Gyöngytyúk a zokniban

A 7. jelenet olyan rövid, hát legyen még egy!

7.Jelenet

(Kati lakása. Borzalmas rendetlenség, minden szanaszét, a konyhában elmosatlan

edények, Kati tréningruhában, lógó hajjal, teljes depresszióban ül a kanapén, fülén a

telefon. Oldalt Juditot látjuk, szintén telefonnal)

Judit:              Szóval kitakarítottál?

Kati:               (apatikusan) Ki.

Judit:              El is mosogattál?

Kati:               El.

Judit:              Mi van rajtad?

Kati.               Öööö…nadrág.

Judit:              Jó, azt nem is gondoltam, hogy szoknya! De rendes, vagy egy szakadt tréning.

Kati:               (végignéz magán) Nem szakadt.

Judit:              Kati?…Biztos, hogy…jól vagy?

Kati:               (hirtelen) Miért nem mondtad meg nekem, hogy Géza ennyire szeret?!

Judit:              Milliószor mondtam!

Kati:               Millió az semmi. Egyet mondj.

Judit:              Hát például…mikor otthagyott, pontosabban kirúgtad, akkor is elmondtam, hosszan.

Kati:               Az egy szakkönyvekből vett pszichológiai papolás volt.

Judit:              Ne keverj össze magaddal.

Kati.               (ingerülten) Na jó, most le kell tennem. Csöngettek. (valójában nem csöngetnek)

Judit:              (izgatottan) Dávid? 

Kati:               Diána.

Judit:              Mindegy.

Kati:               Nekem nem.

Judit:              De…miért nem mentél ki elé?

Kati:               Hát…ő mondta, hogy majd inkább egyedül…Tudod, szeret sétálgatni Amerikában…

Judit:              Bőrönddel?

Kati:               Na, most már tényleg leteszem. Jó?

Judit:              Jó. De…amíg tényleg csönget…legalább szedd össze magad egy kicsit. Szia. (leteszi)

(Kati sóhajt, ő is leteszi, meg se mozdul, csöngetnek, Diána jön több bőrönddel,

lihegve, kifizeti a taxist, aki segít becipelni a cuccait. Diána teljesen kiborulva, nem

néz semerre, megállás nélkül beszél)

Diána:            (lihegve) Azért  legalább kijöhettél volna elém! Ez a taxis órákig keringett! Ki tudja, merre? És, ha átvert? Meg ez a sok cucc is! Mikor így ki vagyok! Szia , Katikám. (megpuszilja, lerogy)

Kati:               Szia. Nem keringett órákig, nálunk ennyi idő beérni a reptérről.

Diána:            (hátradől) Ó, de jó, végre ülni! Hogy elfáradtam ezen a gépen!

Kati:               Miért, álltál?

Diána:            Ha-ha. Nem álltam, csak be vagyok szorítva egy szűk székbe, tudod, hogy nem bírom! Ráadásul fel sem állhatok sétálgatni! Ki sem léphetek  szívni egy kis friss levegőt! Micsoda találmány! Borzalom! Borzalom! És ennyi ideig jönni!…Óceánok felett! Még le sem zuhanhat nyugodtan az ember, mert nem biztos, hogy rögtön meghal, hanem lassú fulladásnak néz elébe! Jaj, mindjárt eláll a szívem! És rémképeim voltak a Titanicról a végén! Én nem tudom minek kellett azt a filmet megcsinálni, annyira bevésődnek az ember agyába ezek a szörnyű képek!…Jaj, bocs. Hallom, csak én beszélek. Jól vagy?

Kati:               (alhangon) Jól.

Diána:            Na, ennek örülök. Jól is nézel ki. (megpaskolja a térdét) Milyen szerencse, hogy itt vagyok! Te legalább meg fogsz nyugtatni! Te vagy az egyetlen, aki mindig vidám és összeszedett tud maradni, a legszörnyebb helyzetekben is! Ugye, megnyugtatsz?

Kati:               Meg.

Diána:            Jó, már meg is nyugodtam. El se tudod képzelni, milyen állapotban vagyok hetek óta! Majdnem öngyilkos lettem! Mit szólsz?

Kati:               (fahangon) Nahát.

Diána:            Ugye? Ugye, te se hinnéd? Mert én is olyan voltam mindig, aki a jég hátán is megél…de most…most kész…végem van…(zokog, Kati semmit nem reagál, abbahagyja, szipogva) Azt mondtam, hogy John hívott?

Kati.               Nem.

Diána:            Tudod ki az?

Kati.               Nem.

Diána:            Nahát, az is egy ideszakadt magyar. Egy vén trotty. (undorral) Legalább ötven éves! Egyszer Pesten járt és belémszeretett. Azóta üldöz. Na persze, nekem nem kell. De így, hogy itt vagyok…Ki tudja? Lehet, hogy megkeresem. Mit szólsz?

Kati.               Jó.

Diána:            Milliomos. És pont egy bárja van, ahol felléphetnék. Na mindegy. Csak úgy mondtam. (elhallgat, majd Katira néz, aztán körbe, ledöbben, most veszi észre a rendetlenséget, és Kati kinézetét) Kati!!! Veled mi van?!!!

Kati:               Semmi.

Diána:            Semmi?!!!! (felpattan) Jézusmária! Ez nem te vagy! Hogy néz itt ki minden?!…Úristen!…Géza?!…miatta vagy így?…Dehát azt mondtad, már túltetted magad, és Sarah-val kibékültetek.

Kati:               Egyszer ki.

Diána:            És kétszer?

Kati.               Azóta még nem szólalt meg.

Diána:            Mi?!!

Kati.               Ki se mozdul három hete.

Diána:            Leslie miatt?

Kati:               Igen.

Diána:            Szent habakuk! És én még azt hittem, egy szanatóriumba jövök!

Kati:               Oda jöttél. (kuncog) Csak nincs orvos! (vihog) Van két ápolt…illetve ápolatlan!…Mindenki azt csinál amit akar! Legfőképp alszik.

(Sarah letántorog, nem mozdult ki 3 hete)

                        Sarah?…Felkeltél?

Sarah:             Ez ki?

Kati:               Egy…barátnőm.

Sarah:             Van mandulás csoki?

Kati:               Nem vettem. Elfelejtettem

Sarah:             A kurva életbe! Már ennyit se lehet kérni?! (visszarohan)

(Kati sírva fakad)

Diána:            (átöleli) Mi van?

Kati:               Három hete ki se mozdul. Gézával összevesztem, ő meg Leslie-vel, a fiújával. Akkor úgy nézett ki, hirtelen olyan közel kerültünk egymáshoz, mint valamikor, gyerekkorában…de aztán…depressziós lett, bezárkózott…három hete ki se mozdul.

Diána:            És csokit veszel neki?

Kati:               Mit csináljak?

Diána:            Lökd ki az ágyból! Már nem egy három éves gyerek!

Kati:               De hát én is depressziós vagyok.

Diána:            Te miért?

Kati:               Nem tudom. Valami…valami történt amióta otthon jártam. Amióta veled találkoztam.

Diána:            Szóval rádhoztam a depressziót. Kösz.

Kati.                Nem, valami mást.

Diána:            Mit?

Kati:               Az emlékeket. (kis csend) Na, feküdjünk le. Van fent két-három vendégszoba. Választhatsz.

Diána:            Ó, micsoda luxus!

Kati:               Ez itt nem luxus.

Diána:            Nem? Ja, tényleg. CSAK két-három közül válogathatok? De snassz!…

Kati.                Segítsek vinni a cuccokat?

Diána:            Te komolyan le akarsz már feküdni?!!! Nem is beszélgetünk?

(Kati megint sírva fakad, elfordul)

Kati.                Én nem tudok beszélgetni! Ki vagyok! Folyton sírok! Ne haragudj! Azt hittem, attól, hogy idejössz, majd össze tudom szedni magam, de nem sikerült. Bocsáss meg. Egyél, ha találsz valamit a fridzsiderben.

Sarah:            (megjelenik) Semmi kaja nincs?

Diána:            Mindjárt megnézem!

Sarah:            Ó, mi a fene? Ilyen otthonosan tüsténtkedik ez itt nálunk? (lejön)

Diána:            Katival a gimnáziumban voltunk ba… voltunk jóban. Egyébként Diána vagyok. Szervusz, Sarah.

Sarah:            Helló. Még sose hallottam rólad.

Diána:            És Dávidról, a barátjáról?

(Kati halkan felsikít)

Sarah:            Arról igen. Túl sokat is! Bár főleg aputól. (közben Sarah a fridzsidert nézi)

Kati:               (csodálkozva) Gézától? Mikor?

Sarah:            Mikor elváltatok. Hogy azt a srácot szeretted. Hát tényleg semmi nincs?! Rendelj egy pizzát!

Diána:            Én vagyok Dávid.

Kati:               Jézusom. Ez most minek kellett?!

Sarah:            Mi?!!

Kati:               Semmi. Diána csak viccelődni akar.

Sarah:            Nem úgy tűnt.

Diána:            Örülök, hogy látod.

Sarah:            (végignéz rajta, hosszan) Szóval átoperáltatta magát. Na, szép. (újra belebújik a fridzsiderbe)

Kati:               (döbbenten) Te tudtad?!

Sarah:            Most mondta, nem? Dávid volt, Diána lett. Van ilyen.

(Kati döbbenten néz Diánára, aki szintén döbbent, de büszkén mosolyog)

Diána:            (megilletődve) Sarah! Te egy fantasztikus lány vagy!

Sarah:            Én is odavagyok magamért.

Diána:            Te vagy az első, aki erre ilyen természetesen reagál.

Sarah:            Most ugorjak a kútba? Annyi minden van! Meg különben sem érdekel.

Diána:            Hát ennek nem örülök, bár nem rád tartozik, ez igaz, de kicsit azért érdekelhetne az anyád miatt…

Sarah:            Az anyám pláne nem érdekel!

(Kati elfordul)

Diána:            Ilyet ne merj mondani!

Sarah:            Maga meg ne merjen így beszélni velem!

Diána:            De merek!

Sarah.             Milyen jogon?!

Diána:            A felnőtt jogán!

Sarah:            Háhá!

Diána:            Modortalan vagy!

Sarah:            Bingó. (indul vissza)

Diána:            Egyébként meg azon a jogon, hogy…lehettem volna akár én is az apád!…

Sarah:            (megdöbben egy pillanatra, visszafordul, összenéznek, Sarah végignéz rajta) Még jó, hogy nem lett! (felrohan)

Diána:            (bocsánatkérően Katira néz) Legalább… őszinte volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük