem el! Mit, de hát mit vétettem ellened drága jó Istenem, mindig olyan jó kislány voltam! Na jó eleinte kisfiú. Megölöm magam! Nem… őt ölöm meg! Nem, hogyisne, igen, tudom, tudom már… Katit ölöm meg! (kezébe veszi a telefont)   

Alex:              (a konyhapultra könyökölve, izgatottan lesi) Juj, de izgi! Hívjam majd a rendőrséget?

Diána:            Idióta! Még mindig itt vagy?!

Alex:              Na jó, én nem akarom persze, hogy elvigyenek, de azért mondd csak meg a számukat! (tollat vesz az asztalról) Mert, ha bejelented, tudod, akkor kevésbé büntetnek! Kettős gyilkosság lesz, vagy csak egy?

Diána:            Egy biztos! Ha nem takarodsz azonnal haza!

Alex:              Nem. Nem hagylak itt ilyen rossz idegállapotban. Inkább ölj meg! Tessék! (széttárja a karját)

Diána:            Idióta!          

2. Jelenet

(Kati szállodaszobája. Kati és Péter az ágyban, mélyen alszanak, csöng a telefon,

felriadnak)

Péter:             Tessék! Ki az?

Kati:               Mi van?! Ó, a fejem!…

Péter:             A telefon.

Kati:               Mi?

Péter:             Csöng.

Kati:               Hát akkor vedd föl! (visszadől)

Péter:             A tied! Illetve ez…(odaadja a szállodai telefont)

Kati:               (kelletlenül beleszól) Helló! Here Cathy Tomek….Tessék?!!! Kicsoda? Mi? Milyen Di…(rájön, rémülten) Diána?!….Nem, dehogy ijedtem meg, miért? …Hol van Péter?…Honnan tudjam , hogy hol van Péter?….(Péter integet) Hát nincs otthon? Valami baja esett?….Dehát hogy hívjam a telefonhoz, ha egyszer nincs itt?! Mi az, hogy előtte vagy utána ment el?! Kikérem magamnak! A fiam lehetne? Na ne mondd, képzeld, neked is! (Péter belecsíp) Au!…Nem, nem mondtam, azt, hogy aú!….Miért lenne itt, csak megbotlottam a székben! Ja igen, ezért mondtam, hogy aú! Halló!…Halló!….(Péterhez) Lecsapta.

Péter:             (hirtelen felül) Diána!

(összenéznek, mostanra térnek magukhoz teljesen)

Kati:               Úristen! (Péterre mered) Hogy történhetett? Aú! (a fejét fogja)

                        Mennyit ittam?

Péter:             (mosolyogva átöleli) Miért? Ha nem ittál volna…

Kati:               (kicsit elhúzza magát) A fiam lehetnél!

Péter:             De szerencsére nem vagyok! Vagy…nem szerencse? (csipkedi Katit)

Kati:               (kuncogva) De. Szerencse. (majdnem összebújnak, majd Kati hirtelen)

                        Dávid! Vagyis…Diána! Gondolod, hogy…rájön? (Péter vállat von, végignéz a meztelen Katin, aki csak a takarót tartja maga elé, át akarja ölelni, Kati eltolja) El kell menned! (Péter maga elé mered)

                        Na mi van?

Péter:             Nem tudom.

Kati:               Nehogy azt mondd, hogy belémszerettél! Egy éjszaka alatt! Mert nem veszem be! Bár neked anyakomplexusod van.

Péter:             Nincs!

Kati:               Ja, persze, nincs. Csak véletlenül vagy itt velem és élsz egy velem egykorú férfi…vagy…nővel. (Péter maga elé meredve ül) Most mi van?!

Péter:             (kifakad) Jó, van!

Kati:               Mi?

Péter:             Anyakomplexusom! De nem tehetek róla! Eperfagyit kaptam, ha vele maradtam, és nem mentem a térre játszani! És…csattot tett a hajamba! Mert olyan gyönyörű göndör fürtjeim voltak, mint egy kislánynak! Négy éves koromig mindenki azt hitte, lány vagyok! Aztán meg kinevettek! Pedig én nem…Engem nem érdekeltek a fiúk.

Kati:               Oké. Diána nő. Úgyhogy most szépen kelj fel, és menj haza. Hozzá.

Péter:             Te nem értesz.

Kati:               Mit kéne  értenem? Volt egy zűrös éjszakánk, megtörtént, kész, ennyi. Sajnálom.

Péter:             Sajnálod?!

Kati.               Hát jó…nem sajnálom. De…Diánát sajnálom. Ő szeret téged.

Péter:             Én is szeretem. De nekem…sorsdöntő volt ez az éjszaka.

Kati:               Jézusmária! Ne! Ne kezdd! Fiatal vagy, de azért nem vagy már te se 16 éves kamasz!

Péter:             Mondom, hogy nem értesz. Nem azt akarom mondani, hogy belédszerettem!

Kati:               (megütközve, kicsit megbántva)…Nem?…

Péter:             Nem! Egész másról van szó! Tudod…hogy is mondjam…(végigsimítja lassan Katit) Te…olyan…olyan más vagy…Szóval….

Kati.               …Hogy NŐ vagyok, azt akarod mondani?

Péter:             (izgatottan) Igen! Pontosan ezt! Tudod, sose tudtam magam hova tenni! Anyám…hát igen. Hosszú történet. Először  idősebb nőkkel kezdtem …aztán jött Dávid… azt hittem ő érdekel…de…egyre jobban zavart, hogy férfi…én…én nem vagyok meleg! És utálom ezt az egész kócerájt! Ő úgyszintén kereste önmagát…és egyszerre jöttünk rá, mi a megoldás! Vállalta a műtétet.

Kati:               Miattad?

Péter:             Nem csak. Maga miatt, de…én is közrejátszottam. Azt hiszem. És akkor tényleg azt hittük, boldogok vagyunk. Hogy igen, ezt akartuk. DE már régóta érzem, hogy nem az igazi…és ma rájöttem. Nőt akarok! Érted? Nem anyát, nem férfit, igazi, hozzámvaló, korombeli nőt! És gyereket! Apa szeretnék lenni!

Kati.               És ez pont rólam jutott eszedbe?

Péter:             (magához húzza, kedvesen) Igen…rólad. Te annyira fiatalos vagy! Ki hitte volna?

Kati:               Kösz.

Péter:             Bocs…de hát ránézésre azért az ember látja a korkülönbséget…itt az ágyban viszont…egyáltalán!…(összebújnak, kicsapódik az  ajtó, Diána pongyolában be.)

Diána:            Hát így állunk szégyentelenek! Disznók, aljas disznók!

Péter:             De kicsim mért izgatod így fel magad, hisz nem történt semmi!

Diána:            Semmi?! Majd fog! Elválok tőled, te nőfaló!

Kati:               Tényleg Diána, csak nem képzeled… hogy… Péter hazakísért, és… annyit ittunk, hogy elaludtunk és…a telefonodra ébredtünk.

Diána:            Azt észrevettem! Te is hazudsz, ebben a korban?!

Kati:               Ezt kikérem magamnak!

Péter:             Én is! Kati egyáltalán nem öreg!

Diána:            Nem? És ezt te honnan tudod?

Péter:             Hát…

Diána:            Ó, de átlátszóak vagytok! Legalább lennétek őszinték! Tisztességesek.

Kati:               (dühösen) Őszinték?! Ezt te mondod?! Aki pofátlanul kikezdesz Gézával az orrom előtt?!

Diána:            Bocsánat, ő kezdett ki velem!

Kati:               Naná, mivel azt hitte nő vagy!

Diána:            Az is vagyok!

Kati:               És ezt pont Gézával kellett tudatnod? Hogy kiröhögjön engem a múltunk miatt? Hogy fogok ezek után a szemébe nézni?

Diána:            Sajnálom, te mentél hozzá! De figyelmeztetlek, hogy ez a fiú Péter és nem Géza! Az én férjem, érted?! Az enyém! Egyébként meg, a fiad

                        lehetne!

Kati.               Neked is!

Diána:            Lehetett volna több eszed!

Kati:               Neked is!

Diána:            Én megbíztam benned!

Kati:               Én is!

Péter:             Hölgyeim, kérem, vége az első menetnek! (közéjük áll)

Diána:            Ó a Gentlemanus! És te mit akarsz, zöld kártyára fáj a fogad, túl az óperencián?

Péter:             Ugyan édesem, tudod, hogy én csak téged szeretlek, te vagy a mindenem! Életem asszonya! Istennő!

Diána:            Ezt mered nekem mondani, miután nyakon csíptelek a barátnőmmel!  (keserűen) Barátnőmmel!? (Katihoz) Milyen barát vagy te?! Először itt hagytál a Gézáért. Most hazajöttél tönkretenni a házasságomat, a nehezen kialakult boldogságomat!

Kati:               Egy valódi boldogságot nem lehet tönkretenni!

Diána:            Úgy érted, hogy Péter nem szeret? Hát vedd tudomásul, hogy szeret! Csak engem szeret! TE csábitottad el! Mert egy gyenge jellem.

Kati:               Hogy gyenge, azt nem mondanám! Ha te valaha ilyen lettél volna férfikorodban…

Diána:            (toporzékolva) Elég!!! Hallani se akarom!

Kati:               Márpedig hallani fogod! Tudod mit csináltunk?

Péter:             Na ne, hagyjátok abba, könyörgöm!

Kati:               (félrelöki) De igenis, hadd hallja! Elég sok bánatot okozott nekem!

Diána:            Én?!

Péter:             Na jó, én megyek.

Mindketten:  Péter! Ne!

Péter:             Titeket semmi más nem érdekel, csak egymással vagytok elfoglalva! (elrohan)

Kati:               Elment. Én pakolok.

Diána:            Na nem drágám, te nem pakolsz, te előbb végighallgatsz engem! (kiveszi a  kezéből a táskát)

Kati.               Hagyj békén te erkölcsi rohadék! Te moral insenity! Tönkretettél! Én nem szoktam így…én nem vagyok ilyen!

Diána:            Ó, persze, te nyilván egy nagyon rendes kis nő vagy, igaz? Ideális!

Kati:               Nem, nem vagyok ideális! Voltak kalandjaim! És szeretőim! De azt legalább tudatosan ÉN akartam! Nem részegen mentem bele véletlenül…MÁS miatt!

Diána:            Miattam? Tehát én vagyok az ok?

Kati.               Igen, te vagy az ok! Elegem van belőled! Gyűlöllek, utállak, és undorodom tőled!

Diána:            Én is tőled! Kurva!

Kati:               Buzi!

Diána:            Tönkretettél!

Kati:               Te is engem!

Diána:            Péter még sose csalt meg!

Kati:               Akkor itt volt az ideje.

Diána:            Féltékeny vagy?! Mert téged a Gézukád megcsalt?!

Kati:               Nem! TE vagy féltékeny, mert látod, hogy Pétert elvesztetted!

Diána:            Miattad?! Háhá! Azt gondolod, te kellesz neki?

Kati:               Nem. Neki egész más kell.

Diána:            (ijedten) Mi? Hogy érted? Mi kell? (Kati nem válaszol, dühösen pakol, Diána megragadja) Mi kell?! A te lottyadt melleid?!

Kati:               (megdermed egy pillanatra, majd gyűlölettel) Bármilyenek, de EZEK  (széttárja a pongyolát) IGAZIAK!

(Diána hirtelen pofonvágja, mindketten döbbenten állnak)

Kati:               Takarodj!

(Diána toporog, majd zavartan kirohan, Kati zokogva az ágyra veti magát)

3. Jelenet