Gyöngytyúk a zokniban

És íme az utolsó jelenet:

Köszönöm kedves olvasómnak a figyelmet és biztást!

11. jelenet

(Kati otthon ül, és az óráját nézegeti. Sarah jön, kiöltözve, boldogan, a nyakába borul)

Sarah:             Anyu, anyu! Képzeld, minden úgy lett, ahogy Diána mondta! Baker! Ezt nem hittem volna! Hol van Diána?

Kati:               Nem tudom. Na mondd már, mi volt!

Sarah:             Képzeld,  az a tyúk már két hét után be akarta mutatni a szüleinek, és kellett vegyen egy szmokingot, mert másképp nem engedik be a hálaadási partyra!

Kati:               Jó, és?

Sarah:             Amúgy nem ártott neki ez a kis környezetváltozás, mert tök jól nézett ki, ilyen  vé alakú pulcsi volt rajta, mint az angol diákokon Oxfordban, de marha jól áll neki, és tulajdonképpen rájöttem, hogy sose bírtam azt a szakadt szürke farmerját, pláne, hogy ki se mosta soha, én azt szerettem ahogy apu öltözközött, olyan laza eleganciával, és most, Leslie is úgy nézett ki, egy az egyben!

Kati:               De mi történt?!!!

Sarah:             Camparit ittunk! Életemben nem jutott volna eszembe! Tök finom! Meg táncoltunk is! De tudod hogy? Jaj, az isteni volt! Sose táncoltunk még, mert azt mondta, falábú, én meg örültem, hogy nem kell esetlenkednem a miniszoknyás csinibabák között, erre kiderült, hogy imádunk táncolni mind a ketten! És képzeld! Azt mondta, álomszép a lábam!!! Meg hogy ilyen csajt még nem is látott! Én kéne legyek Miss Amerika!

Kati:               Szóval kibékültetek?

Sarah:             Még a körmöm is tetszett neki! Ez a mintázat különösen, hogy fele fekete, fele fehér, azt mondta, na, végre, ez vagy te!!!

Kati.                A külsőségeken kívül mondott valami értelmeset?!!!

Sarah:             Ezek nem külsőségek! Hát nem érted? Szeret!

Kati.                Mondta??

Sarah:             Mondta. De hát ezt amúgy is tudtam.

Kati:               Egy hete még nem úgy nézett ki!

Sarah:             Na jó, nem, de én belül mindig is tudtam, hogy csak ő, és ő is, de nem gondoltam, hogy meg tud változni! Pontosabban…ezt ő mondta nekem.

Kati:               Szó szerint?

Sarah:             Hát hogy…milyen édes vagyok….hogy nem sértődtem meg, hanem végighallgattam…állítólag életében először! Na, ekkor majdnem megszólaltam, de visszafogtam magam. Még hogy én nem hallgattam végig soha? Na mindegy. Eltűrtem, és arra gondoltam, amit Diána mondott, hogy csak egy  önző férfi, aki hallgatni akarja a saját hangját, mindenre csak bólogassak, na és akkor bólogatva végighallgattam, az önző siránkozását, hogy ő mennyit szenvedett –minekutána Ő hagyott el! Haha! – szóval nem tud élni nélkülem, de én mindig olyan tüskés vagyok, meg önző …ekkor se szólaltam meg!…és neki kellett egy kedves lány, aki csak hallgatja, simogatja, és igazat ad neki mindenben, mert kisebbségi komplexusa van, de erről nem beszélni kell, hanem elmulasztani szeretettel és erre csak egy nő képes,  és mindegy ki az a nő, na ekkor tényleg majdnem felpattantam…

Kati:               A disznó! Még hogy mindegy! Csak nem azt mondta, hogy erre Sally is jó volt?!

Sarah:             Hát majdnem, de nem egészen. Sally arra volt jó, hogy rájött, mégsincs igaza, merthogy az a nő egyesegyedül én vagyok! És már régóta csak rám gondol, de félt jelentkezni, mert  remélni se merte, hogy valaha én is ilyen leszek, illetve hogy TUDOK ilyen IS lenni!

Kati:               Mint Sally?!

Sarah:             Nem…ilyen…egyedi, különlegesen csinos, kedves és szerény, és okos egyben, és bölcs, és igazi nő!….És imád és megőrül értem!!!

Kati:               Hát, azt látom, hogy ott nem sokat beszéltél.

Sarah:             Ja, még az is volt, hogy persze azt akarja, hogy menjek fel, de mondtam, hogy nem, majd hívjon, ezt nekem is át kell gondolni.

Kati:               Mit kell átgondolni?! Hát majd megőrülsz érte!

Sarah:             Ezt mondta Diána. Hogy várakoztassam egy kicsit.

Kati:               És ha megsértődik?!

Sarah:             Akkor nem megyek hozzá.

Kati:               Miért, el akar venni?!

Sarah:             Ja, azt még nem mondtam?

Kati:               Hát ezt speciel nem! Ó, Sarah! Úgy örülük! (átöleli)

Sarah:             (szipogva) Én is! Na, most tényleg olyanok vagyunk mint egy amerikai család! Ó, anyám! (sírva-nevetnek, Sarah lerúgja a cipőjét) Ezt most már leveszem, mert azért nagyon nyom!

(Diána jön, pont meghallja az utolsó mondatot)

Diána:            De bevált?

Sarah:             Be!

Diána:            Valamit, valamiért, kisasszony! Szóval sikerült?

Sarah:             Minden! Ahogy mondtad! (átöleli)

Diána:            Sarah! Úgy örülök! Miattad siettem haza! Mesélj!

(csöng Sarah telefonja, Sarah ránéz, elérzékenyülve)

Sarah:             Bocs, de most telefonom van. Majd anyu elmeséli. (felveszi a telefont, közben felszalad a szobájába, kezében a cipő, másikban a telefon, szerelmes hangon) Szia! Itt vagyok! …Igen, itthon…

(Kati és Diána néznek utána, meghatódva)

Kati.                Hát ezt…elintézted. Kösz.

Diána:            Én? Ugyan. Neked köszönhető. De örülök, ha közöm volt hozzá.

Kati.                Hol voltál?

Diána:            Egy bárban.

Kati:               Á, szóval mégiscsak elmentél John-hoz…

Diána:            Igen, elmentem, és képzeled, megénekeltetett…és sikerem  volt…

Kati:               Ühüm…Örülök.

Diána:            De…aztán…

Kati:               Összejöttetek?

Diána:            Hát épp ez az .

Kati:               Igen?!

Diána:            Nem. Hirtelen…annyira elkezdtetek hiányozni! Főleg, hogy mi van Sarah-val, meg, hogy nem főztem…és …képzeld egyik pillanatról a másikra felálltam és otthagytam! (nevetnek)

Kati:               Otthagytad?

Diána:            Igen, szegény, annyira elképedt! És pont a taps után! Egyáltalán nem értette! Sikerem van, aztán elrohanok!

Kati.                De hát maradhattál volna, ha jól érezted magad! Nem vagy idekötve!

Diána:            Tudom, de épp ez az, hogy nem éreztem jól magam! Volt egy pillanat, ami jó volt. Táncolni egy férfivel…Szegényt becsaptam. Azt hitte vele jó, pedig csak az az érzés volt jó…Hogy átölel valaki. Pedig tulajdonképpen helyes pasi, nincs is bibircsók az orrán…rosszul emlékeztem…na jó, nem az én generációm…

Kati:               Úgy érted, épp az a baj, hogy a TE generációd…

Diána:            Így is lehet fogalmazni, de lényeg az, hogy ahoz képest kifejezetten jóképű, imád,  plusz van egy bárja…szóval elméletileg el is tudnám fogadni…ha ti nem lennétek.

Kati:               Ezt…hogy értsem?

Diána:            Nem tudom.  Ahogy ott ültem, feljött minden…ez az egész bár-élet valahogy olyan távolinak tűnt…és…hazavágytam. Úgy értem… ide.

                        Itt olyan nyugalom van. Lehet, hogy egyszerűen csak fáradt vagyok. Belefáradtam mindenbe és mindenkibe. Itt úgy érzem magam, mint otthon. Ahogy régen volt nálunk …csak fordítva…nem anyu jön be néha, hanem Sarah…Mi meg jókat beszélgetünk, nevetünk…

Kati:               Igen…Valahogy így van. (elkezd nevetni, majd utánozva egy férfihangot) „Leningrádban a platinás háztetők…”

Diána:            (szintén kibuggyan belőle a nevetés)…Török tanár úr! (folytatja az utánzást) „Hajítófabatkát sem ér”…

Kati:               „És holttestemen át fújó paprikák száguldjanak…”

Diána:            „…a kivívott diadalra!” (rázkódnak a nevetéstől) Tomek, Nyírő mit nevetnek?!

Egyszerre:     (fenyegető hangon) „Százak döngetik a gimnázium kapuit!”

Diána:            És a verselemzés?…Emlékszel? „ Góg és Magóg fia Ő…”

Kati:               „Verecke híres útján jött Ő….Tudjátok, hol van Verecke? Ott lenn délen, az Aldunánál…” (kidőlnek a nevetéstől)  Jaj, nem bírom!

Diána:            (italt hoz) Csirió!

Kati:               Csirió! (isznak, kis csend)            

Diána:            Csirió! Hányszor mondtuk ezt az Amigóban!

Kati:               Mikor épp kibékültünk!

Diána:            És milyen szép voltál a kis fekete ruhádban.

Kati:               Mert anyu szerint.

Diána-Kati:   Mindig kell egy kis fekete a szekrénybe!

Kati:               És milyen jóképű voltál! Nem is, inkább szép. Olyan költői és finom.

Diána:            Ó, a múlt! A megszépítő messzeség!

Kati:               De most, itt vagy! Csirió!

Diána:            Igen itt! És úgy tűnik, veled jobban érzem magam, mint Péterrel.

Kati:               És Ilona?

Diána.             És Ilonával.

Kati:               És John?

Diána:            És John-al.  (nevetnek)

Diána:            Milyen furcsa ez.

Kati:               Milyen furcsa.

Diána-Kati:   Csirió!

Diána:            Tudod, mi most milyenek vagyunk?

Kati:               Mint két hülye vihogó idióta.

Diána:            Nem. Olyanok vagyunk, mint gyöngytyúk a zokniban.

(Katiból ismét kibuggyan a nevetés)

Kati:               Mi?!!!

Diána:            Gyöngytyúk a zokniban! Ezt nem meséltem?!

Kati:               Nem. Ezt nem.

Diána:            Hogyhogy? Pedig ez nálunk családi mondás volt.

Kati:               És? Mit jelent?       

Diána:            Béla nagyapám híres állatbarát volt.

Kati.                Azt tudom. Ma állatvédőnek mondanák.

Diána:            Igen. Különösen a madarakat, baromfikat szerette, no meg engem.

Kati:               Hát ez természetes!

Diána:            Na, és akkor egy nap a szomszédban egyetlen gyöngyike kelt ki, amivel nem akartak bajlódni. Nekünk meg épp volt egy kotlósunk otthon, és így örökbe fogadta az újszülöttet. De nem volt miben hazahoznia, ezért a zoknijában hozta haza, nagyanyám meg döbbenten nézte az izgő-mozgó zoknit az asztalon! Azóta járja nálunk a mondás, ha valami teljesen szokatlant látunk-hallunk: mint a gyöngytyúk a zokniban!

(kis csend)

Kati:               Gyöngytyúk a zokniban. Hát igen…Tényleg olyanok vagyunk.

(nézik egymást) És most mi lesz?

Diána:            (feláll, elkezd egy tyúkot utánozni, úgy jár-kel, hozzá kotkodácsol, Kati nevet, Diána visszaül, átöleli, Kati a vállára dől) Ki tudja mit tartogat még számunkra a sors? (összenéznek, megsimogatja Katit)

Kati:               (zavartan) Nem…mi nem maradhatunk így mert…

Diána:            Mi ez az égett szag?

Kati:               Jézusom, a rakottkrumpli! (felpattannak mind a ketten)

Diána:            Hát főztél?

Kati:               Mit csináljak, nem jöttél!

Diána:            Ez szemrehányás?

Kati:               Még szép! Mindig te főzöl! Ezért felejtettem el! Úristen, ez szénné égett!

Diána:            Mutasd! Várj, nem szénné, a tetejét még meg lehet menteni! Adj egy kést!

Kati.                Ugyan már, az ehetetlen!

Diána:            Na, add ide! Fogd a másik oldalát!

Kati:               Aúúú!

Diána:            Egy ronggyal, hát forró! Na, tegyük ide.

Kati:               Ne oda, ide szoktam.

Diána:            És Sarah mindig leveri! Kicsit beljebb. Most jó.

(folyamatosan beszélnek,  közben lassan sötét)

                                                           FÜGGÖNY

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük