Gyöngytyúk a zokniban

2.Felvonás

1. Jelenet

(Diána lakása reggel van. Csöngetnek. Diána álmosan kibotorkál a hálószobából, Alex jön, dalol)

Alex:              O sole mio sono fronta di te……

Diána:            Jaj, mit akarsz? Idejössz korán reggel Pavarottit játszani, hogy felébressz? Hány óra?

Alex:              Egy kis kávéért jöttem, egyébként meg nincs már reggel. (leveszi a kávét a polcról) Kösz!

Diána:            Hé! Ne vidd el az egészet! Ó, micsoda szomszéd! Mondd, minek költöztél pont ide?!! (kikapja a kezéből a kávét) Mit gondolsz, mi mit iszunk Péterrel?

Alex:              (visszatépi a kávét) Visszahozom mire magadhoz térsz!(elindul, bekukkant a hálószobába visszafordul) Egyébként csak egy személyre kell, ha jól látom!…

Diána:            Mi? (feltépi a fürdőszobaajtót, berohan, majd ki) Hol van Péter?!

Alex:              Én nem tudom!… (megy ki)

Diána:            (utána, visszahúzza, a falhoz nyomja, becsapja az ajtót) Azonnal mondd meg, te disznó! Nálad van?! Elcsábítottad?!!!!

Alex:              Én?! Hát olyannak ismersz?!

Diána:            Olyannak!

Alex:              Aljas rágalom! Menj át, ha nem hiszed! (hörögve) De ha így nyomsz, elvisz a rendőrség szándékos fojtogatás gyanújával!

Diána:            (elengedi, döbbenten) Hát akkor…hol lehet?…(berohan a hálóba, majd ki) Tényleg! Nem aludt itthon! Csak észre se vettem, mert én úgy elájultam, mint egy hulla! (lerogy) Szent Isten! Micsoda este volt!… (ráförmed) Adj már egy kávét!

Alex:              (vidáman) Ó, hát szabad itt főznöm? Eddig nem engedted!

Diána:            Most engedem.

Alex:              Na persze. Ha ki vagyunk borulva, mert Péterke Katikával tűnik el az éjszakában, akkor persze jó az Alex is. Na mindegy, már megszoktam. (közben kávét főz) Engem mindenki csak egy kiszolgáló személyzetnek kezel. Kiszolgálok a bárban, kiszolgálok itthon, kiszolgálok…khm… bárhol…

Diána:            Várj csak…Mit mondtál?! Katival ment el?

Alex:              Miért? Nem?

Diána:            De…Tényleg, de hát…Á, nem! Az nem lehet! (idegesen felkapja a telefont, hívja, majd leteszi) Nem veszi fel!!! Ilyet még sose csinált!

Alex:              Biztos még alukálnak!

Diána:            Te!… (elindul felé, Alex elszalad)

Alex:              Nem szóltam! Visszamehetek kávét főzni?

Diána:            (idegesen járkál) Hazament volna az anyjához?!…(telefonál) Gizi néni? Csókolom! Péter otthon van?…Nem?!!!…Ja…dehogynem…tudom, hol van… lement vásárolni, ne aggódj…Én aggódom?! Te aggódsz! Mindig is túlaggódtad magad, ezért hagyott el! Mit kutakodsz folyton utána? Tessék? Hogy én hívtalak?! Jó, hát én hívtalak! És? Azért még nem kell aggódni! (lerakja, tárcsáz) Jónapot kívánok. Kászonyi Pétert…Mi?! mi az, hogy hagyjak üzenetet?!

Alex:              Talán üzenetrögzítő, nem? Vasárnap van! Ilyenkor nem dolgoznak a vállalatoknál!

(Diána lerogy, feszülten)

Diána:            A kosár a helyén van?

Alex:              Milyen kosár?

Diána:            Milyen, milyen! A bevásárló! Amivel le szoktunk menni, tudod!

Alex.               Persze, hogy tudom.

Diána:            Akkor miért nem válaszolsz?!

Alex:              Válaszoljak? Jó. A helyén van. Tessék, a kávé.

Diána:            (kilöki a kezéből) Kávé?! Hülye vagy?! Ötszáz a vérnyomásom! Hol van Kati száma?…A szállodáé…melyik szoba is?…

(Alex felvesz egy cédulát a telefon mellől, odaadja)

Alex:              Nem ez az?

Diána:            De. (idegesen járkál fel és alá, majd a telefonhoz lép)           Péter-Péter! Egész éjjel nem jött haza! Őrület, nem hiszem el! Mit, de hát mit vétettem ellened drága jó Istenem, mindig olyan jó kislány voltam! Na jó eleinte kisfiú. Megölöm magam! Nem… őt ölöm meg! Nem, hogyisne, igen, tudom, tudom már… Katit ölöm meg! (kezébe veszi a telefont)   

Alex:              (a konyhapultra könyökölve, izgatottan lesi) Juj, de izgi! Hívjam majd a rendőrséget?

Diána:            Idióta! Még mindig itt vagy?!

Alex:              Na jó, én nem akarom persze, hogy elvigyenek, de azért mondd csak meg a számukat! (tollat vesz az asztalról) Mert, ha bejelented, tudod, akkor kevésbé büntetnek! Kettős gyilkosság lesz, vagy csak egy?

Diána:            Egy biztos! Ha nem takarodsz azonnal haza!

Alex:              Nem. Nem hagylak itt ilyen rossz idegállapotban. Inkább ölj meg! Tessék! (széttárja a karját)

Diána:            Idióta!          

2. Jelenet

(Kati szállodaszobája. Kati és Péter az ágyban, mélyen alszanak, csöng a telefon,

felriadnak)

Péter:             Tessék! Ki az?

Kati:               Mi van?! Ó, a fejem!…

Péter:             A telefon.

Kati:               Mi?

Péter:             Csöng.

Kati:               Hát akkor vedd föl! (visszadől)

Péter:             A tied! Illetve ez…(odaadja a szállodai telefont)

Kati:               (kelletlenül beleszól) Helló! Here Cathy Tomek….Tessék?!!! Kicsoda? Mi? Milyen Di…(rájön, rémülten) Diána?!….Nem, dehogy ijedtem meg, miért? …Hol van Péter?…Honnan tudjam , hogy hol van Péter?….(Péter integet) Hát nincs otthon? Valami baja esett?….Dehát hogy hívjam a telefonhoz, ha egyszer nincs itt?! Mi az, hogy előtte vagy utána ment el?! Kikérem magamnak! A fiam lehetne? Na ne mondd, képzeld, neked is! (Péter belecsíp) Au!…Nem, nem mondtam, azt, hogy aú!….Miért lenne itt, csak megbotlottam a székben! Ja igen, ezért mondtam, hogy aú! Halló!…Halló!….(Péterhez) Lecsapta.

Péter:             (hirtelen felül) Diána!

(összenéznek, mostanra térnek magukhoz teljesen)

Kati:               Úristen! (Péterre mered) Hogy történhetett? Aú! (a fejét fogja)

                        Mennyit ittam?

Péter:             (mosolyogva átöleli) Miért? Ha nem ittál volna…

Kati:               (kicsit elhúzza magát) A fiam lehetnél!

Péter:             De szerencsére nem vagyok! Vagy…nem szerencse? (csipkedi Katit)

Kati:               (kuncogva) De. Szerencse. (majdnem összebújnak, majd Kati hirtelen)

                        Dávid! Vagyis…Diána! Gondolod, hogy…rájön? (Péter vállat von, végignéz a meztelen Katin, aki csak a takarót tartja maga elé, át akarja ölelni, Kati eltolja) El kell menned! (Péter maga elé mered)

                        Na mi van?

Péter:             Nem tudom.

Kati:               Nehogy azt mondd, hogy belémszerettél! Egy éjszaka alatt! Mert nem veszem be! Bár neked anyakomplexusod van.

Péter:             Nincs!

Kati:               Ja, persze, nincs. Csak véletlenül vagy itt velem és élsz egy velem egykorú férfi…vagy…nővel. (Péter maga elé meredve ül) Most mi van?!

Péter:             (kifakad) Jó, van!

Kati:               Mi?

Péter:             Anyakomplexusom! De nem tehetek róla! Eperfagyit kaptam, ha vele maradtam, és nem mentem a térre játszani! És…csattot tett a hajamba! Mert olyan gyönyörű göndör fürtjeim voltak, mint egy kislánynak! Négy éves koromig mindenki azt hitte, lány vagyok! Aztán meg kinevettek! Pedig én nem…Engem nem érdekeltek a fiúk.

Kati:               Oké. Diána nő. Úgyhogy most szépen kelj fel, és menj haza. Hozzá.

Péter:             Te nem értesz.

Kati:               Mit kéne  értenem? Volt egy zűrös éjszakánk, megtörtént, kész, ennyi. Sajnálom.

Péter:             Sajnálod?!

Kati.               Hát jó…nem sajnálom. De…Diánát sajnálom. Ő szeret téged.

Péter:             Én is szeretem. De nekem…sorsdöntő volt ez az éjszaka.

Kati:               Jézusmária! Ne! Ne kezdd! Fiatal vagy, de azért nem vagy már te se 16 éves kamasz!

Péter:             Mondom, hogy nem értesz. Nem azt akarom mondani, hogy belédszerettem!

Kati:               (megütközve, kicsit megbántva)…Nem?…

Péter:             Nem! Egész másról van szó! Tudod…hogy is mondjam…(végigsimítja lassan Katit) Te…olyan…olyan más vagy…Szóval….

Kati.               …Hogy NŐ vagyok, azt akarod mondani?

Péter:             (izgatottan) Igen! Pontosan ezt! Tudod, sose tudtam magam hova tenni! Anyám…hát igen. Hosszú történet. Először  idősebb nőkkel kezdtem …aztán jött Dávid… azt hittem ő érdekel…de…egyre jobban zavart, hogy férfi…én…én nem vagyok meleg! És utálom ezt az egész kócerájt! Ő úgyszintén kereste önmagát…és egyszerre jöttünk rá, mi a megoldás! Vállalta a műtétet.

Kati:               Miattad?

Péter:             Nem csak. Maga miatt, de…én is közrejátszottam. Azt hiszem. És akkor tényleg azt hittük, boldogok vagyunk. Hogy igen, ezt akartuk. DE már régóta érzem, hogy nem az igazi…és ma rájöttem. Nőt akarok! Érted? Nem anyát, nem férfit, igazi, hozzámvaló, korombeli nőt! És gyereket! Apa szeretnék lenni!

Kati.               És ez pont rólam jutott eszedbe?

Péter:             (magához húzza, kedvesen) Igen…rólad. Te annyira fiatalos vagy! Ki hitte volna?

Kati:               Kösz.

Péter:             Bocs…de hát ránézésre azért az ember látja a korkülönbséget…itt az ágyban viszont…egyáltalán!…(összebújnak, kicsapódik az  ajtó, Diána pongyolában be.)

Diána:            Hát így állunk szégyentelenek! Disznók, aljas disznók!

Péter:             De kicsim mért izgatod így fel magad, hisz nem történt semmi!

Diána:            Semmi?! Majd fog! Elválok tőled, te nőfaló!

Kati:               Tényleg Diána, csak nem képzeled… hogy… Péter hazakísért, és… annyit ittunk, hogy elaludtunk és…a telefonodra ébredtünk.

Diána:            Azt észrevettem! Te is hazudsz, ebben a korban?!

Kati:               Ezt kikérem magamnak!

Péter:             Én is! Kati egyáltalán nem öreg!

Diána:            Nem? És ezt te honnan tudod?

Péter:             Hát…

Diána:            Ó, de átlátszóak vagytok! Legalább lennétek őszinték! Tisztességesek.

Kati:               (dühösen) Őszinték?! Ezt te mondod?! Aki pofátlanul kikezdesz Gézával az orrom előtt?!

Diána:            Bocsánat, ő kezdett ki velem!

Kati:               Naná, mivel azt hitte nő vagy!

Diána:            Az is vagyok!

Kati:               És ezt pont Gézával kellett tudatnod? Hogy kiröhögjön engem a múltunk miatt? Hogy fogok ezek után a szemébe nézni?

Diána:            Sajnálom, te mentél hozzá! De figyelmeztetlek, hogy ez a fiú Péter és nem Géza! Az én férjem, érted?! Az enyém! Egyébként meg, a fiad

                        lehetne!

Kati.               Neked is!

Diána:            Lehetett volna több eszed!

Kati:               Neked is!

Diána:            Én megbíztam benned!

Kati:               Én is!

Péter:             Hölgyeim, kérem, vége az első menetnek! (közéjük áll)

Diána:            Ó a Gentlemanus! És te mit akarsz, zöld kártyára fáj a fogad, túl az óperencián?

Péter:             Ugyan édesem, tudod, hogy én csak téged szeretlek, te vagy a mindenem! Életem asszonya! Istennő!

Diána:            Ezt mered nekem mondani, miután nyakon csíptelek a barátnőmmel!  (keserűen) Barátnőmmel!? (Katihoz) Milyen barát vagy te?! Először itt hagytál a Gézáért. Most hazajöttél tönkretenni a házasságomat, a nehezen kialakult boldogságomat!

Kati:               Egy valódi boldogságot nem lehet tönkretenni!

Diána:            Úgy érted, hogy Péter nem szeret? Hát vedd tudomásul, hogy szeret! Csak engem szeret! TE csábitottad el! Mert egy gyenge jellem.

Kati:               Hogy gyenge, azt nem mondanám! Ha te valaha ilyen lettél volna férfikorodban…

Diána:            (toporzékolva) Elég!!! Hallani se akarom!

Kati:               Márpedig hallani fogod! Tudod mit csináltunk?

Péter:             Na ne, hagyjátok abba, könyörgöm!

Kati:               (félrelöki) De igenis, hadd hallja! Elég sok bánatot okozott nekem!

Diána:            Én?!

Péter:             Na jó, én megyek.

Mindketten:  Péter! Ne!

Péter:             Titeket semmi más nem érdekel, csak egymással vagytok elfoglalva! (elrohan)

Kati:               Elment. Én pakolok.

Diána:            Na nem drágám, te nem pakolsz, te előbb végighallgatsz engem! (kiveszi a  kezéből a táskát)

Kati.               Hagyj békén te erkölcsi rohadék! Te moral insenity! Tönkretettél! Én nem szoktam így…én nem vagyok ilyen!

Diána:            Ó, persze, te nyilván egy nagyon rendes kis nő vagy, igaz? Ideális!

Kati:               Nem, nem vagyok ideális! Voltak kalandjaim! És szeretőim! De azt legalább tudatosan ÉN akartam! Nem részegen mentem bele véletlenül…MÁS miatt!

Diána:            Miattam? Tehát én vagyok az ok?

Kati.               Igen, te vagy az ok! Elegem van belőled! Gyűlöllek, utállak, és undorodom tőled!

Diána:            Én is tőled! Kurva!

Kati:               Buzi!

Diána:            Tönkretettél!

Kati:               Te is engem!

Diána:            Péter még sose csalt meg!

Kati:               Akkor itt volt az ideje.

Diána:            Féltékeny vagy?! Mert téged a Gézukád megcsalt?!

Kati:               Nem! TE vagy féltékeny, mert látod, hogy Pétert elvesztetted!

Diána:            Miattad?! Háhá! Azt gondolod, te kellesz neki?

Kati:               Nem. Neki egész más kell.

Diána:            (ijedten) Mi? Hogy érted? Mi kell? (Kati nem válaszol, dühösen pakol, Diána megragadja) Mi kell?! A te lottyadt melleid?!

Kati:               (megdermed egy pillanatra, majd gyűlölettel) Bármilyenek, de EZEK  (széttárja a pongyolát) IGAZIAK!

(Diána hirtelen pofonvágja, mindketten döbbenten állnak)

Kati:               Takarodj!

(Diána toporog, majd zavartan kirohan, Kati zokogva az ágyra veti magát)

3. Jelenet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük