Gyöngytyúk a zokniban

8. jelenet

(Éjszaka. Kati hálóingben, verejtékezve, kibotorkál a nappaliba, felgyújtja a villanyt,

elővesz egy üveget, iszik egy pohárral, liheg, látszik, hogy rosszat álmodott, bevesz

néhány tablettát is, egy naplót olvas, kicsit sírva, majd kiesik a kezéből, elalszik.)

8/a. álomkép

(A fiatal, gimnazista Katit látjuk egy korabeli lakásban, ami hasonlít természetesen a

Dávidékéhoz, a szobájába ül, tanul. Kicsapódik az ajtó, Kati anyja jön, kiborulva,

lihegve, megáll, a szívét fogja.)

Anya:             (hiszterikusan) Tönkre fog tenni! Az apád tönkre fog tenni! Megölöm! Megölöm! Figyelsz rám? Kati! Hallasz egyáltalán?!

Kati:               (halkan) Tanulok, mert holnap dolgozat…

Anya:             Hát ez nem igaz! Ez nem igaz! Egyik se figyel rám! Én itt dögölhetek meg, igaz?! (üvöltve) Hallod?!

Kati:               (ijedten) Igen.

Anya:             Érdekel is téged! Egy kedves szót, ha kapnék valakitől, csak egyet! Ez a mamlasz, ez semmire nem viszi! Ez nem férfi! Te Más férfiak kétszer ennyit keresnek! De a te apád!…Hozzá ne menj egy ilyenhez! Á, ilyen nincs is még egy! Bár, az a fiú, akit a múltkor bemutattál, mit mondjak…eléggé nyámnyila egy alak! És vékony a karja! Milyen férfi az ilyen?

Kati:               (feszülten, de félve) Dávid mindenkinek tetszik.

Anya.              Ja, persze, hallgass csak másra! De azért, annak ellenére hogy utálsz, mégis kénytelen vagyok megmondani az igazat! Mert egy anyának ez kötelessége! Nem hozzád való!

Kati:               (szinte sírva) Miért bántod?

Anya:             Miért? Mert szeretném, ha boldog lennél! És te, a te fejeddel, a te külsőddel, jobbat érdemelsz! Csak arra vigyázz, hogy szoknyát ne vegyél fel! Mert görbék a lábaid! És nincs csípőd! Nekem szerencsére van! Száz jobb is akadt volna, miért kellett hozzámennem ehez a szerencsétlenhez?!

Kati.                (kiabál, sírva) Elég! Hagyd abba!

8. jelenet (folyt)

(nagy üvöltés, Kati a saját sikítására ébred, zihálva, a nappaliban, Diána kiszalad egy

szobából rémülten)

Diána:            Mi van?

(Kicsapódik Sarah ajtaja)

Sarah:             (üvöltve) Elég!!! Hagyd abba!!! (becsapja az ajtót)

Diána:            Mi volt ez?

Kati:               (Diána vállára borul) Anyuval álmodtam.

Diána:            Megint kiabált?

Kati:               Honnan tudod?

Diána.             Hát csak emlékszem rá! Mennyit sírtál a vállamon anyád miatt! Sőt. Volt, hogy nálunk is aludtál. Nem emlékszel?

Kati:               De, arra emlékszem, csak már elfelejtettem hogy ezért…

Diána:            Na jó, hát másért is…de sokszor jöttél csak úgy, mert ki voltál borulva.

Kati.                Tényleg…

Diána:            És én mindig azt mondtam, miért nem ülsz le vele beszélni, és te azt mondtad nem lehet.

Kati:               Tényleg.

Diána:            És miért?

Kati:               Nem tudom…

Diána:            Mert egy önző dög. Már bocsánat. Így mondtad. És, hogy fogalma sincs önmagáról, olyan mint egy hároméves gyerek, hisztizik, toporzékol, és félsz tőle.

Kati:               (dermedten) Sarah is ezt mondta nekem egyszer. Hogy fél tőlem. És…egyáltalán nem értettem.

Diána:            Én viszont már kapisgálom….Szóval ezeket juttattam eszembe?

Kati:               Igen…Valami történt azóta….De…Nagyon rossz! Mindenkivel összevesztem! Senki nem áll velem szóba. Se Géza, se Sarah, és a kiadónál is utálnak.

Diána:            Ez normális dolog, ha az ember elkezd változni.

Kati?               Változni?!

Diána:            Igen. Változni. Végre! Nézz tükörbe! (a tükör felé fordítja erős mozdulattal, Kati felnyög) Látod? Látod, hogy pont olyan vagy, mint az anyád?! És mint Sarah kezd lenni?!

Kati:               Neee! Ezt az egyet nem akartam. Hogy olyan legyek. És mindent elkövettem, hogy Sarah-t ne úgy neveljem. Mindenhova elengedtem, nem tartottam féken, nem veszekedtem vele…

Diána:            Magyarul: szartál rá. Ez ugyanolyan mintha pórázon tartottad volna. Csak fordítva. (csend) De Sarah remek lány. Nyugi. Könnyen helyre fog jönni.

Kati:               Ezt…hogy érted?…

Diána:            Úgy édesem, hogy akkor én most kézbe veszem a dolgokat! Ha megengeded. Itt van két tropa nő, pontosabban három, de én már jobban vagyok, mert látom, szükség van rám! Nem véletlenül kerültem ide. Meg amúgy is, már könnyebben dolgozom fel a sérüléseket, mint te. Hál’ Istennek.

Kati:               Mit akarsz csinálni?

Diána:            Úgy látom, hajnalodik. Akkor már nem nagyon érdemes visszafeküdni.

                        A zuhany alá!

Kati:               Tessék?!

Diána:            Mondom: irány a fürdőszoba! Vagy lökjelek mégegyszer a tükör elé? Hogy nézel ki?! Én addig csinálok reggelit. Adj egy kis köténykét.

Kati:               Köténykét?…Nem szoktam…

Diána:            De biztos van valahol, egy eldugott fiókban…(keresgél) Majd megtalálom. Na, sipirc. (hangosan) Sarah! Ébresztő!

Sarah:             (bentről) Ki óbégat?

Diána:            Kuss legyen, felkelni és mosakodni, mert hasadra süt a nap! (kihúz egy fiókot) Na, ugye, hogy van kötényke? (ajtócsapódás, Kati rémülten berohan a fürdőszobába)

Sarah:             Takarodjon innen maga….

Diána:            Mit kérsz reggelire, kedvesem? Pirítóst? Vajat? Dzsemet? Kávét? Teát? Na jó, lemegyek mandulás csokiért is, de azt csak a reggeli után kapod meg! Tudod, a kisgyerekek is úgy szokták! (Sarah szóhoz sem jut, tátott szájjal bámulja, a fütyörészve kenyeret szeletelő Diánát)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük