Gyöngytyúk a zokniban

Ime a folytatás:

3. jelenet

(Ma. Szállodaszoba Pesten, ahol Kati lakik. Judit, Kati és Dávid volt osztálytársnője,

tanárnő, rendezett külsejű, kiegyensúlyozott nő)

Kati:               (idegesen, kiborulva) De miért nem volt ott?!!! Ha egyszer megígérte! Tényleg aggódom érte!

Judit:              Te nem aggódsz, te látni akartad. Amit meg is értek, de hát…

Kati:               Miért, ez normális dolog, hogy soha nem jön el? Mindenki ott volt.

Judit.              Még Géza is.

Kati:               Ah! (dühösen) Ő csak a bosszantásomra.

Judit:              Rég elváltatok, mi bosszant még mindig?

Kati:               Semmi. (Judit ránéz) Na jó, bosszant, mert csak azért utazott ide Svájcból, hogy lássa, hogy találkozunk Dávid meg én ennyi év után! Most meg röhög a markába. Na mindegy, Géza olyan amilyen, de ha már egyszer itthon vagyok…

Judit:              Akkor keresd meg!

Kati:               Gézát? Elég, ha évente egyszer átruccan Amerikába Sarah miatt.

Judit:              Ki mondta, hogy Gézát keresd meg?

Kati:               Akkor meg ki a fenét?

Judit:              Nem a fenét, hanem Dávidot!

Kati:               (meghökken) Gondolod?

Judit:              Gondolom.

Kati:               De hol?

Judit:              Hát, először is a régi lakásán.

Kati:               Ugyan, senki nem lakik már ott.

Judit:              Katikám, ez még mindig Magyarország! Nem Amerika. Nálunk…van, aki még ott lakik. (csöng a telefonja) Igen, kisfiam. Julikára vigyázni? Ma? Hát ma…na jó, egy óra múlva. De máskor szólhatnál hamarabb is! (lerakja)

Kati:               Istenem! Hogy te nagymama vagy. Ezt el se hiszem!

Judit:              Még én se. Furcsa. Egyelőre nem is tudom hova tenni.

Kati:               Elmehetek veled? Úgy megnézném!

Judit:              Persze! Mindenképp meg akartam mutatni, csak nem tudtam, hogy pont ma kell vigyáznom rá.

Kati.               Zolika csak úgy csettint, és te már ugrasz?

Judit:              Dehogy! Ez most kivételes. Nagyon jóban vagyunk. Hál’Isten. És Sarah?

Kati:               Mi is. Csak tudod…nálunk más…ott az egyetem…évente csak egy…(gyorsan helyesbít)…csak egy párszor jár haza. Mint minden fiatal!

Judit:              Párszor?!…És hogy bírod?

Kati:               öööö…Remekül! Mindenki élje a saját életét!

Judit:              (furcsán nézi) Kemény lettél. Mint anyád volt. (Kati felkapja a fejét) Bocs. (csöng a telefonja) Igen? Hát persze, hogy tudom. Tej a hűtőben, banán a kosárban…jó, veszek kiflit. Hatot. Szia! (leteszi)

Kati:               Nahát, hogy Zolika apa! Nemrég küldted a képet, hogy megszületett!

Judit:              Nemrég. 23 éve. (nevetnek) Az semmi! De már Livinek is komoly udvarlója van, …Sanyika…szerencsére még gimnazista.

Kati:               Majd kirepülnek ők is nemsokára!

Judit:              Remélem nem repülnek messzire! Én biztos nehezen bírnám, hogy hónapokig ne lássam őket….

Kati:               (szigorú hangon) Felnőtté kell válni!

Judit:              Igen…akkor is ezt mondtad, mikor kimentél….az ösztöndíjjal.

Kati:               És azóta hat könyvem jelent meg! Tényleg, mondtam, hogy útban van a hetedik?

Judit:              (nevet) Útban van? Az új gyerek?…

Kati:               (feszülten) Attól, mert nekem csak egy van…

Judit:              Jó, jó, viccnek szántam. Ahogy mondtad…(csend) De…Most mégis Dávidot keresed….Szép pár voltatok. És hogy játszottátok a Rómeó és Júliát!…Sose gondoltam volna hogy… (elhallgat)

Kati.               (lágy hangon) Szóval, azt mondod, menjek el a lakásukra? Csak úgy? (elmosolyodik) …és Mária néni ajtót nyit…(nevetnek)

Judit:              Na, az szép lenne!

Kati:               (ijedten) Nem!…Egy idegen nő fog ajtót nyitni!…Egy…feleség!!! Vagy a fia?…Lánya?!…(kétségbeesve néz Juditra, akinek megint csöng a telefonja) Vagy unokája….

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük